Fülszöveg
1988-ban kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.
Véleményem
Kövezzetek meg, de nekem ez nem tetszett. Lehet velem van a baj, de előttem mások is ugyanazokat a hibákat hozták fel, amiket én is találtam.
A világábrázolás bonyolult, kissé túl filozofikusan megfogalmazott (mármint lehet filozófiai valami, ami filozofikus regény, de ennyire?), önismétlő, a magyarázatok túl hosszúra elnyújtottak, miközben - valljuk be - alig történik valami. Ha már elkezdtem a negatívumok felsorolását, folytatnám is: a második részben egy fejezeten keresztül olvashatjuk minden második oldalon, hogy Juliának "megváltoztak az érzelmei". És ez baromi idegesítő. Ahogy az is, hogy milyen hamar összemelegednek, valamint az, hogy ezután Winston egyből elmondja Juliának, hogy be akarta verni a fejét. Romantika a köbön, én is oda meg vissza lennék egy ilyen fasziért. Julia egyébként egy végtelenül toxikus karakter, idegesítő a viselkedése és az első pillanattól fogva csak kihasználja Winstont; nem is értem, neki miért nem tűnik ez fel. Amúgy az is idegesített, ahogy Winston viszonyul a nőkhöz és ahogy gondolkodik róluk. Szerkezetileg meg... értem én, hogy miért relevánsak a passzusok a könyvből, de senki nem érzi úgy, hogy 2*20 oldal egy kicsit sok? Főleg, hogy semmi lényegi, új információt nem tudunk meg belőle, csak azt, ami a regény első részében már gyönyörűen le van írva...
A fikázás után néhány pozitívumot is kiemelnék, ami miatt a könyv megérdemli azt a kemény kettő csillagot, amivel jutalmaztam: jókor talált rám a történet a benne lévő katonás rend miatt, így esténként nem zökkentett ki a valóságból. Hangsúlyozza, hogy a gondolkodás hatalom (talán ezért sulykolták belénk is, hogy nem kell gondolkodni?), és olyan fontos témákkal foglalkozik, mint a szavak ereje és a manipuláció - gondoljunk csak a csokoládé fejadagra. Ezen kívül még a harmadik rész szinte egészét kiemelném fontos témák tekintetében, hiszen ott végre vannak olyan mondatok, bekezdések, amiken megéri újra és újra gondolkodni.
Összességében viszont sajnos azt kell mondanom, majdnem olvasási válságot okozott ez a kis könyvecske, olyan unalmas és nyögvenyelős volt számomra.
Összességében
Kedvenc idézetem
Semmi sem a sajátod azon a néhány köbcentiméteren kívül, ami a koponyádban van.
34. oldal, Helikon, Budapest, 2020
412 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634794394 · Fordította: Szíjgyártó László
***
Nektek hogy tetszett?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése