Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Egy aranyhajú kisfiú bolygóról bolygóra vándorol, rácsodálkozik a felnőttek furcsa világára, és megtanulja, hogy az igazán lényegest csak a szívünkkel láthatjuk.

A francia pilóta-író csodálatos kis remekművét gyerekek és felnőttek milliói olvassák szerte a világban immár több mint hét évtizede. Az énformáló találkozásokkal teli, a gyermekkor csodaváró hitét a felnőttkor kiábrándult józanságával szembeállító történetet olvashatjuk akár szívmelengető, időtlen meseként, akár elgondolkodtató, többrétegű filozofikus példázatként.

Egy biztos: minden életkorban mindenki megtalálja benne a neki szóló üzenetet.

Az „égből” pottyant kisfiú és a pilóta barátságát elbeszélő kis könyv először New York-ban jelent meg 1943-ban, Antoine de Saint-Exupéry amerikai emigrációja idején.

A kis herceg azóta a világirodalom legtöbbet olvasott, legtöbb példányban kiadott, legtöbb nyelvre lefordított művévé vált.

[könyvadatlap]

1943-ban jelent meg a méltán híres, mára klasszikusnak számító A kis herceg, mely sokáig anélkül volt a kedvencem, hogy meg tudtam volna fogalmazni, számomra miről is szól. A történet régóta a szívem egy apró zugában tanyázik, és olyan jól ismerem, hogy idegennyelven való olvasásra is előszeretettel használom - ennek köszönhető, hogy már öt nyelven olvastam: magyarul, angolul, németül, franciául, és svédül. Most, amikor svédet tanultam a kötet segítségével, fejezetről fejezetre haladva írtam le a gondolataimat, és íme! - a maratoni bejegyzésem.

I.

A kötetecske első fejezetében a rajzokon keresztül bemutatásra kerül, hogy a felnőttek hogyan ölik ki a gyerekekből a kreativitást és gyermekiességet. Hogy számomra ez a felnőtt kit, mit jelképez, itt most nem részletezném.

II.

Ebben a fejezetben több mindent is kibontakozni látunk. Egyrészt láthatjuk, hogy a gyerekek milyen könnyen elfogadják (és közben nem fogadják el) mások tökéletlenségét, és valójában milyen nehéz újra gyermekké válni. Láthatjuk, milyen ellentmondásosak és értékesek mégis a gyerekek, valamint hogy a felnőttek mennyire türelmetlenek velük. 

III.

Arról olvashatunk, hogy milyen nehezen nyílnak meg a gyerekek, ha bántja őket valami, vagy ha valamiről nem akarnak beszélni. Szerencsére ma már vannak remek pszichológiai eszközök, melyek segítségével szóra lehet bírni őket.

IV.

További mélységeiben láthatjuk a gyerekek és a felnőttek különbözőségeit. Az olvasó magában is megfogalmazhatja, hogy a gyerekek sokkal jólelkűbbek és értékesebbek a legtöbb felnőttnél.

V.

A baobabfák a negatív gondolatokat, érzéseket és a depressziót testesítik meg, melyet ha nem írtunk ki, könnyen nagy galiba lehet a vége. A bárány jelképezi a szomorúságot és a depressziót elűző dolgokat, mely számomra a me time, vagyis énidő. Néha nem árt elhalasztani egy-egy feladatot és magamra koncentrálni: ápolni a testemet arcpakolással, hajpakolással, masszázzsal és relaxálással; valamint ápolni a lelkemet egy jó könyvvel, egy filmmel, zenehallgatással. Újabban rendszeresen iktatok be öngondoskodásra szánt időt a naptáramba, és sokkal jobban érzem magam úgy általánosságban, mint amikor ezt a módszert még nem alkalmaztam.

VI.

Ebben a fejezetben tökéletesen láthatjuk, hogy csupán egyetlen aprócska információ választja el az aranyos agymenést a szívszaggató kijelentésektől. Számomra megmutatja, mennyivel másabb megvilágításban láthatunk valakit, ha akár csak egy icipicivel több információval rendelkezünk róla.

VII.

Mi a fontosabb: az érzelmek, vagy az anyagi javak? Hogyan kellene szeretni? Gondolkodtál már ezen valaha?

VIII. 

A rózsa a toxikus, nárcisztikus, manipulatív személyeket képviseli. A rózsa és a kis herceg viselkedésén keresztül láthatjuk, hogy a való életben milyen ezeknek a kapcsolatoknak a dinamikája, és hogy valójában mit sem sejt, aki áldozatául esik. Alaposabban olvastam most legutóbb a kötetet, mint eddig életem során bármikor, és ennél a fejezetnél mintha felnyitották volna a szemem több emberrel kapcsolatban is, és majdnem elsírtam magam.

