Egydélutános könyvajánló #2

Vannak, akiknek a nyár a végtelen bulizás és tombolás időszaka, és vannak, akik jobban szeretnek "semmit sem csinálni" - na, én pont ez utóbbi kategóriába tartozom, bár újabban egyre több programot keresek, hogy ne mindig csak az itthon punnyadásról szóljon a nyár. A programok között ugyanakkor hagyok időt az elcsendesedésre is. Erre az elcsendesedős időszakra hoztam most könyveket.


Ezen könyvek mindegyike 300 oldal alatti, gyorsabb olvasók egy délután, lassabb könyvmolyok egy hétvége alatt biztosan el tudják olvasni őket. 


Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl (Mielőtt a kávé kihűl 1.)
Különös ​városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, ennek a kávézónak az egyik széke sokkal több, mint ülőalkalmatosság. Ha ráülsz, időutazásban lehet részed. Kívánságod szerint repíthet a jövőbe vagy a múltba. Te döntöd el, melyik irányt választod, de van néhány szigorú szabály, amit be kell tartanod.

1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban.
2. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg.
3. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket.
4. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket.
5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.

Ez még közel sem az összes szabály. Az emberek mégis késztetést éreznek rá, hogy ellátogassanak a Funiculi Funiculába, és kikérjék a hétköznapinak cseppet sem mondható feketéjüket. Ha tudnád, hol van ez a hely, te is betérnél? Sokan megtették, közülük most négy ismeretlen szívmelengető történetét ismerheted meg.
Tosikadzu Kavagucsi 1971-ben született Oszakában, Japánban. Szerzőként a Mielőtt kihűl a kávé című könyvével debütált. A könyv egy nagysikerű színdarab alapján íródott, mely elnyerte a 10. Szuginami Drámafesztivál nagydíját.
Ritkán ugyan, de megesik, hogy valaki annyira elmerül egy könyvben, hogy megfeledkezik a környezetéről.


Marie-Aude Murail: Oh, boy! 
Három ​testvér néhány órája magára maradt a világban, de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól. A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű. Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül. A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső. Különleges ismertetőjele: a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről. A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos. Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele: forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival. A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni. Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból, ahová elhelyezték őket, és családra leljenek. Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga. Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul… Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást.
– Vannak szívproblémái?
– Ajaj, dögivel! – kiáltotta Bart.
– Kardiológiai problémákról beszélek…
– Á nem, odáig még nem jutottam – helyesbített Bart.


Paula Hawkins: Vakfolt
Hogy ​mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen vaksi?
Edie, Jake és Ryan gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Ők hárman – szemben az egész világgal. Edie azt hitte, ez a kötelék mindent kibír. Így aztán amikor Jake-et brutálisan meggyilkolják, és Ryant vádolják a gyilkossággal, Edie világa darabjaira hullik.
A nő évek óta most először magára marad. Az isten háta mögötti házban lakik, ahol előtte kettesben éltek Jake-kel. Edie-t porig sújtották az események, és halálra rémült – amire jó oka van. Valaki figyeli. Valaki csak erre a pillanatra várt. Most, hogy Edie magára maradt, újra szembe kell néznie a múlt darabkáival, amelyeket igyekezett a szőnyeg alá söpörni.
Paula Hawkins a világ egyik legismertebb és legsikeresebb thrillerszerzője. Zimbabwéban született, és 1989-ben költözött Londonba. Könyvei sikere előtt újságíróként dolgozott. A lány a vonaton 2015-ben, A víz mélyén pedig 2017-ben jelent meg, előbbiből 2016-ban listavezető amerikai film készült, a főszerepben Emily Blunttal. Könyvei világszerte több mint huszonhét millió példányban keltek el. A lány a vonaton 2015 legjobban fogyó könyve lett, és a könyvkiadás szinte minden rekordját megdöntötte: negyvenhat nyelvre fordították le, ötven országban jelent meg, több mint száz hétig nem került le a New York Times bestsellerlistájáról – ebből negyven hetet a lista élén töltött.
Nem tudom, van-e olyan, hogy természetes búsulás. Érzi az ember, amit érez. Ez mindig bonyolult.


