Andrzej Sapkowski: A tó úrnője (Vaják 7.)


A tó úrnőjének elolvasásával végére értem egy hosszú-hosszú kalandnak, a kötet ugyanis a Vaják-sorozat utolsó része. Nem tudom még, mit érzek ezzel kapcsolatban és fogom-e újraolvasni ezeket a könyveket. Szerencsére 2024 novemberében lengyelül már megjelent egy ráadás-kötet, mely angolul a Crossroads of Ravens címet viseli és kronológiailag a magyarul már megjelent Vaják-könyvek előtt játszódik. Egyes leírások szerint az is kiderül belőle, hogyan alakult Geralt és Yennefer korai kapcsolata.


A Vaják sohasem a finomságáról volt híres, ez a kötet azonban szerintem még a többit is bőven felülmúlja durvaságban. Sötét és igazán erős fantasy ez, melyhez kell a gyomor és bizonyos fokú ridegség, Sapkowski ugyanis bebizonyítja, hogy a fantasy legjobbjai között a helye: nem kíméli a szereplőit, nem alakítja úgy a történetet, hogy az olvasó által kedvelt karakterek csak az olvasók miatt éljenek túl. Szerencsére senkihez sem tudtam annyira kötődni, hogy megsirassam őket, így ezek a fordulatok belőlem maximum döbbenetet váltottak ki.

Ciri, a vaják lány megmenekült a halál torkából, csak hogy a tündék világában essen fogságba. Szabadulására semmi remény, és ezen a helyen maga az idő sem létezik. A megjövendölt gyermek azonban nem fogadja el a vereséget – mindenáron csatlakoznia kell Geralthoz és társaihoz, és le kell győznie a legsötétebb rémálmát, Leo Bonhartot, a férfit, aki még mindig a nyomában liheg. A világban pedig továbbra is dúl a háború.

Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző Vaják-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.


Az egész sorozat legjobban megírt része volt ez. Érthető módon megint előtérbe kerül a politika és ismét kapunk egy viszonylag új, mégis már ismert karaktert. Jarre szemén keresztül láthatjuk a háború borzalmait, mely szemszög számomra először unszimpatikus volt, később azonban rájöttem, hogy történetvezetési szempontból miért is volt fontos. Hazudnék azonban, ha azt mondanám, a politikai szálon mindent sikerült megértenem.

Szép, lezárt, kerek mese kerekedik a kötetben, nyitva hagyott kérdések nélkül - bár biztos vagyok benne, hogy ezzel kapcsolatosan lenne, aki vitatkozna velem. A kötet maga elég vaskos, a sorozat legvastagabbja, mely nem is csoda, ha figyelembe vesszük, mi mindennek kellett itt történnie a végkifejletig. A nyelvezetbe már egész könnyen belerázódtam így, hogy mostanság szinte nem is tartottam szünetet az egyes könyvek között, az izgalmaknak köszönhetően pedig a kacifántos megfogalmazások ellenére is gyorsan és sokat haladtam vele, több alkalommal is napi 100 oldal felett. Nagyjából a felétől abszolút letehetetlennek bizonyult.

– Semmi sem állhat a tökéletességre törekvés útjába.
205. oldal, GABO, Budapest, 2020
632 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634069294 · Fordította: Hermann Péter

Minden Vaják-kötetben megfigyelhető volt valamilyen mitológia bevonása. Míg korábban az északi kultúrák hiedelemvilága elevenedett meg, most az Artúri mondanikörből emelt át elemeket Sapkowski, mely számomra a történettől és annak stílusától kissé idegen volt. Szerencsére a fókusz nem erre, sokkal inkább a társadalomkritikára helyeződött. Ciri méhe különösen fontos szerepet játszik ebben a kötetben, Sapkowski pedig azt is hangsúlyozza, hogy a saját testükkel kapcsolatos kérdésekben a nők mennyire el vannak nyomva. Ezenfelül a háború erőszakossága is egyfajta kritikának fogható fel, melyet az író a lehető legtöbb oldalról közelít meg. Személy szerint az egészségügyi sátorban történt epizódok voltak a kedvenceim az izgalmi és a lélektani faktor miatt egyaránt.

Szereplők tekintetében nem sok újat tudok mondani. Kökörcsin még mindig fantasztikus, Geralt, Ciri, és Yennefer együtt és külön-külön is kiemelkedően jók. Ők négyen mindig is a kedvenceim lesznek, még ha maga a sorozat nem is vált azzá. Ciri képességeinek fejlődése továbbra is lenyűgöz, és nagyon sajnálom, hogy a tévésorozatban a 4. évadtól már nem Henry Cavill alakítja Geraltot, mert így azt nem fogom folytatni és nem élhetem át filmen is Ciri fejlődését.

– Íme – mondta a tünde – Uroborosz, az ősrégi kígyó. Uroborosz a végtelent jelképezi, és ő maga a végtelen. Ő az örök távozás és az örök visszatérés. Olyan, aminek nincs se kezdete, se vége.
– Az idő olyan, mint az ősrégi Uroborosz. Az idő a múló pillanat, a homokórában lehulló homokszem. Az idő azokból a pillanatokból és eseményekből áll, amelyekkel oly szívesen próbáljuk megmérni. De az ősrégi Uroborosz arra emlékeztet bennünket, hogy minden pillanatban, minden percben, minden eseményben benne rejlik a múlt, a jelen és a jövő. Minden pillanatban benne rejlik az örökkévalóság. Minden távozás egyúttal visszatérés is, minden búcsúzás üdvözlés is, minden visszatérés elválás is. Minden egyszerre a kezdet és a vég.
212. oldal, GABO, Budapest, 2020
632 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634069294 · Fordította: Hermann Péter


Összességében
A Vaják-sorozat befejező kötete számomra letehetetlennek bizonyult, egészen magába tudott szippantani. Részemről nem maradtam megválaszolatlan kérdések. Egyelőre még nem tudom, újra fogom-e olvasni a sorozatot, az azonban mindenképp fontos, hogy lengyelül már megjelent egy ráadás előzménykötet, mely legalább nosztalgiázásra mindenképpen kiváló lesz.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése