Grecsó Krisztián: Jelmezbál

Amikor tavaly csináltam a magyar szerzős kihívásomat, májusra Grecsó egyetlen meglévő könyvét, a Verát választottam, és bár az írói stílusba eleinte nehezen rázódtam bele, a történet nagy kedvencemmé vált. Ezért arra gondoltam, az idei kihívás májusi fordulójára hasonlóképp Grecsót fogok olvasni, a választásom pedig a Jelmezbálra esett. 

[könyvadatlap]

Bevallom, jó volt a köteteket ebben a sorrendben olvasni, a Jelmezbál ugyanis eleinte csak utalt a Verára, később annak a történetnek a szereplői itt is megjelentek. Így már voltak előzetes ismereteim arról, hogy mi történt, és legalább néhány szereplőt tudtam hova tenni.

Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai. 

A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok – nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el. Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.

Mint a fülszöveg is írja, a Jelmezbál egy családregény mozaikjaiból építkezik, éppen ezért rengeteg-rengeteg szereplője van. Amikor már feladtam, hogy a korai fejezetekben megjelenő alakok később visszatérhetnek, valóban újra megjelentek, azonban a legapróbb utalásokra is feszített figyelmet kellett fordítani, hogy egy ekkora bagázsból valaki azonosítható legyen. Grecsó abszurd stílusa mellett ez nem mindig könnyű. A Verával ellentétben sokszor zagyvának éreztem a megfogalmazást, és emiatt átsiklottam olyan információk felett, melyek alapján egy későbbi fejezetben az illető felismerhető lett volna.

Nyilván már ez sem nyerte el annyira a tetszésemet, de ha hozzávesszük, hogy Grecsó néhol hosszú barokkos kör-, máshol pedig tőmondatokkal dolgozik; lényegtelen információkon ellamentál, míg a konkrétumot felett sokszor átrohan, a történtek rekonstrukciója nagyon nehézzé válik. Hab azon a bizonyos tortán, hogy a cselekmény nem egy konkrétan meghatározható időben játszódik, hanem ide-oda ugrál.

Egészen sok témát feszeget a Jelmezbál, de szerkezete miatt nem igazán van ideje bármit is bővebben kifejteni. Van itt gyilkosság, rák, megcsalás, gyerekkori szerelem és szerelmi bánat, melyek mindegyikébe bele-belekap egy vagy két fejezet erejéig, de a belső érzelmi lefolyásokat nem kapjuk meg teljes egészében. Miután a Vera egész erősnek mutatkozott az érzelmek bemutatása terén, ez kissé csalódásként ért.

Minden negatívumától eltekintve a kötet néha egész jól be tudott szippantani, és sikerélményként éltem meg a mozaikdarabkék összekapcsolódását. Az alapötletet nagyszerűnek tartom, a kivitelezés azonban több helyen problémás, nem minden mozaikdarabot tudtam a helyére illeszteni. Erősen úgy gondolom, hogy ennek a könyvnek nem feltétlenül én voltam a célközönsége, sajnos nem vagyok annyira filozofikus és elmélázós alkat, mint amilyet ez a családregény megkövetelne magának. 

Összességében

Hatalmas figyelmet igénylő könyv a Jelmezbál, ugyanis - ahogy a fülszöveg erre a figyelmet felhívja - mozaikdarabkákból összeálló családregényről van szó. Rengeteg szereplővel dolgozik, akik nem is ugyanabban az időben léteznek, ezért a történtek rekonstrukciója nehézkes lehet.

Ha tetszett, olvasd el ezeket is: