J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás (Luxen 5.)

Aki régebb óta követi az oldalamat, pontosan tudja, mennyire szenvedtem már a Luxen sorozattal, és tényleg csak azt vártam, hogy túl legyek rajta végre. A történet utolsó kötetét olvasva ez az érzés hatványozódott. Nem szívesen vettem kézbe a kötetet, szó szerint bármit szívesebben csináltam, mint ezt olvassam, de ezután már csak a spin-off vár rám - ami azt jelenti, hogy megszabadultam Daemon Blacktől!

[könyvadatlap]

Daemon és a szexizmusa ebben a kötetben változatlanul elviselhetetlen volt, ahogy az is, hogy továbbra is egy nagyjából öt éves szintjén van érzelmileg, és pontosan úgy hisztizik is. Katyvel való kapcsolata tartósan toxikus, és rettenetesen zavart, hogy ezt a káros viselkedésmintát istenítik nem csak ebben a könyvben, hanem a romantikusok zömében.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön. Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé – válhat.

Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.

Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük.

Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik és az emberiség fennmaradását biztosíthassák…

Főszereplőink egyébként a legelső pillanattól fogva átlátszóan viselkedtek, tökéletesen lehetett tudni, mire fog kifutni a történet. Armentrout továbbra sem tudott külön hangot adni Katynak és Daemonnek, személyiségeik emiatt többször összefolytak és vissza kellett lapoznom, ha nem voltam biztos abban, kinek a szemszögét olvasom. Biztos vagyok benne, hogy egy pasi sem használ olyan szavakat és kifejezéseket, mint Daemon, ami szintén csak arról tanúskodik, hogy Armentrout nem dolgozta ki eléggé ezt a történetet. Nem tudom megmondani, melyik főszereplő használt több földönkívüli káromkodást (ezek minden alkalommal idegesítettek), és azt sem tudom, melyikük titulált másokat többször "stricinek" vagy "kurafinak". De tényleg, ezek a szavak szerintem minden fejezetben felbukkantak, és minden fejezetben felnyomták az agyvizemet. A viselkedésükre pedig nincs mentség és álljon itt egy SPOILER ALERT, mielőtt rage-elek: Katy anyja meghal. És ez elég fájdalmas módon jut a lány tudomására, aki kijelenti, hogy amúgy nem ezeket a negatív érzelmeket akarja érezni, hanem Daemont, és szexelnek egy jót. Komolyan, ez nem normális, de inkább nem taglalom, mert nyomdafestéket nem tűrő szavakat találok csak erre.

A többi szereplő tekintetében még mindig csak Archert tudom kiemelni, mint az egyetlen pozitívumot. Mindenki más az agyamra ment. Daemontól kifejezetten felüdülés lesz végre megszabadulni, még a nevét sem szeretném meglátni az életem hátralévő részében.

Armentrout egyébként egyre több film- és videójáték-hivatkozást visz bele a történetbe, ami nem feltétlenül baj, azonban néhány szemöldökrántást kiérdemelt a részemről. Lotho megjelenésének leírása például csakis egy videójátékos final boss karakterre engedett következtetni, amitől a figura sajnos nem ijesztő, hanem nevetséges lett a fejemben. Maga a történet pedig már nem csak a Twilightra, hanem a Harry Potterre is élesen hasonlít.

Mondanám, hogy a cselekmény csalódást keltő, de igazából ezen a ponton már nem. Összecsapott, logikátlan, fő pontjaiban kiszámítható, a lezárás pedig egy szentimentális baromság. Az egész könyv csöpög a nyáltól, a szexjelenetek pedig még mindig virágnyelven vannak megfogalmazva, ezzel egy igényesebb olvasóban nagyjából nulla vágyat keltve. Belőlem például csak undort tudott kiváltani. Mindeközben az egész sztori oltári nagy hülyeségekkel van tele, és olyan megszólalásokkal, amiktől legszívesebben kivakartam volna a szemem.

Nagyon sajnálom, hogy nem tudok mínusz csillagot adni, mert ez a könyv igazán megérdemelné. Gyenge volt az egész sorozat, pocsék befejezést kapott, már csak abban bízom, hogy a spin-off sokkal jobb lesz, mert amúgy bőven lenne potenciál a történetben. Remélem, Armentrout többi sorozata nem ennyire borzalmas, mert a Vér és hamu és a Hús és tűz nagyjából összes, magyarul megjelent kötete a polcomon csücsül; anyagilag nagy mínusz lenne, ha azok is olvashatatlanok lennének - mert még egy ilyen kálváriát nem vagyok hajlandó végigszenvedni.