Chris Howard: Gyökértelen
A ​17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat.

„Eredeti ötlet egy disztópiába oltva, fiatal, pimasz főhősökkel, és a mai küszöbértéknek megfelelő izgalommal, pörgéssel…” (pupillaolvas.blogspot.hu)

„Bámulatos az a merészség, amivel Howard megalkotta a maga poszt-apokaliptikus világát!” (grettyszerintavilag.com)

„Chris Howard egy rendkívül fantáziadús, összetett és eredeti könyvet hozott létre…” (roni-olvas.blogspot.hu)

„Úgy érzed magad olvasás közben, mint akit hullámvasútra ültettek – de szó szerint…” (kellyolvas.com)

„…izgalmas jelenetek, egy kis szerelem, egy kis árulás, barátság, ellenségeskedés, mindez pedig nagyon igényesen kivitelezve.” (lenakonyvei.blogspot.hu)
Semmitől nem tűnik olyan reménytelennek a világ, mint ha tudod, hogy üres.


Raphael Bob-Waksberg: Aki még romjaidban is szeret
Mi minden található ebben a könyvben?
Mindenekelőtt kecskék és különböző listák, egy férfi meg egy nő, akik egész életükben a megfelelő alkalomra várnak, hogy megszólítsák egymást, aztán van még benne egy kutya is, aki a szavak jelentéséért felelős, illetve egy tudós, aki egy párhuzamos univerzumba járkál, hogy találkozzon tökéletesebb önmagával (vagyis inkább annak feleségével). Mindezeken kívül az olvasó megismerkedhet még a világ legátlagosabb nőjével, a Tabu szabályaival és New York nevezetességeivel is. No és van még benne egy vers is (egy versről). Összességében tizennyolc humorral, humánummal, szürrealizmussal, kegyetlen őszinteséggel és sorozatos aha-élménnyel teli történet a világ legszebb és legszörnyűbb érzéséről: a szerelemről.
A kultikus rajzfilmsorozat, a BoJack Horseman atyja írásaiban sem hazudtolja meg önmagát.
Ott egy pillanatig haboztál, talán arra várva, hogy mondjak valamit, hogy adj egy utolsó esélyt, hogy megállítsalak, de ahelyett, hogy rád zúdítottam volna az egy egész életen át elfojtott majdnem-beszélgetések lavináját, nem szóltam semmit, csak néztem, ahogy kisurransz a záródó ajtók között.


Stephen King: Carrie
A ​chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai – főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom…
Stephen King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket – kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amely később keletkezett, mint a – vele párhuzamba állítható – Rosemary gyermeke című film, de korábban, mint az Ördögűző.
A regényből eredetileg Brian De Pálma rendezett filmet 1976-ban. A vadonatúj, 2013-as filmváltozat rendezője Kimberly Peirce, a két főszerepet Julianne Moore és Chloe Grace Moretz alakítja.
– Egyáltalán, alig akad valaki, akit foglalkoztat, hogy amit tesz, fájdalmas másoknak! Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá.


Michael Ende: Momo
Momo ​története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek.
Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A gyerekek szenvednek leginkább ettől a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg. Amikor a szükség a legnagyobb, és úgy tűnik, a világ már végképp a szürke uraké. Hora mester, az Idő titokzatos ura közbelép, de szüksége van egy embergyerek segítségére. A világ megállt, és Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Csodálatos módon győznek ők hárman. Minden életidő visszatér tehát az emberekhez, akiktől azt csalással elorozták. A reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. Mese? Így is lehet nevezni, ha ezt a fogalmat úgy értjük, mint a romantikusok. Hiszen mindennapiság és álom játszanak át költői módon egymásba.De egyúttal a mai és a jövőbeli valóságunk kérdései is, amelyek sokszínű figurákban és sorsokban tükröződnek. Tehát olyasmi, mint a regény? Mondjuk hát így: meseregény.
De az idő élet. S az élet a szívben lakik.
S minél tovább takarékoskodtak vele az emberek, annál kevesebb maradt nekik.

Megjegyzések