Nem az első közös olvasmányunk volt párommal Az Ezeregyéjszaka meséi, és nem is az utolsó, abban azonban biztos vagyok, hogy a Trubadúr kiadó által egy egészen egyedi élményben lehetett részünk. Az én fejemben különös hangulat lengi be ezeket a meséket, egy megfoghatatlan misztikum; mely ködöt most a zsebkönyv által kis mértékben ugyan, de fel tudtam oszlatni.
TARTALOMJEGYZÉK
Az irgalmas és megbocsátó Alláh nevében!
Sahriár király és öccse, Sáh-Zemán király története
A szamár, az ökör és a parasztgazda története
A meggyilkolt leány vagy a három alma története
Omar Ibn El-Khattáb és a fiatal beduin
Ali Baba és a negyven rabló
A tengerjáró Szindbád utazásai
Mese az aszsonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról
Sahriár király és Sehrezád történetének befejezése
Nagyon nehéz értékelni ezt a könyvet, vagy bármiféle ajánlót megfogalmazni róla, hiszen a mesék cselekménye modern gondolkodással, esetleg a feminizmus jegyében figyelembe véve mélyen elítélendő, a történetek mégis bepillantást engednek egy más korba és kultúrába, ami segíthethet megérteni akár a mai arabok gondolkodását és társadalmi berendezkedését is.
Sehrezád és Harún-ar-Rasíd, Szinbád és Ali Baba – ki ne ismerné ezeket a neveket? A középkori Arábiából és Perzsiából származó, varázserejű dzsinnekkel és ifritekkel, bátor, talpraesett hősökkel és gyönyörű – ráadásul többnyire igen készséges – leányokkal teli mesék e gyűjteményét immár 1200 éve olvassák szerte a világon. Sorozatunk e kötetét az Ezeregyéjszaka történeteinek legjavából állítottuk össze.
A könyvben szereplő mesék kifejezetten barbárok és nőgyűlölőek, a mai gondolkodától rettenetesen távol állnak. A Mese az aszsonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról című történetben például nem értettem, miért is kellene megölni a fiút, és többszöri nekifutásra sem sikerült kihámoznom a bevezetőből, hogy vajon mi lehetett elég indok erre, végül rájöttem, hogy felesleges az indokot keresni, hiszen az (akkori) arabok, ha meg akartak ölni valakit, azt megölték. A gyilkosság akkor és ott akár hobbi is lehetett volna a kötet alapján kialakult véleményem szerint. A mese ezenfelül olyan hosszú és túlbonyolított volt - persze szerkezetileg értem, miért -, hogy egy idő után nehézkessé vált követni és fejben tartani a már elhangzottakat.
Két történetet szeretnék még kiemelni, hiszen elég nagy ismerettségnek örvendenek - és nem véletlenül. Az Ali Baba és a negyven rabló volt talán a kedvencem az összes mese közül, még annak ellenére is, hogy teljesen másra számítottam. Hogy mire, azt magam sem tudnám megfogalmazni, de teljes mértékig bele tudtam élni magam, és még egy karakter is egészen a szívemhez nőtt: Mardzsána, akinek neve az olvasmányaim közül korábban az Amína asz-Sziráfi kalandjaiban ütötte fel a fejét. Bízom benne, hogy Chakraborty fog alapozni az arab műre a fantasyregény folytatásában, és a kalóznő kislánya hasonló módon agyafúrt lesz, mint a szolgálólány.
A másik említésre méltó történet pedig nem más, mint A tengerjáró Szindbád utazásai, mely mesére a magyar irodalom több műve is alapoz. Izgatottan vártam tehát, hogy megismerhessem az eredetit, az Ali Baba és a negyven rablóval ellentétben azonban itt csalódnom kellett. A mese ugyanis hét részre van osztva, melyek mindegyikében Szindbád hajótörést szenved és valahogy egy lakatlan szigeten lyukad ki. Itt aztán valami az életét fenyegeti (általában meg akarják enni), valami furfang folytán azonban mégis megmenekül. Ez a repetitivitás, mely nagy változókat eszközöl ugyan, az alapszerkezeten azonban mégsem módosít, az első három részben még vicces is volt, majd nagyjából az ötödiknél elkezdett idegesítővé válni.
 |
| Párom fotója a könyvről |
Örülök ennek a kis ízelítőnek, de kíváncsi lennék az egész műre is. Türelmem már viszont valószínűleg nem lenne hozzá, hogy átrágjam magam azon a közel 3400 oldalon, melyek mindegyikén valamiféle erőszak várna rám.
Ha tetszett, olvasd el ezt is:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése