A Kör boszorkányaira egyre több megpróbáltatás vár. Van-e értelme, hogy megfogyatkozva tovább küzdjenek a világ megmentéséért? Maradt-e még esélyük a démonokkal szemben? Találnak-e új segítőket elvesztett barátaik helyett? Erőt ad-e vagy csak gyöngíti őket a szerelem?
Vanessa, Anna-Karin, Linnéa és Minoo mind nehezebben cipelik a Kiválasztottak emberfeletti terheit. E világi és túlvilági ellenségeik állandó, halálos veszéllyel fenyegető jelenléte sokszor eltörpül a közöttük elmélyülő ellentétek, az önmagukkal megvívandó harcok félelmetes árnyaihoz képest. Akadnak olyanok is, akik szerint másnak kell az engelsforsi diáklányok helyébe lépnie, hogy teljesítse a lehetetlennek tűnő küldetést. Mert valakinek be kell zárnia a démonok világába vezető átjáró kapuját, hogy megakadályozza az apokalipszis eljövetelét.
Mats Strandberg és Sara B. Elfgren letehetetlenül izgalmas trilógiájának befejező részében, a Kulcsban, életük legsötétebb helyeire jutnak el a fiatal hősök – valódi pokoljárás-történet az övék. Csupa szürke és fekete. Vajon mi az ára, hogy pont kerüljön a hátborzongató történet végére?
Kulcs címmel jelent meg az Engelsfors-trilógia lezáró kötete, mely a cselekmény szempontjából pontosan ott folytatódik, ahol a második kötet véget ért. Nagyon vártam már, hogy olvashassam. Kíváncsi voltam, a boszorkányok csonka köre hogyan fogja tudni megakadályozni az apokalipszist – és egyáltalán képesek-e rá? – az írók viszont olyan fordulatot vittek a könyvbe, melyre sosem számítottam volna. Sajnos azonban sokat kellett várnom arra, hogy választ kapjak a kérdéseimre, mert a közel 900 oldalas könyvvel napi cirka száz oldalt olvasva is elég lassan haladtam.
A történet az előzményektől eltérően nagy időközöket ugrik át, így a cselekmény tulajdonképpen több, mint egy évet ölel fel. Paradoxont teremt, hogy a kötet történetvezetése lassú, mégis pörögnek az események, olvasóként sosem unatkoztam rajta. A nyolcvanadik fejezettől a könyvvel ellentétben én belassultam, ugyanis minden fejezet végén jól ki kellett dühöngenem magam, csak utána tudtam valamelyest lenyugodva folytatni az olvasást.
Szintén az előzményektől eltérően megjelenik egy újabb szál. Segítségével bepillantást nyerhetünk a Határvidéken lévő karakterek életébe. Számomra ezek a szürreális jelenetek nem tetszettek, ahogy a befejezés sem – melyben szintén fontos szerepet kapott a Határvidék. Hiányérzetem maradt utána, azonban tisztában vagyok vele, hogy a happy end ennyi halott szereplővel egy skandináv regényben a lehető legnagyobb mértékben esélytelen.
Nagyon furcsa volt, hogy már csak ilyen kevesen élnek az eredeti Kiválasztottak közül, annak viszont kifejezetten örültem, hogy tovább erősödik köztük a kapcsolat. Korábban Minoo és Vanessa voltak a kedvenceim, Minoo viselkedése azonban hagy nem kevés kivetnivalót maga után a lezáró kötetben, így elkezdtem inkább Anna-Karin felé húzni, akivel mélyen együtt tudtam érezni minden fejezetben, amelyben megjelent. Ugyanez volt a helyzet Linnéával is, bár a viselkedése néhány jelenetben bicskanyitogató. A szerelmi szálat (a pozitív részét legalábbis) egyenesen imádtam, és megmelengette a szívem ebben a borongós regényben.
Azokat a fejezeteket, melyek Minoora fókuszáltak, kissé vontatottnak találtam, ugyanakkor a későbbiekben ezek is tartalmazttak izgalmakat. Viktor és Clara sajnos semmiféle érzést nem váltott ki belőlem; Walter, Alexander, és a Tanács viszont annál is inkább – végtelenül felisegesítettek és tehetetlennek éreztem magam velük szemben. Matildát sem kedveltem. Visszatér ugyanakkor két mellékszereplő – a démonoktól áldottak frusztráltak, halálukat azonban túl hirtelennek éreztem.
A trilógia első két kötetéhez hasonlóan ennek a regénynek is kellemesen borzongató hangulata van. Az ilyesmiket szoktam a „tipikusan skandináv“ jelzővel illetni. Más északi regényektől eltérően azonban ez a könyv arra is képes, hogy az ember szívébe egy kis melegséget csempésszen. Igazán összetett és érzelemdús így a regény.
Másokkal ellentétben a fordításban nem találtam kivetnivalót, az azonban nekem is szemet szúrt, hogy a korábbiakhoz képest mennyivel több elírás és helyesírási hiba csúszott a szövegbe – szinte minden oldalon találni valamit. Ilyen esetekben mérges vagyok a kiadóra, hiszen inkább csússzon egy hónapot a megjelenés, de legyen igényes a kötet.
Összességében
Izgalmas, fordulatos, mégis lassú folyású kötet, mely a trilógia méltó lezárása. Hangulatában is illeszkedik az előzményekhez, azonban képes jó érzésekkel is megtölteni az olvasó szívét a megmaradt Kiválasztottak között formálódó összetartással és szeretettel. A szerzőpáros szinte lehetetlen szituációt teremtett, majd egy olyan megoldást kínált, mely kiszámíthatatlan, mégis az első kötet óta utaltak rá. A lezárás hiányérzetett keltett bennem, de mint a skandináv történetek többsége, ez sem végződhet happy enddel.
A sorozat kötetei
>> 3. Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Kulcs <<
Megjegyzések
Megjegyzés küldése