A népszerű fantasyregény befejező részében Ophelie, Thorn és segítőik nem kisebb feladatot vállalnak magukra, mint hogy megvédjék világukat a végső pusztulástól. A szilánkok aprózódása ugyanis tovább folytatódik, és Bábelen kívül már Sarkot és Animát sem kíméli. Ahhoz, hogy megállítsák az eróziót, meg kell találniuk a Másikat. A szilánkokon átívelő hajszában a visszaverődések, múlt és jelen összejátszásai segítik őket a rejtvény megoldásában.
Bár történetünk a képzelet világában játszódik, a könyvsorozat által felvetett problémák az összes létező világban és minden időben megoldásra várnak. A másság elfogadása, az egyéni felelősségvállalás és az általános nyitottság a változásra olyan szuperképességek, amelyek minden közösséget jobbá tesznek.
A tükörjáró sorozat negyedik és egyben befejező kötete franciául 2019-ben, magyarul 2020-ban jelent meg, én pedig végre két év után elértem idáig. Mindkét nyelven elolvastam az egész sorozatot. A 24 órás readathon nélkül viszont még valószínűleg húztam volna egy darabig.
Bábelt földcsuszamlások gyötrik. Lux Lordjai segítségével összegyűjtik a nem tősgyökeres bábelieket, így Ophélie egy színes társaságban találja magát, amikor rájön, hogy a billoggal megjelölteket ki akarják toloncolni a szilánkról. Utolsó megoldásként az Elhajlásgondozóhoz fordul, ahol menedékre lel, cserébe furcsa dolgokat csináltatnak vele és elveszik Animista képességeit. De vajon köze van ennek az egésznek a bőségszaruhoz?
Felépítésében az a kötet merőben más volt, mint az eddigiek. Rögtön a legelején bemutatásra kerülnek a szereplők, nem hiába, hiszen sok rég látott karakter tér vissza a történetbe. A hangvétele is másabb, mint korábbi társaié. Eddig ifjúsági fantasyket olvashattunk, ez a kötet azonban sokkal inkább egy new adultnak mondható sci-fi.
A történet legfontosabb szereplője, Ophélie is sokkal idősebb már, mint az első kötetben volt, komolyabb témákat kell megrágnia magában, mely sokkal inkább new adulttá teszi a történetet, mint a kulcsfigura életkora.
Madarat lehetett volna velem fogatni, amikor három év házasság után Ophélie és Thorn elkezdték egymást tegezni és sokkal inkább párként működni, mint az eddigi kötetekben. A férfit az első részben egyébként nagyon nem szerettem, nagyon ridegnek éreztem (nem véletlenül), most azonban végre a szívembe tudtam zárni.
Sajnáltam, hogy Blasiusnak kevés jelenete volt, mert az előző kötetben nagyon megszerettem; valamint azt is sajnáltam, hogy Victoire képessége nincs részletesebben kifejtve, hiszen ebben a részben már nagy szerepe van.
A sorozat előző részeihez hasonlóan ez a kötet is bővelkedik az izgalmakban. Ophélie már a legelső fejezetben bajba keveredik, melynek köszönhetően az új identitása és a küldetés sikeressége foroghat kockán. A vészjósló hangulatnak köszönhetően az olvasó teljes mértékben képes együtt érezni az olvasókkal. Heves szívdobogásom volt a kitoloncolás jeleneténél, és elképzelni sem tudtam, mekkora káoszt és fejetlenséget okozhat egy ilyen esemény. Leginkább a Titanichoz tudtam volna hasonlítani, így nagyjából egy olyasmi felfordulást képzeltem el, mint amilyet a filmben láthatunk. Ezután az Elhajlásgondozóban játszódó fejezeteknél leginkább a szorongást mondanám uralkodó érzelemnek. A hely megalkotásához szükséges ihlet Orwelltől jöhetett, eleinte erősen az 1984-re asszociáltam.
A kötet utolsó negyedére váratlan és szívet tépő fordulatok jellemzőek, Christelle Dabos megmutatja, milyen kegyetlen tud lenni és nem hagyja, hogy az olvasó tévképzetekbe ringassa magát - itt nem lesz teljes a happy end. Mint bármelyik másik vérbeli fantasy esetében.
