Carlos Ruiz Zafón: Szeptemberi fények (A Köd trilógiája 3.)

Az Éjféli palota olvasása folyamán átélt csalódás következtében eléggé féltem A Köd trilógiájának befejező részétől, mely félelmem - azt hiszem - nem volt teljesen alaptalan.

[könyvadatlap]

A cselekmény rettenetesen unalmasan indul, nagyjából a 80. oldalig, mely a könyvnek durván a negyede, nem történik semmi. Azonban amint átlépjük a 100. oldalt, a történet nagyjából hozza az első kötet színvonalát izgalmak és misztikum terén. Egyesek cselekmény terén erős párhuzamot is látnak A Köd Hercege és a Szeptemberi fények között, én azonban nem így gondolom. Bár vannak erre okot adó elemek, a történet merőben más a két kötetben.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A hatalmas alak lassan felemelkedett, a szárnyait is kitárta. Kissé vontatottan a talajra helyezte a lábát. Elindult, karmai mélyen felkarcolták a fából ácsolt padlózatot. A műhely most kékes fénybe borult, és az árny beszippantotta a fiú által imént eldobott, kialudt gyufából felszálló füstöt. Az angyal átlépte a gyufát, majd elindult a sötétségben; Ismaël és Irène lépteit követte.”

Az még csak hagyján, hogy ezernyi szobájában gépemberek százai járnak föl-alá, pörögnek, zakatolnak, táncolnak a mindenhova bekúszó köd szivárványszínű ragyogásában, vagy hogy az óriási villa játékkészítő tulajdonosának magányra ítélt feleségét senki nem láthatta már húsz esztendeje. Ám időnként sűrű feketeség szüremkedik ki az ablakok résein át, s ölt rémisztő alakot – hogy aztán újabb és újabb haláleset adjon okot a találgatásoknak: vajon milyen szörnyű titkot rejtenek az erdőn túli palota termei? Vagy egyenesen: miféle szörnyeteget?

Irène és Ismaël 1937 augusztusának végén a normandiai partvidék kék-öbölbeli idilljében, szerelmi egymásra találásuk hajnalán még csak nem is sejtik, miféle borzalmakat tartogat számukra a nyár utolsó teliholdjának éjszakája, amikor nyomozni kezdenek egy feltételezett gyilkosság tettese után, s behatolnak a zseniális játékgyáros-feltaláló labirintusszerű, árnyakkal teli birodalmába.

A Szeptemberi fények a romantikus, a horror, és az ifjúsági regény különös egyvelegének is nevezhető. Egyik zsáner sem túl hangsúlyos. Horror-elemből kevesebbet véltem felfedezni ebben a történetben, a középpontba azonban egy zsigeri emberi félelem került egy kis csavarral, így aztán biztos vagyok benne, hogy 10-12 éves korom környékén okozott volna bőven álmatlan éjszakákat, vagy legalábbis rémálmokat. Megjelennek groteszk és kissé morbid elemek is, így ha szigorúan a cselekményt veszem górcső alá, nem tudnám ifjúságinak titulálni.

Romantika pedig aztán akad bőven a könyvben, bár néha úgy éreztem, emiatt túlzottan sokfelé ágazik a történet. Persze végül minden összeállt, ehhez azonban szükség volt a részletek alapos ismeretére. Amint elkezdtek összeállni a kirakós darabjai, magába szippantott, még ha a szereplőket nem is annyira tudtam megkedvelni, mint például A Köd Hercegében.

Megtanultam, hogy néha a magány az egyetlen út, ami elvezet a békéhez.

296. oldal, Európa, Budapest, 2023

296 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635045006 · Fordította: Báder Petra

A Szeptemberi fények jó kis nyár végi borzongás-hangulatú, melyet átjár a rejtélyek misztikuma, és persze a trilógiából már annyira elmaradhatatlan köd. Tovább erősíti a hangulatot a Lazarus Jann által megalkotott titokzatos gépek és játékok serege, mely erősen Cassandra Clare Pokoli szerkezetek trilógiáját juttatta eszembe. Bár Clare sosem erősítette meg, hogy Zafón inspirációként szolgált volna számára, más olvasók is felfedezték már a párhuzamot a két író stílusa között.