Fülszöveg
Boszorkányok pedig vannak
Engelsfors apró, festői kis város Svédországban. Az itteni középiskola elsősei között van hat lány, akik különböznek a többiektől. Semmi közös nincs bennük, csupán az, hogy mindegyikükben természetfeletti erő lakozik.
Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott fiút találnak az iskola egyik mosdójában. Mindenki öngyilkosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasztottak.
A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg…
Kiállhatatlan szülők, iskolai gondok, barátság, szerelem, varázslat és halál tölti be az ifjúsági Engelsfors trilógia első kötetének lapjait.
A fiatal svéd szerzőpáros első közös könyve hihetetlen sikert aratott, és már huszonegy nyelven olvasható.
Véleményem
SPOILER ALERT
Nagyon régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. A könyvtárban évekig szemezgettem vele, de túl vastagnak gondoltam, féltem tőle. Lehet, hogy tetszett volna tizenévesen is, de lehet, hogy a hangulata miatt nem. Úgy érzem, a skandináv cuccokra meg kell érnie az embernek.
A téma nagyon tetszett, mindig is vonzottak a boszorkányok - régi és modernkori megoldások egyaránt -, ezért rendkívül magas elvárásokkal álltam neki. Azért is említettem, hogy szerintem a skandináv dolgokra meg kell érni, mert mint minden más, ez a könyv is rendkívül szókimondó. Nem is értem, miért rökönyödtem meg, amikor a második oldalon olyan komoly témákkal találkozhattam, mint a falcolás vagy a füvezés, valamint az idézőjeles "öngyilkosság". Rendkívül éles ellentét alakult ki aközött, hogy mit gondolnak mások rólunk, és hogy milyen nehéz elfogadni saját magunkat. Ez érzésem szerint az egész regényre meghatározó volt, és remélem, jelen lesz a folytatásokban is. Éppen ezek miatt nem mondanám unalmasnak a hosszúra nyúlt bevezetőt.
Egy kicsit a történetről: Imádtam a hangulatát. Borzangató, kissé horrorisztikus, ezáltal eléri, hogy az olvasó pont annyira legyen nyomott, mint a karakterek. Pörgős sztori, mindig történik benne valami, a középpontban pedig nem csak a mágia áll, hanem a lélektan és a jellemfejlődés is, sokat olvashatunk a tinédzserkori "hatalmas" problémákról. Szívesen ajánlom azoknak, akik egyidősek a könyvben lévő karakterekkel és nehéz időket élnek meg, ugyanis a könyv bemutatja, hogy a problémákra többfajta megoldás is van, és nem csak végletesen lehet látni a problémákat.
Rebecka halála sokkolt, egészen az utolsó utáni pillanatig hittem benne, hogy valaki a segítségére sietett. A történetben később megjelent a Minták könyve, amit én szerintem falhoz vágnék. Úgy gondolom, jobban ki lehetett volna fejteni, hogy Linnéa bosszút akar állni, engem ez kissé derült égből villámcsapásként ért. Minoo-ra viszont büszke voltam, nem hittem volna, hogy rajta áll vagy bukik az egész sztori. Korábban, a csókjelenetnél viszont nem gondoltam, hogy felelősségteljesen viselkedett volna (ahogy Max sem) - mindkettejük viselkedése eléggé furcsa volt és hatalmas hülyeséget csináltak. A könyv végén lévő nagypapás résznél kis híján elbőgtem magam, így utólag mondjuk nem is értem, miért lepődtem meg.
Ennek a történetnek köszönhetően megtudhattam, hogy a svédeknek van valami igazán különös kattanása a tejjel kapcsolatban, és sajnos egy csomószor meghozták a kedvemet, hogy én is legurítsak egy pohár tejecskét - szerencsére ellen tudtam állni. Svédül tanulóként egyébként különösen imádtam ezt a könyvet és nagyon örülök, hogy kaphattam egy újabb szeletet ebből a kultúrából.
Karakterek tekintetében Nicolaust gondolom a legidegesítőbbnek, főleg a történet elején tudtam volna falra mászni tőle. Ezen kívül a Tanács és az igazgatónő is zavart, de korántsem annyira, mint Nicolaus a teszetoszaságával. Max már a sztori elején sem volt szimpatikus, a végére viszont kiderült, hogy egy pszichopata állat, még a démonok nélkül is.
A főszereplők egyébként jól kidolgozottak és hihetőek, hiszen mindenkinek megvannak a maga kis (vagy nagy) problémái és nem gondolom, hogy túl irracionálisan, túl logikátlanul viselkedtek volna - kivéve talán Linnéát a végén, de azt említettem, hogy nem tartom megalapozottnak. Bár elsőre elég sok szereplőt kaptunk és nehéz volt megjegyezni, hogy ki kicsoda, végül mindenkit legalább egy kicsit megkedveltem - ugyanakkor mindenki egy kicsit ellenszenves is maradt. Furcsálltam mondjuk, hogy a hatodik lány eleinte homályba burkolózott, de voltak így is épp elegen. Kedvenc karaktereim Minoo és sokakkal ellentétben Vanessa, mert ebben a két lányban ismertem leginkább magamra. Ida és Anna-Karin nőttek a legkevésbé a szívemhez a lánycsapatból. Sajnálom, hogy Eliast és Rebeckát nem ismerhettem meg jobban.
Negatívumként a jelen idejű elbeszélőmódot emelném ki.
Összességében
A sorozat kötetei
>> 1. Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör <<
***
Ti ismeritek a történetet?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése