Michael Ende: Momo

Fülszöveg

Momo ​története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek.

Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A gyerekek szenvednek leginkább ettől a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg. Amikor a szükség a legnagyobb, és úgy tűnik, a világ már végképp a szürke uraké. Hora mester, az Idő titokzatos ura közbelép, de szüksége van egy embergyerek segítségére. A világ megállt, és Momo, ennek a történetnek borzas kis hősnője egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, semmi más nem segíti őt ebben, csak egy szál virág a kezében és egy teknősbéka a karjában. Csodálatos módon győznek ők hárman. Minden életidő visszatér tehát az emberekhez, akiktől azt csalással elorozták. A reménytelenül betegnek tűnő világ gyógyítható. Mese? Így is lehet nevezni, ha ezt a fogalmat úgy értjük, mint a romantikusok. Hiszen mindennapiság és álom játszanak át költői módon egymásba.De egyúttal a mai és a jövőbeli valóságunk kérdései is, amelyek sokszínű figurákban és sorsokban tükröződnek. Tehát olyasmi, mint a regény? Mondjuk hát így: meseregény.

[könyvadatlap]

A Momoról először az egyik egyetemi órámon hallottam. A kurzus nevére már sajnos nem emlékszem, és az előadást tartó lány nevére sem, a feladat azonban az volt, hogy bemutassuk azt a könyvet, mely megszerettette velünk az olvasást. A lány erről a könyvről beszélt, szép illusztrációkat mutatott, és elérte, hogy el akarjam olvasni a könyvet. Ugyan eltelt azóta öt-hat év, a Momot azonban nem felejtettem el.

Egyet mondok neked, Momo, a legveszélyesebbek életünkben azok a vágyálmok, amik teljesülnek.

Az én kötetem német nyelvű, és egyáltalán nem bánom, hogy eredeti nyelven rendeltem meg, mert külalakra is gyönyörű. Vastag lapjai igazán mesekönyvessé teszik, ezen felül gyönyörű illusztrációk vannak benne - kék tintával, csakúgy mint a szöveg maga. Azt sajnos nem tudom, hogy ezek a magyar kiadásra is érvényesek-e. 

Számomra már a könyv első lapjain ismét bebizonyosodott, hogy Ende fantáziája nem ismer határokat. Nagyon tetszettek Gigi Momonak szóló meséi és az író furcsa megoldásai mindennapi és nem mindennapi problémákra. A történet végül annyira magába szippantott, hogy bár nem kifejezetten akartam ebben a hónapban befejezni az olvasást, egyszerűen nem tudtam letenni, és az sem zavart, ha egy fárasztó nap után, végtelenül kifacsart aggyal a német nyelvű szöveggel kellett bajlódnom. Ende szenzációs mesélő, tág szókinccsel, ami nagyban hozzájárult esetemben a nyelvtanuláshoz.

Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre.

Ritka, hogy meg vagyok elégedve egy könyv befejezésével, a Momo esetében azonban pontosan ez volt a helyzet. Nem éreztem úgy, hogy Ende túl nagyot akart volna alkotni. Minden mozzanatot és gondolatot a megfelelő helyre rakott, nem nyújtotta túl. Fájt a szereplőktől elbúcsúzni, mert mindenkit megkedveltem, még ha nem is nőttek teljesen a szívemhez. 

Amikor a Pszichiáter látott már? című könyvet olvastam, nem akartam elhinni, hogy ez egy társadalomkritika, egy inkább felnőtteknek íródott kötet. Azonban tényleg így van. Kiemelt jelentőséggel bír manapság az, hogy mire van időnk, és mindig csak többet akarunk, akkor is, ha egyébként mindenfélével rendelkezünk. Éppen emiatt gondolom azt, hogy a Momo nem egy bugyuta, klisés mese szájbarágós tanulsággal, hanem valami olyan, amelyet minden korosztály tud élvezni és amelyből mindenki magával tud vinni egy gondolatot. Amit én magammal viszek, az az, hogy legyen időm élni, nevetni, szeretni.

De az idő élet. S az élet a szívben lakik.

S minél tovább takarékoskodtak vele az emberek, annál kevesebb maradt nekik.

Összességében

A Momo egy tanulságos meseregény, melyet gyerekek és felnőttek egyaránt tudnak élvezni. Ezen felül társadalomkritikaként egy alapvető problémára hívja fel a figyelmet. Szerethető karaktereivel és izgalmas cselekményével méltán vált sokak kedvencévé.

Ha tetszett, olvasd el ezeket is: