Csak alig néhány hónapja, hogy Eragon kiejtette a „brisingr” szót, amely az ősi nyelven azt jelenti, tűz. Azóta nemcsak azt tanulta meg, hogy szavak segítségével varázslatot alkosson, hanem számtalan próbával is szembe kellett néznie. A Birodalom ellen vívott ádáz és véres csatában az Égő Mezőkön, ahol Murtaghgal és Tövissel is meg kellett küzdenie, sárkányával, Saphirával együtt kis híján odavesztek. Ám a kalandoknak koránt sincs vége – és Eragont számtalan ígéret köti, amelyeknek talán nem is tud eleget tenni.
Eragon megígérte unokatestvérének, Rorannak, hogy segít kiszabadítani Katrinát Galbatorix fogságából. Roran, aki elmenekítette a falubelieket Carvahallból a Birodalom pribékjei elől, időközben rettenthetetlen harcossá vált, kiérdemelve a Vastörő melléknevet a vardenek között, akik szintén Eragonban bíznak – szükségük van erejére és tehetségére, hisz ő az utolsó szabad Sárkánylovas, akinek esélye lehet a félelmetes, velejéig gonosz, hihetetlen mágikus erővel bíró Galbatorix ellen. Eragont szorítja az idő és a rengeteg feladat: még annyi mindent kell megtanulnia a mágiából, meg kell győznie a törpéket, hogy álljanak Nasuada királynő és a vardenek mellé, el kell látogatnia Ellesmérába a tündékhez…
Vajon képes lesz-e ez az egyszerű parasztfiú arra, hogy egyesítse a lázadó erőket, és megdöntse a zsarnok király uralmát?
Hogy hogyan végződik a Birodalom és alattvalói, valamint a törpék, tündék, sárkányok, mágusok sorsa, azt Az örökség tetralógia negyedik kötetéből tudja majd meg a Kedves Olvasó.
Christopher Paolini Az örökség-sorozatának harmadik kötete 2008-ban jelent meg, Magyarországon 2009 óta olvashatjuk az Európa kiadó gondozásában. Az én példányom egy 2013-as kiadás, és azt kell mondjam, maga a kötet formájában és megjelenésében vállalhatatlan. Felháborítóan sok, az előző köteteknél jóval több elírás, elválasztási hiba és helyesírási hiba szerepel a kötetben. Elválasztási hiba esetén azokon akadtam ki a leginkább, melyek mondjuk egy "gy" betűt választottak le a szó végéről és tettek a következő sorba, vagy egy kettős betű (sz, cs, ly) közepén választották el a szót. A legtöbb különleges karaktert (û és ë) kifelejtették, random karakterekkel jelölték - az "Alagaësia" szóban például szinte minden alkalommal kimaradt az ë, és csak egy "farkinca" volt a helyén. Ezen kívül az is előfordult, hogy mintha rossz helyen nyomtak volna Ctrl+V-t, a mondat közepén, esetleg egy másik szóra ragasztva jelentek meg oda nem illő, különleges karaktert tartalmazó nevek, mint például a Dûr (Farthen-Dûr-ből). Szégyellheti magát, aki ilyen munkát kiad a kezei közül.
Az eddigi három kötet közül azonban ezt találtam a legizgalmasabbnak. Ezt már rögtön az elején éreztem, és szerencsére a végéig kitartott, ami miatt nem tartott egy hónapig a könyv elolvasása - igaz, két héten keresztül minden nap olvastam, mire a végére értem. Üresjáratoktól mentes volt, egyedül mintha a vége felé ült volna le a történet. Muszáj volt azonban belassulnia, hogy megfelelően át tudja adni az érzelmeket, megríkatva az olvasót. (Vagyis engem csak majdnem.)
Ismét több szálon fut a történet, ami kifejezetten jót tesz neki. Több szereplő cselekedeteibe kapunk bepillantást, így folyamatosan fenntartva a figyelmet. Roran fejezetei sokkal jobban tetszettek, mint az előző kötetben, és a szememben bizonyította rátermettségét a harcokban. Saphira fejezeteitől feszengtem. Paolini egy ilyen bölcsnek beállított lény szájába buta szavakat, kifejezéseket adott, emellett Saphirát kibírhatatlanul beképzeltnek írta le.
Paolini amennyire lehet, kíméli a szereplőit, ezért nem tudom őt egy lapon emlegetni a fantasy műfajának legjobbjaival. Valljuk be, a Trónok harcában hullanak az emberek, A Széthullott Birodalom sem éppen egy könnyed estimese, Paolini viszont amennyire csak tudja, igyekszik megtartani a fontos, már kidolgozott és bemutatott szereplőit. Ezeket a karaktereket egyébként többnyire még mindig nem tudtam megkedvelni - kivéve talán Murtaghot, akit pedig nem tudok nem kedvelni. Katrina pedig ebben a kötetben is inkább csak idegesített - a gondolkodásmódja hagyott némi kivetnivalót maga után.
A történet szempontjából két dolog nagyon zavart: az egyik, hogy a nevek, kifejezések, varázslatok az ős- és egyéb nyelveken még mindig megakasztanak az olvasásban; másrészt pedig a kötet elején megjelenő össz-vissz két darab ra'zac. Nem értem, miért nem volt belőlük több, az előző kötetekben mintha lett volna jelenet, ahol több ra'zac jelent meg.
Összességében
A sorozat eddigi legjobb kötete, azonban a legvállalhatatlanabb kiadása is. Nehéz volt olvasni a rengeteg hiba miatt, ugyanakkor a történet izgalmas volt, vitt előre. A több szálon futó cselekmény a háború több pontjába is bepillantást engedett, viszont volt egy szál, ami kínos volt, zavart.
A sorozat kötetei
>> 3. Christopher Paolini: Brisingr >>
Megjegyzések
Megjegyzés küldése