Nem igazán emlékeztem már a Hat bíborszín darumadár duológiából Vanna és Channari történetére, ezért aztán mintha egy teljesen új könyvet fogtam volna a kezembe. Ami bizonyos szempontból így is van, hiszen Elizabeth Lim ebben a kötetben sokkal mélyebben fejtette ki a nővérek történetét. Valahol azt olvastam, még a törzsduológia megírása előtt állt neki ennek a kötetnek, kiadásra azonban csak azok után került. Sokaknak jobban tetszett a törzsduológiánál, én azonban az ellenkező tábort erősítem, szerintem gyengébbre sikerült Hat bíborszín darumadárnál és A sárkány ígéreténél.
Már az olvasás elején megakadtam egy dolog miatt: a cselekmény jelen időben íródott. Nem igazán szeretem ezt az elbeszélési formát, és nem rémlett, hogy a másik két könyvben is ezt használta volna az írónő, ezért aztán némi csalódással álltam neki az olvasásnak. Hamar kialakult bennem az érzés, hogy a szöveg túlírt, elnyújtott és önismétlő, Channari viselkedése pedig alkalomadtán önellentmondásos. Így aztán számomra elég nehezen indult be.
Channari arcát egy démonboszorkány gonosz átka elcsúfította. Vanna az egyetlen ember, akiben megbízhat, mert tudja, hogy nővére nem szörnyszülött, és teljes szívéből szereti. Ők ketten bármit megtennének, bármiről lemondanának egymás kedvéért.
A félelmetes kígyóarc azonban csak akkor tűnhet el, ha Channari elviszi a boszorkánynak Vannát, akit a föld legszebb lányának tartanak. Egy prófécia szerint a két testvér közül az egyiknek el kell buknia, hogy a másik tündökölhessen.
Elizabeth Lim legújabb kötete a Hat bíborszín darumadár és A sárkány ígérete világába kalauzolja az olvasót, egy küzdelmekkel, lenyűgöző teremtményekkel és kalandokkal teli történetben.
A nehézségek ellenére akadtak részek - sajnos csupán egy-egy jelenet, maximum fejezet - melyek egészen be tudtak rántani, és bár annak ellenére, hogy tudtam, egy objektíven nézve izgalmas könyvet olvasok, mégsem tudtam maradéktalanul élvezni. Meguh-val szemben dühöt és tehetetlenséget éreztem, ami azért frusztrált, mert stresszes az életem anélkül is, hogy a hobbim miatt negatív érzések fogalmazódnának meg bennem. Amikor pedig ezen túljutottunk, szinte másból sem állt a könyv, mint harcból. Őszinte leszek, a harcolós jeleneteket sosem tudom elképzelni, olyankor csak valami káosz van a fejemben. Az egész olyan volt, mint egy akciófilm - azt pedig már többször kifejtettem itt is, hogy nem szeretem az akciófilmeket.
A lezárás is elég nyögvenyelősre sikerült számomra. Tudom, hogy ha a saját preferenciáimtól eltekintek, izgalmas és váratlan fordulatokat rejt, mégsem tudott magával vinni vagy berántani. Az egész cselekményre igaz egyébként, hogy tudom, hogy letehetetlennek kellene lennie; másoknak nem véletlenül tetszik sokkal jobban, mint nekem. Alaposabb kidolgozással és kevesebb akciójelenettel előfordulhat, hogy én is jobban élveztem volna.
Sajnos rá kellett jöjjek, hogy Elizabeth Lim stílusa nem teljesen nekem való, ráadásul a szereplőit is nehezen kedvelem meg. Izgalmasnak tűnő kötetei jelentek meg magyarul a közelmúltban, viszont egyelőre azon az állásponton vagyok, hogy kihagyom őket.
A sorozat kötetei
>> 0,5. Elizabeth Lim: A császárné átka <<
Ha tetszett, olvasd el ezeket is:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése