Jo Nesbø: Boszorkányszög (Harry Hole 5.)

Fülszöveg

Oslo hőségtől szenved, s a városi rendőrségnél, aki csak teheti, szabadságon van. Amikor egy fiatal nőt meggyilkolnak a lakásán, Tom Waaler, a mintarendőr, az osztályvezetői poszt várományosa mellé a testület fenegyerekét, a különc Harry Holét rendelik ki. A régi ellenségek számára egy egyszerű ügyben sem volna zökkenőmentes az együttműködés, ám mint kiderül, ez az eset bonyolultabb, mint gondolták. A holttest egyik ujját levágták, s szemhéja alatt egy vörös gyémántot találnak. Az újabb gyilkosságok nem hagynak kétséget afelől, hogy sorozatgyilkost keresnek. De hogy mi lehet az indíték, arra hiába keresik a választ.

Nesbø irodalmi ambícióval közelít a bűnügyi regény műfajához. Mély emberismerete s napjaink globalizált világáról szerzett rendkívül gazdag élményanyaga átsüt minden történetén. Elnyerte a legjobb norvég, majd a legjobb skandináv krimiért járó díjat.

Véleményem

SPOILER ALERT

Rég volt már szerencsém Harry Holéhoz, úgyhogy kifejezetten nagyra értékeltem, hogy a regény összefoglalt nagyjából mindent, ami eddig történt. Bár kissé elveszettnek éreztem magam, lassan minden derengeni kezdett. Furcsa volt olvasni az ennyire durva alkoholizmusról, az ennyire mély depresszióról, de úgy gondolom, ez is egyfajta tapasztalatot, tudást ad az embernek. Rossz közérzettel nem ajánlott olvasni!

Rendkívül tetszett, hogy ez a kötet ilyen összetett, hiszen ez tette izgalmassá, a sok szereplő néha viszont zavaró volt, mert párszor meg kellett állnom elgondolkodni, hogy ki hogyan-kivel is van. Az első pár fejezet elolvasása után határozott gyanúm volt, hogy ki lehet a gyilkos, de szerencsére minél előbbre haladtunk a történetben, annál jobban összezavarodtam, hogy ki miben sántikálhat. Jobban is ki lehetett volna fejteni, hogyan jött rá Harry a gyilkos kilétére. Nekem ez így kissé zavarosnak, összecsapottnak tűnt. Egyébként meg beteg az egész, a szó lehető legőrültebb értelmében. Hogy tud valaki ilyet egyáltalán kitalálni? (Gondolok itt Nesbø-re.)

Egyébként szerintem teljesen reális figurákat kapunk és nekem például fel sem tűnt, hogy éppen könyvet olvasok. A Rakel-vonal kifejezetten tetszett, kicsit magamra is ismertem benne.

Egy nagy kérdés merült fel bennem a történet végét illetően. Lehet csak én ugrottam át pár oldalt, de nem emlékszem, hogy Harry hogyan intézte el a gyilkost. Eléggé reménytelen volt a szituáció, mégis kikeveredett belőle, viszont nem tudom, hogyan.

Tom Waaler halála szintén nagyon beteg. Végig a torkomban dobogott a szívem, főleg amikor beugrott, mi is volt Harry rémálma. Volt egy kis bibi ezen a Waaler-vonalon egyébként: az egyik karja megsérült, mégis mintha Nesbø erről az apróságról megfeledkezett volna. Hogyan tudta mindkét karját használni? Vagy esetleg én értettem félre valamit, rosszul képzeltem el? Ami Oleggel történt, az nagyon nem tetszett, undorító, hogy egy ilyenbe bevonják, majd hazaengedik, mintha mi sem történt volna. Legalább Harry beszélgetett volna el vele mélyebben!

A borító egyébként egyáltalán nem tetszik, és a drágakő sem néz ki történethűen.

Összességében