IX.

Akit szeretünk, arról gondoskodunk. Ha tudjuk, hogy ezt a szerettünket el fogjuk veszíteni, minden apróság felértékelődik. A bosszúság hiányérzetté alakul. Itt is láthatjuk, hogy a toxikus emberek milyen szánalmasan viselkednek - zsarolással próbálják rávenni a másikat, hogy kedvük szerint cselekedjen.

X.

A király magányos és szüksége van valakire, de nem ismeri be, inkább alkudozik, hogy a kis herceg ott maradjon vele. Erőszakos, mint némelyik alkoholista, és csak azt a lélekre nézve mérgező dolgot tudja felajánlani, amit ő szeret - más alternatíva nem létezik. Számomra azt reprezentálja, hogy milyen szánalmasak és agresszívak tudnak lenni azok, akik mindenen uralkodni akarnak, valamint bemutatja, milyen mérgezőek a környezetükre. Sajnos az én életemben is van ilyen személy, ezért teljesen átéreztem az egész jelenetet.

XI.

Ebben a fejezetben újabb toxikus személy jelenik meg, akire pontosan illik a korábbiak leírása.

XII.

Antoine de Saint-Exupéry tökéletesen ábrázolta az alkoholistákat. Mindig találnak kifogást az ivásra, és általában pontosan azt, amelyet a könyv szereplője is felhozott. Lehangoló fejezet, a való életben pedig ezek az emberek lehangolóak.

XIII.

Ismét egy olyan szereplő, akivel élete során mindenki találkozik. Azt hiszik, az ő dolguk a legfontosabb a világon, és az ilyen emberek általában rendkívül hülye érveket tudnak felhozni, hogy nekik legyen igazuk.

XIV.

Az értelmetlen, sziszifuszi munka lélekölőségéről olvashtaunk, és könnyen ráhúzhatjuk ezeket az érzéseket egy takarítónőre, egy gyári munkásra, akiknek mindig elölről kell kezdeniük a feladataikat, és semmi értelmet nem látnak a robotolásban.

XV.

Lelkileg megterhelő utólag gondolkodni azon, hogy jó döntést hoztunk-e, azonban mindig el kell fogadnunk, hogy a rendelkezédünkre álló információk alapján ezt a lehetőséget láttuk a legjobbnak.

XVI.

A könyv íródásának idején még nem élt annyi ember a Földön, mint ma. Bennem felmerültek a túlnépesedéssel kapcsolatos gondok, gondolatok.

XVII.

Nem minden az, aminek elsőre látszik. Például a kígyó veszélyesebb, mint a kis herceg gondolná, hiszen kicsi, se keze, se lába. A Föld pedig az elképzeléseinél sokkal magányosabb.

XVIII.

Ebben a fejezetben tökéletesen bemutatásra kerül, hogy csak nézőpont kérdése, hogyan tapasztaljuk meg a világot. Nincs két ember, akik mindenről ugyanúgy gondolkodnának.

XIX.

Az egyedüllét kietlensége nem feltétlenül a magány kietlensége. Egyedül lenni nem azt jelenti, mint magányosnak lenni. Fontos elgondolkodni azon, valóban jól ítélünk-e meg másokat első blikkre.

XX.

A pofáraesés mértéke és a fájdalom, amikor rájövünk, hogy nem vagyunk különlegesek, és amink van, az nem egyedi. Sajnos nemrég pont egy ilyen szituációba keveredtem - amiért egyik helyen csodálnak, az a másik helyen teljesen átlagos.

XXI.

Ez egy szívbemarkoló fejezet, explicit módon megfogalmazott mondanivalóval. A róka a szelíd, harmonikus szerelmet szimbolizálja, éles ellentétben áll a rózsával.

XXII.

Ebben a fejezetben az emberi lét céltalanságáról olvashatunk, és megfogalmazódik, hogy csak a gyerekek lehetnek igazán boldogok, melynek több oka is lehet.

XXIII.

Itt arról olvashatunk, milyen felesleges dolgokkal képesek foglalkozni az emberek. És vajon nem így van tényleg? Írom a blogomat, posztolgatok Instagramra, Facebookra, de megnézi őket egyáltalán valaki? Az esetek többségében alig néhány megtekintés van a bejegyzéseken, mégis rendületlenül írom a bejegyzéseket és posztolok a közösségi oldalakon.

XXIV.

Fontos a pozitív gondolkodás, és legalább meg kell próbálni meglátni mindenben a szépet.

XXV.

Hol rejlik a boldogság, és hogyan találhatuk rá? Erre a kérdésre mindenkinek magának kell felenie. Ezen felül bevezetésre kerül a búcsú gondolata.

XXVI.

