Nagy sóhajjal és kevés lelkesedéssel álltam neki ennek a könyvnek, biztatott azonban, hogy
lényegesen rövidebbnek tűnt, mint az
Ónix, vagy akár az első
Oblivion. Sok újat azonban nem tudok róla elmondani.
A
történetvezetés sokkal gyorsabb, mint a fentebb is említett két kötetben, és legnagyobb meglepetésemre a nyafogás mennyisége is jóval kevesebb. Félreértés ne essék, a könyv első fele még így is nyekergésből és értelmetlen huzavonából áll.
Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, mindkettőnknek végünk. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmisek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…
Éld át az Ónix történetét Daemonnal!
Az is meglepett, hogy Daemon már annyira nem idegesített, mint a korábbi kötetekben. Szimpatikusabb ugyan nem lett, és azt sem tudom mondani, hogy bármennyit is változott volna a karakter. Továbbra is gyerekes és túlságosan féltékeny, toxikus ő maga is, valamint a Katyvel való kapcsolata is. A Willhez fűződő motivációit egyáltalán nem értettem, azután főleg nem, amit művelt Katyvel és Blake-kel kapcsolatban. Daemonnal egyébként Katy nélkül nagyjából semmi nem történne az egész sorozatban, mert inkább passzív szereplőnek tűnik számomra, aki reagál a különböző eseményekre, belső motivációi azonban nem igazán vannak.
Mivel jó a szövegezés és könnyed a stílus, gyorsan lehet haladni a könyvvel. Viszont sokkal nagyobb potenciál lett volna benne, mint amennyit az írónő valójában kihasznált. Semmi sincs a történetben, amit csak és kizárólag Daemon szemszögéből ismerhetnénk meg. Mivel a cselekmény semmivel sem több az Ónixnál, egész nyugodtan meg merem említeni, hogy kihagyott lehetőség az is, hogy Daemon Dawsonhoz fűződő érzelmeit az írónő nem cincálgatja, vagy az, hogy az Adammel való kapcsolata nem mélyült el ebben a kötetben, így a fiú halála itt is nagyjából nulla reakciót tudott kiváltani belőlem.
Összességében
A kötet semmi újat nem tud mutatni, Daemon szemszöge konkrétan semmit sem tesz hozzá a történethez. Az írónő feleannyira sem aknázta ki a lehetőségeit, mint amennyire az olvasó számítana rá. Pozitívum, hogy Daemon talán már kevésbé idegesít, mint korábban, és a szöveg könnyedsége miatt gyorsan tudtam haladni a könyvvel.
A sorozat kötetei
>> 2,5 J. L. Armentrout: Oblivion – Feledés 2. <<
3. J. L. Armentrout: Opál
3,5 J. L. Armentrout: Oblivion – Feledés 3.
4. J. L. Armentrout: Origin
5. J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás
J. L. Armentrout: Obsession – Függőség
Ha tetszett, olvasd el ezeket is:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése