Hónapváltás 2026 február-március


Olvasás tekintetében a február egyáltalán nem úgy alakult, ahogy terveztem, de ezen már talán senki sem lepődik meg. A munka sajnos nem lett kevesebb és nem is tűnik úgy egyelőre, hogy a közeljövőben ez változik, így persze nem nagyon marad agyi kapacitásom a nap végén olvasni. A tavaszias idő beköszöntével viszont azt vettem észre, egyre szívesebben nyúlok a könyvekhez, és lassacskán érik az első rendelésem is már. Február folyamán akadt olyan, hogy betértem egy könyvesboltba csak úgy lézengeni, vagy szétnéztem egy könyves webshopon, hogy milyen áron kaphatóak a kívánságlistám elemei.


A hónapra kitűzött céljaimmal megint jórészt elúsztam, melynek legfőbb indoka egyértelműen az Ambrózy báró esetei sorozat. Hiába tetszik a történet, annyira nehézkes számomra a stílusa, hogy nem mindig szívesen veszem kézbe, és amikor igen, akkor is borzasztó lassan haladok csak vele; ezért végül úgy döntöttem, hogy elengedem a hozzá tartozó kihívást Molyon, és abban sem vagyok biztos, hogy végül az idei évben befejezem a sorozatot.

Februári terveim voltak:
  • befejezni: George R. R. Martin: A Storm of Swords: Blood and Gold (A Song of Ice and Fire 3/2.) (300 oldal) → sikerült
  • befejezni: Cassandra Clare: Az angyal (Pokoli szerkezetek 1.) (197 oldal) → sikerült
  • Cassandra Clare: A herceg (Pokoli szerkezetek 2.) (490 oldal) → nem sikerült
  • Budai Lotti: Ahová a holdam is velem jön (Tök-életlen életek 2.) (408 oldal) → sikerült
  • Böszörményi Gyula: Beretva és tőr (Ambrózy báró esetei 2,5.) (86 oldal) → sikerült
  • Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei 3.) (702 oldal) → nem sikerült
A tervezett 2183 oldal helyett 1589-et sikerült olvasni, amivel nem igazán vagyok megelégedve. Négy könyvet írhattam az elolvasottak közé, és bejegyzést is mindegyikről írtam:

Cassandra Clare: Az angyal Budai Lotti: Ahová a holdam is velem jön George R. R. Martin: A Storm of Swords: Blood and Gold Böszörményi Gyula: Beretva és tőr

A hónap olvasmánya || Budai Lotti: Ahová a holdam is velem jön (Tök-életlen életek 2.)

„Göröngyök közt éjjel megyek, csak a holdam jöhet velem…” – dúdolja folyton Laura a régi Kispál és a Borz-számot, míg megfogadva Bence tanácsát, nekiáll, hogy leásson a poggyászai legaljára. Ezen a lelke mélyére vezető úton egyedül a fiú különös ajándéka és Emma hagyatéka kíséri el, no és egy igencsak szuggesztív és egyedi látásmóddal bíró terapeuta, akivel Laura a Birtalan család titkait és múltját igyekszik feltárni. 

Jelenét ugyanakkor megzavarja egy különc férfi felbukkanása, akitől kénytelen lesz megtanulni a leckét: az, hogy ellenkező irányba indulunk el, még nem garancia arra, hogy nem ugyanoda érkezünk… 

Budai Lotti, a népszerű írónő a Rizsporos hétköznapok-sorozat és történelmi regényei után az Akik poggyász nélkül utaznak című, ízig-vérig 21. századi regényével rabolta el olvasói szívét, most pedig a Tök-életlen életek újabb kötetében mutatja be Laura útját nemcsak az Igazihoz, hanem a Valódihoz.


Saját könyvek olvasottsága
55,01% → 55,44%


Februári beszerzések
Annak ellenére, hogy már duruzsol a fülembe az a bizonyos kis hang, még mindig nem vettem egyetlen könyvet sem. Az éves keretem továbbra is 61 darab.


Márciusi tervek
  • befejezni: Cassandra Clare: A herceg (Pokoli szerkezetek 2.) (329 oldal)
  • Cassandra Clare: A hercegnő (Pokoli szerkezetek 3.) (546 oldal)
  • Baráth Katalin: Aki gróf úr akar lenni (408 oldal)
  • Sarah J. Maas: The Assassin's Blade (Throne of Glass 0,1-0,5) (436 oldal)
  • elkezdeni és a feléig eljutni: George R. R. Martin: A Feast for Crows (A Song of Ice and Fire 4.) (389 oldal)
Ez összesen 2108 oldal, amit először meglátva felvihogtam, mert kicsit csökkenteni szerettem volna a terveimet, hogy ne mindig csalódás legyen a vége. Nos, ez nem sikerült. Kíváncsi vagyok, mennyit tudok majd ebből elolvasni.

Megjegyzések