Ebben a fejezetben azt láthatjuk, mennyire és hogyan képes valaki megváltoztatni egy másik élőlény életét. Nem feltétlenül ember emberét - bár itt ez a példa -, szerintem az ember életét egy kisállat is nagymértékben képes befolyásolni.

Egészen horrorisztikus ez a fejezet, ha nem figyelünk oda az apró részletekre. Elsőre azt hihetnénk, a kis herceg meghalt, azonban kijelenti, hogy teste túl nehéz ahhoz, hogy magával vigye a bolygójára, a lelke viszont visszatér (legalábbis a következő fejezetből ez derül ki). Összetett és többféleképpen értelmezhető ez a befejezés. Az egyik variáció az, hogy a lelke tényleg visszatér a bolygójára és éldegél tovább, másrészt arra is gondolhatunk, hogy meghalt, testét pedig maga alá temette a homok.

XXVII.

Búcsú a kis hercegtől és mindentől, amit jelképezett. Megjelennek ezen túl kérdések, melyekre sosem kapunk választ.

Egyesek szerint a kis herceg a humanista elveket testesíti meg, melyek legfontosabb eleme az erőszakmentes társadalom létrehozása lenne. A kisfiút az tartotta életben, hogy hittek ezekben az elvekben, majd amikor az elmesélő bőrébe bújt Exupéry a világháború alatt rengeteg borzalmat élt át, és máshogy kezdte látni a dolgokat, megszűnt a humanista elvekben való hite, mely által halálra ítélte a kis herceget.

A történet melankóliáját pedig egy másik Reddit-felhasználó helyezi egészen másfajta kontextusba:

"Kevesen tudják, de Saint-Ex A kis herceget az Aeropostale-ra/Latecoere-re gondolva írta, miután a társaságot likvidálták. Sok barátja a légiposta-társaság átformálása alatti időszakban halt meg a második világháború elején.

A kis herceg sok embert reprezentál, többet között ezeket a halott barátokat, és persze [Exupéryt] önmagát is. A kisregény légies képei szorosan kapcsolódnak a háború előtti légiposta-pilótai karrierjeikhez és legfőképp a kapcsolatok végső pusztulásához és csonkításához.

A kép, miszerint az elbeszélő képtelen megtalálni a kis herceg testét azt reprezentálja, hogy hány pilóta halt meg ebben az időben, akiknek a teste gyakran megtalálhatatlan volt a repülők megbízhatóságának hiánya miatt. A pilóták meghaltak, majd a tengerbe süllyedtek, vagy eltűntek például az Andokban, idővel betemette őket a hó vagy a sivatag, és sosem találták meg őket újra. Saint-Ex is így halt meg.

De egyébként Saint-Ex nagyon-nagyon depressziós volt a kisregény írása közben, mert legjobb barátját, Henri Guillaumet-t Olaszország felett átrepülve lelőtték. Kettejük története kulcsfontosságú a kisregény melankóliájának megértéséhez, mivel Guillaumet az utolsó életben lévő Aeropostale-osok egyike volt, a múltté, melyet [Exupéry] imádott és amely íróként és személyként egyaránt éretté tette.

A kígyóharapás jelenete, és az, amelyben a pilóta kétségbeesetten beszél a herceg haláláról, valamint a bárány szájkosaráról, rokonértelmű azzal, amit Guillaumet haláláról ír, mely szerint a vonakodás a halál beismerésére élet és halál között rekedtté tenné Guillaumet-t, mely szégyen a valóságra és az ő nyugvására nézve. Lényegében úgy kell elfogadni a halált, hogy Guillaumet örökké ugyanolyan marad, változatlanul, nem pedig szellemmé válik, akit a vacsoraasztalnál ülve gyászolni kell. De az a baj, hogy ennek elfogadása kettejük történetének abszolút lezárása.

A kis herceg valójában inkább memoár, mint bármi más, ha beleolvasol Saint-Ex élettörténetébe. Őszintén nem hiszem, hogy szándékosan írta a történetet szimbolikusra, prédikációra - ellentétben azzal, amit sokan hisznek -, csak azt gondolom, hogy nagyon jól alkalmazott metaforákat és egyebeket, és szimplán ily  módon töltötte ki fájdalmát a kudarcot vallott valóság felett. Írásmódja hasonló sok, barátaihoz írott levelééhez. Azt is gondolom, így nyújtotta kezét utolsó életben lévő barátja, Leon Werth felé, akiről nem tudta, hogy él-e még, és akit megemlít a köszönetnyilvánításban. Werth francia zsidó volt, szintén író, aki az elfoglalt Franciaországban ragadt, és egy szót sem találtak róla. Sajnálatos módon Saint-Ex meghalt, mielőtt Werth ismét biztonságba került volna."

Kedvenc idézeteimről külön blogbejegyzés várható.