Ezeknél a fordulatoknál úgy éreztem, hogy ha egyből magyarul olvastam volna a könyvet, tuti bucira bőgtem volna a fejem, mivel azonban a francia nyelvet még mindig nehéznek találom, első olvasásra csak elkezdtek pörögni a fogaskerekek, hogy ugye nem az történt, amire gondolok, hogy történt?, majd második olvasásra megbizonyosodhattam a nyelvtudásom fejlődéséről. Merthogy sajnos jól értettem.
Ophélie és Thorn a kötet túlnyomó részében a Másikat próbálja valamilyen módon megtalálni. Nekem pedig fogalmam sem volt, ki lehet az. Nagyobb csavarra számítottam, egy olyan csattanóra, ami az első kötettől fogva épült, azonban csalódnom kellett. A tetőpont nem volt elég átütő számomra (könnyen lehet, hogy a nyelvi nehézségek miatt), "mindennek a magyarázata" pedig elsőre kifejezetten kusza volt, csak sok utólagos gondolkodás után sikerült úgy-ahogy a helyükre illesztenem a kirakós darabkáit. Mivel duplán olvastam a kötetet, minden mondatot kétszer megrágva (nem pedig az egészet egy ültő helyemben ledarálva), engem nem vesztett el a kötet - sokakkal ellentétben. Kevésvé tűnt abszurdnak a megoldás, mint azok számára, akik csak "végigrongyoltak" rajta.
Ha még nem olvastad, azt ajánlom, kisebb etapokban tedd, hogy legyen időd feldolgozni az információkat és gondolkodni rajtuk. Ne veszíts el egyetlen apró információmorzsát sem!
A történet függővéggel zárul. Az alapelképzelés az Elfújta a szélhez hasonlóan az, hogy az olvasó maga döntse el, mi történik ezután, én azonban nem merek találgatni, mert ebben a világban néha elég furcsán alakulnak a dolgok. Részemről boldogan olvasnék egy világvége nélküli, ötödik kötetet is, melyben a szereplők sorsára helyeződik a hangsúly. Mi lesz Archibalddal? Mi történik Ophélie-vel és Thornnal? Hogy alakul Rosaline néni, Berenilde és Victoire jövője?
Ahogy a fülszöveg is írja, a könyvben felmerülnek komoly társadalmi kérdések és problémák, mint például a nem tősgyökeres bábeliekkel való bánásmód igazságtalansága és kétértelműsége, valamint a más nemzetekkel való együttélés nehézségei. A regényt erős társadalomkritikaként is fel lehet fogni - szociológiát tanuló egyetemistáknak jó vitafórum alapja lehet.
Egy utolsó gondolat: a fordító nagyszerű munkát végzett. Kifejezetten sok szójáték és beszélőnév, kétértelmű szó vagy kifejezés szerepelt az eredeti, francia nyelvű szövegben, mégis hibátlanul visszaadták ezeket az érzéseket a magyar megfelelők.
Összességében
Ezzel a kötettel érdemes az előzőeknél sokkal lassabban haladni, hogy minden magyarázatot megértsünk és se csússzunk el apró információmorzsákon. Hangulata még mindig egyedi, azonban a végjátékhoz közeledve egyre borzongatóbb, valamint egyes jeleneteknél szorongást válthat ki. Izgalmas, fordulatos, és kegyetlen.
Kedvenc idézetem
Minden körülmények között őrizd meg a semlegességed! Figyelj, és közben ne ítélkezz! Engedelmeskedj, és ne vitatkozz! Tanulj, de ne légy elfogult! Érdeklődj, de ne kötelezd el magad! Végezd a dolgod, és ne várj cserébe semmit! Ez az egyetlen módja, hogy ne szenvedj. Minél kevésbé szenved az ember, annál jobban teljesít. És minél jobban teljesítünk, annál hatékonyabban szolgáljuk Bábelt.
264. oldal, Kolibri, Budapest, 2020
702 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634377443 · Fordította: Molnár Zsófia
A sorozat kötetei
>> 4. Christelle Dabos: Visszaverődések viharában <<
Megjegyzések
Megjegyzés küldése