Christelle Dabos: Bábel emlékezete (A tükörjáró 3.)

Fülszöveg

Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonosság alatt igyekszik megtalálni a helyét az ottani társadalomban.

A beilleszkedés egyfelől nem túlságosan nehéz, ugyanis a szilánkcsoport lakossága származását tekintve igen vegyes, a legmodernebb technikai vívmányokkal azonban olykor meggyűlik az Animista baja. A nyomozását leginkább az segíti, hogy felveteti magát a helyi virtuózneveldébe, ahol persze újabb ellenfelei és irigyei is akadnak. De vajon az olvasótehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy mélyebbre ásson, és közelebb kerüljön az igazsághoz? És hogy Thorn nyomára bukkanjon a bábeli zűrzavarban?

Véleményem

A könyv eredetileg 2017-ben jelent meg a francia Gallimard Jeunesse kiadó gondozásában. Magyarországon a Kolibri adta ki 2019-ben, és nagy sikert aratott a sorozatot már ismerő olvasók körében. Miután az első részt elolvastam, biztos voltam benne, hogy az egész sorozatot szeretni fogom. Ophélie kifejezetten a szívemhez nőtt a maga animizmusával és esetlenségével, emiatt - be kell vallani - kissé magamra ismertem benne. Írtam már róla a nőnapi bejegyzésemben is, figyelembe véve nem csak az első két kötet tartalmát, hanem az akkor még félben lévő harmadikat is. A Bábel emlékezetét franciául és magyarul párhuzamosan olvastam; arról pedig korábban már írtam, hogy miért találom fontosnak, hogy idegen nyelven olvassunk.

A tükörjáró sorozat harmadik kötetében Ophélie váratlan körülmények között távozik Animáról. Úticélja Bábel szilánkja. Feltételezi, hogy itt megtalálhatja Thornt, és ezen felül még egy, elsőre lehetetlennek tűnő célt tűz ki maga elé. Ennek elérése érdekében fájdalmas és olykor ijesztő kalandokon kell bizonyítania, miközben többen próbálják eltántorítani. Az élet igazságtalansága ellenére Ophélie nem adja fel, sőt, barátokra is szert tesz az addig ismeretlen szilánkon. Olvasás során olyan kérdésekre kaphatunk választ, mint hogy vajon a lány megtalálja-e a férjét, bízhat-e a barátaiban és az ellenségeiben, valamint hogy miért emlékszik olyan dolgokra, melyek nem történtek meg vele.

Az előző rész óta sok idő eltelt, és nem csak a történet szempontjából. Az sorozat második kötetét tavaly nagyjából ilyenkor olvastam, és mivel azóta nem foglalkoztam francia nyelvű könyvekkel, várható volt, hogy a könyv eleje nagyon nehézkes lesz. Meglepődtem, hogy nem szenvedtem vele annyira, mint vártam - ezt az írónő számlájára írom, többet tanulok tőle franciául egy regény elolvasása alatt, mint amikor leülök feladatokat megoldani. Eleinte nehezen találtam meg a francia szövegben a beszélőneveket, kellett pár fejezet, mire a két könyv összehasonlításával rájöttem a szójátékokra. Annak ellenére, hogy nagyjából értettem, miről van szó, párhuzamosan olvastam magyarul is, míg végül egyre több és több fejezetet bírt az agyam a fordítás nélkül. Az utolsó négy fejezetet egyben lenyomtam franciául, majd csak másnap magyarul. Későn fejeztem be a könyvet eredeti nyelven, így a kialvatlanság számlájára írom, hogy voltak azért tisztázandó részek.

Az új szilánkon rengeteg új szereplővel is megismerkedünk. Nem is tudom, kit emeljek ki, hiszen Ambrosius, Blasius, Octavio, Mediana, és Elizabeth mind a szívemhez nőttek a maguk módján. Karakterformálás tekintetében (is) Christelle Dabos egy kiemelkedő írónő, Octavio viszont kifejezetten tetszett, a sorozat egyik legjobban megírt mellékszereplőjének tartom. Van, akiben pozitívan, és van, akiben negatívan csalódik az olvasó - a történetnek több része is egy érzelmi hullámvasút.

Azért is vélem úgy, hogy érzelmi hullámvasútról van itt szó, mert nem kiszámítható a cselekmény, és bár az egyik csavart egy icipicit előre lehet sejteni, még abban is van váratlan fordulat. Egyik ámulatból a másikba esünk. A mellékszálnak vélt történések is bővelkednek az izgalmakban, fenntartják az olvasó érdeklődését, így fantasy rajongóknak nem ajánlom, hogy késő este kuckózzanak be ezzel a könyvvel, mert garantálom, hogy nem nagyon fogják tudni abbahagyni. Nem csak az izgalmas történések, a sorozat hangulata is berántja az olvasót. Ahogy a Sarkon, Bábelen is egy sajátos légkör alakul ki. Egy nyüzsgő városba kerülünk, mely számomra éles ellentétben áll az Emlékmű csendjével. Bábelt egyébként egyáltalán nem így képzeltem el, mégis meglepően könnyű volt elképzelni a sürgés-forgást a Budapesten töltött évek után. Ennek ellenére a kedvenc helyszínem mégiscsak az Emlékmű volt elvarázsolt folyosóival és a rengeteg kötettel, melyeket magam elé képzeltem. A társadalmi berendezkedés ugyan nem volt szimpatikus és az Index is csak idegesített, láttam a lehetőséget a helyzetekben, melyeket az írónőnek ezáltal sikerült megteremtenie.

Nagyon várom már, hogy olvashassam a negyedik részt, kíváncsi vagyok a történet folytatására és befejezésére, hiszen a kötet utolsó fejezetei rengeteg kérdést hagytak maguk után.

Összességében