J. L. Armentrout: Origin (Luxen 4.)

Őszintén nem értem, hogy hiányozhat az emberekből a kritikai gondolkodás annyira, hogy a mai napon ez a könyv a Molyon 95%-os értékelésen áll. Vagyis igazából sejtem a pontos okát, csak elhinni nem akarom.

[könyvadatlap]

Szeretném a pozitívumokkal kezdeni: szerencsére már megjelenik a könyvben egy-két váratlan fordulat, melyek ugyan lenyűgözni nem tudtak, de végre biztosítottak valami újdonságot - még akkor is, ha ezek nem a főbb bonyodalmakra, hanem csak apró részletekre vonatkoztak. Archer egy felemelően üde, új karakter a történetben, aki bár sok szerepet nem kapott, mégis felkavarta az állóvizet a szereplők dinamikájában. Armentrout végre kiiktat néhány karaktert, akik fontosabb pozíciót foglalnak el a könyvekben, és ami számomra a legnagyobb pozitívum: már csak két kötet van hátra a sorozatból.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt.

Sikeresen behatoltak Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.
Söpörje el, aki az útjába áll? Nem kérdés.
Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan.
Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel.

Katy számára csak a túlélés marad.
Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha alkalmazkodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémisztőek, és amit elárulnak, felzaklatja Katyt. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek?

Ők ketten együtt bármivel szembenéznek.
A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy?

Együtt maradnak egyáltalán?

A negatívumokat célszerű lenne a logikátlanságokkal kezdeni, hiszen ezek voltak a leginkább számottevőek számomra. Katy és Daemon viselkedésén túl - melyre hamarosan bővebben kitérek - Armentrout a részletek által bizonyította be, hogy a történet, és annak minden apró szelete nem volt előre kitalálva, és valószínűnek tartom, hogy nagyon sok dolog út közben alakult. Ez sosem jó, és már más könyvekben is láthattunk példát arra, amikor az utólagos belemagyarázás megbukik.

Katy és Daemon a legtöbb helyzetben még mindig nem azt tette, ami a valóságban reális lett volna. Daemon szexizmusa számomra már-már elviselhetetlen, ezt pedig csak tetézi az, hogy stresszhelyzetben, amikor kvázi a túlélésük forog kockán, semmi máson nem jár az esze, csak a szexen. Az egész regény csöpög a nyáltól, ahogy nagyjából minden oldalon falják egymást, a kapcsolatuk azonban számomra még mindig egy hatalmas NEM. A huszonnegyedik fejezet pedig végképp kicsapta nálam a biztosítékot.

Annak ellenére, hogy a történetben elég jelentős szerepet kap a szex, és kedvenc főszereplőink gondolatai más körül sem forognak, az írónő mindenhogy fogalmaz, csak a nevén nem nevezi a dolgokat. Elég béna és nevetséges megfogalmazások születtek mindenféle szexuális kontextusban, amikor azonban "unga-bunga"-ként hivatkozott az együttlétre, nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Nem értem, ha ennyire nem komfortos neki a téma, akkor miért kellett egyáltalán belevinni a történetbe.

Katy és Daemon hangja egyébként egyáltalán nem különbözik. A korábbi kötetekben, amíg a szemszögek nem egy könyvben szerepeltek, ez talán nem volt ennyire élesen észrevehető, itt azonban különösen zavart, hogy többször vissza kellett lapoznom, hogy kinek a szemszögét is olvasom. Írástechnikai szempontból ez is egy nagy mínusz az én szememben.

A cselekmény egyébként továbbra is végtelenül klisés, a főbb bonyodalmak nagyjából fejezetekkel előbb kitalálhatóak. Rengeteg konfliktus születik abból, hogy a szereplők nem kommunikálnak egymással, még akkor sem, amikor adja magát a téma és meg lehetne említeni a kényelmetlen részleteket is. Emiatt aztán rengeteg fontos infót hallgatnak el egymás elől, amiből a következő kötetekben még tutira lesz valami nagy balhé. Idegesített egyébként az is, hogy a központi szereplőknek - de tényleg az összesnek - rettenetesen lassú a felfogása, és már a kötet elején tudtam azt, amit velük csak az utolsó fejezetekben közöltek.

Nem szívesen olvastam ezt a könyvet, de ha idáig eljutottam, már mindenképp befejezem a sorozatot. Bíztat a tudat, hogy csak két kötet van hátra.