Rick Riordan: Csata a labirintusban (Percy Jackson és az olimposziak 4.)

Percy Jackson semmi jót nem várt az iskolai nyílt naptól, de amikor titokzatos halandó ismerőse után két pomponlánydémonnal is találkozik, a dolgok még a vártnál is rosszabbra fordulnak.

A sikersorozat negyedik kötetében már a küszöbön áll az olimposziak és a Titán isten közötti háború. Még az eddig biztonságos menedéknek számító Félvér Tábor is sebezhetőnek bizonyul, amikor Kronosz és hadserege megpróbál varázshatárán belülre kerülni.

Hogy a támadásnak elejét vegyék, Percy és félisten barátai egy küldetésre indulnak a Labirintusba – a hatalmas, föld alatti világba, ami minden fordulóban újabb vérfagyasztó meglepetést tartogat számukra.

[könyvadatlap]

Tizennégy évesen olvastam először a sorozatot, és azóta is az egyik kedvencemként emlegetem. A Csata a labirintusban azonban már az első pillanattól fogva kiemelkedő volt, számomra a Percy Jackson-könyvek legjobbika. Izgalmas, fordulatos és eseménydús, akárcsak a korábbi kötetek, itt azonban egyre változatosabb mitológiai lényekkel, alakokkal, és helyekkel találkozhatunk amellett, hogy megjelenik egy cseppnyi romantika is. A szereplők nehéz, elgondolkodtató helyzetekbe kerülnek, ahol nincs jó vagy rossz irány, hiszen bármelyik lehetőség tartogathat meglepetéseket. A Labirintus veszélyes hely, minden intés ellenére azonban én lemennék, mert kíváncsivá tett, hogyan épül fel az egész (pedig Annabeth-szel ellentétben nem rajongok az építészetért), illetve kifejezetten kreatívnak találom, ahogy Riordan a mai világba integrálta.

Percy sajnos változatlanul nem látja a fától az erdőt. Elgondolkodtam rajta, hogy megajándékozom "a legidegesítőbb férfi főszereplő" címmel. Szerencsére azonban ebben a részben egyre többször villantja meg tudását, és jó ötletekkel rukkol elő életveszélyes helyzetekben. Annabeth-szel való kapcsolatát viharok jellemzik, érezhető a féltékenykedés - Percy mégsem veszi észre. A lány kifejezetten fúj Rachelre, aki fontos szerepet játszik a történetben. Annabeth viselkedése nagyon zavart, néha legszívesebben felképeltem volna, hiszen igazságtalanul bánt a halandó lánnyal. Apropó, Rachel - nagyon tetszett, hogy egy halandónak ilyen fontos szerep jutott. Érzékeltette, hogy nem csak az istenek és a félistenek világmegváltó hősök, egy hétköznapi ember is nagy tetteket vihet véghez.

Ez a kötet sem mentes mindenféle logikátlanságtól, a legnagyobb blődség viszont az, hogy az istenek nem avatkozhatnak bele a titánok és a félistenek harcába. Kissé kiegyenlítetlennek érzem a két oldalt, és ha nem tudnám, mi fog történni, elég negatívan vélekednék a helyzetről.

Maga a kötet egyébként felháborítóan sok központozási hibával rendelkezik, csakúgy, mint a korábbiak. Magát igényesnek valló könyvmolyként nem adtam volna ki ilyen munkát a kezeim közül. Megjelenését tekintve pedig szintén szomorkodnom kell: a régebbi borító a kedvencem volt a sorozatból, azonban jó ideje beszerezhetetlen, így már az új változatot kell nézegetnem, akárhányszor a kezembe veszem a kötetet.

Összességében

A sorozatból ez a kedvenc részem, viszont sajnos érzem, hogy kinőttem már belőle. Tinikori rajongásom és akkori lenyűgözöttségem miatt megmaradok az 5*-os értékelésnél (ugyanúgy változatlanul hagyom, mint a többi rész értékelését). Fordulatos, izgalmas ifjúsági regény, melyben egyre több mitológiai szereplő tűnik fel.

Kedvenc idézetem