Hogy mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen vaksi?
Edie, Jake és Ryan gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Ők hárman – szemben az egész világgal. Edie azt hitte, ez a kötelék mindent kibír. Így aztán amikor Jake-et brutálisan meggyilkolják, és Ryant vádolják a gyilkossággal, Edie világa darabjaira hullik.
A nő évek óta most először magára marad. Az isten háta mögötti házban lakik, ahol előtte kettesben éltek Jake-kel. Edie-t porig sújtották az események, és halálra rémült – amire jó oka van. Valaki figyeli. Valaki csak erre a pillanatra várt. Most, hogy Edie magára maradt, újra szembe kell néznie a múlt darabkáival, amelyeket igyekezett a szőnyeg alá söpörni.
Paula Hawkins a világ egyik legismertebb és legsikeresebb thrillerszerzője. Zimbabwéban született, és 1989-ben költözött Londonba. Könyvei sikere előtt újságíróként dolgozott. A lány a vonaton 2015-ben, A víz mélyén pedig 2017-ben jelent meg, előbbiből 2016-ban listavezető amerikai film készült, a főszerepben Emily Blunttal. Könyvei világszerte több mint huszonhét millió példányban keltek el. A lány a vonaton 2015 legjobban fogyó könyve lett, és a könyvkiadás szinte minden rekordját megdöntötte: negyvenhat nyelvre fordították le, ötven országban jelent meg, több mint száz hétig nem került le a New York Times bestsellerlistájáról – ebből negyven hetet a lista élén töltött.
A könyvet eredeti nyelven való megjelenésével egy évben, 2022-ben adta ki a XXI. Század kiadó, megtartva az eredeti, megnyerő borítót. A pszicho-thrillerben megjelenik a nők elleni erőszak témája, ezért mimózalelkűeknek nem ajánlott. Pontosabb műfaji megközelítésért a Molyon megtalálható Chris szavait idézném: "Hawkins egészen új oldalról közelítette meg a műfajt, a grip lit, vagyis a „női thriller” első íróinak egyike volt. Ezen regények rendszerint női főhőssel operálnak és elsősorban a női olvasókat is célozzák meg (de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a férfiakat ne tudnák megszólítani), az akciójeleneteket a pszichológia váltja fel, vagyis a feszültség a szereplők belső lelki világából ered. Az elbeszélő nem egy esetben megbízhatatlan mesélő is egyben, akinek gondolatai meglehetősen zavarosok, ezáltal az olvasót is mindvégig bizonytalanságban tartja, hogy a cselekmény valóban úgy történt-e meg, ahogyan leírták."
A lány a vonaton egy elég megosztó debütáló alkotás volt. Véleményem szerint a film többet ártott, mint használt, ugyanis hatására olyanok is kezükbe vették a könyvet, akik alapjáraton nem vonzódnak a krimi és a pszichológiai thriller nyújtotta örömökhöz. Mivel azonban én imádom tövig rágni a körmeimet egy jó, borzongató történetet olvasva, természetesen várható volt, hogy imádni fogom Hawkins nagysikerű könyvét. A Vakfolt értékelése szintén nem volt túl jó a Molyon, amikor megtaláltam a könyvtárban, mivel azonban egy kisregényről van szó, úgy éreztem, nem sokat veszíthetek vele. És tulajdonképpen nem is vesztettem semmit. Rövidsége mellett a nagy méretű betűk is segítik a gyors olvasást, így - bár nem vagyok villámgyors - két óra alatt kényelmesen elolvastam az egészet. Emiatt bátran ajánlom azoknak, akiknek nincs sok ideje: laza kikapcsolódást keresnek egy nehéz munkanap után, vagy temérdek teendőjük nem teszi számukra lehetővé a hosszabb könyvek elolvasását.
Nálam egy-két apróság mellett pontosan a rövidsége az, amivel az egy csillagos levonást kiérdemelte. Az alapötlet frappáns, viszont sokkal bővebben ki lehetett volna fejteni a lélektani történéseket, a nyomozgatást, a fenyegetést és a fenyegetettség érzését.
A 128 oldalban leírt történetet a fülszövegnél tömörebben nem lehet összefoglalni spoilermentesen. Bár rövidke történetről van szó, bővelkedik az izgalmakban és a váratlan fordulatokban, nem csak megmutatja, az arcunkba tolja, hogy bizony nem mindenki az, akinek hisszük. Míg egy-egy csavar magától értetődőnek tűnik, a történet lezárása számomra sokkoló volt, egyáltalán nem számítottam rá. Főszereplőnk egy kissé együgyű (és egy kissé beképzelt is). Nem kérdőjelezi meg azt, amit igaznak hisz és nem lát az orránál tovább - egyáltalán nem meglepő, hogy ki a gyilkos, az viszont igen, hogy a rendőrök nem viszik egyből a fogdába és kérdezik ki (vagy lehet csak túl sok Gyilkos elméket nézek).
A történet az emberek egyik nagy hibájára is rámutatott egyébként. Túlságosan könnyen szemet hunyunk akár egy bűncselekmény felett is, ha azt olyasvalakiről feltételezik, aki a szívünkhöz közel áll. Nem vagyunk hajlandóak megkérdőjelezni a tetteit, a személyét. Túlságosan elvakít a szeretet, így nem csak a főszereplő Edie-nek van átvitt értelemben - és ténylegesen is - vakfoltja, hanem minden egyes embernek.
A kisregény a női szolidaritás és a hűség erkölcsi kérdését feszegeti, melyen minden olvasónak el kell gondolkodnia. Mit tennék Edie helyében? Helyre lehet hozni a helyrehozhatatlant? Hűséges legyek vagy áruló? Mindkét lehetőséggel ember maradok és mégis veszítek - mit tennék Edie helyében?
Szöveg tekintetében a legnagyobb problémát az összevissza gondolatjelek jelentették a párbeszédek közben, ezért főleg eleinte fokozott figyelmet igényelt a szereplők kommunikációjának követése. Később talán kétszer is megjelent a búsulás szó, melyet szerintem a gyász helyett alkalmazhatott a fordító - bevallom, ez engem kifejezetten zavart.
Összességében
Rövidsége ellenére egy frappáns alapötleten nyugvó, izgalmas történettel lettem gazdagabb. Mélyebben is ki lehetett volna fejteni; a maga 128 oldalával és nagy betűivel viszont gyorsan olvasható, egydélutános, körülbelül két órás kikapcsolódást nyújt azoknak, akik belevágnak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése