A magyar szerzős kihívásom utolsó állomása volt számomra a 2025-ös évben Leiner Laurától a Mindig karácsony, mely három lány, Anna, Luca, és Bogi véletlenszerű találkozásásval kezdődik, majd mindhármójukat elkezdjük követni és végigkísérjük a karácsonyukat.
A kötet alapkoncepciója egyébként tetszett, és annak ellenére, hogy Laura könyvei esetében többször úgy éreztem, kinőttem már belőlük, meglehetősen vitt magával mindhárom történet, és jól esett a lelkemnek. Nem igazán szeretem a karácsonyt, pedig szeretném szeretni, és ez pont jó volt arra, hogy kicsit pozitívabb hangvétellel tudjam kezelni az ünnepet.
Karácsony. Káprázatos fények az utcákon, készülődés az ünnepekre, tolongó emberek a plázákban.
A bevásárlóközpont forgatagában, december 23-án három lány egymás mögé kerül a mozgólépcsőn, éppen akkor, amikor egy prank videónak köszönhetően 14:59 perckor hirtelen leáll a szerkezet.
A Mindig karácsony Anna, Luca és Bogi történetét meséli el, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz, sorsukat mégis ezernyi láthatatlan szál köti össze karácsonykor.
Sajnos erre a kötetre is jellemző a túlmagyarázás és a túlírtság, melyet mindhárom lány történetében fel tudtam fedezni. Ezek felesleges sorokat, és egyfajta szájbarágást eredményeztek a szövegben. Rettenetesen zavart még, hogy Laura szótárában a "röhög" nagyjából alapfogalom, nem tud finomabb szinonímákat alkalmazni, a szereplők minden alkalommal vagy csak mosolyognak, vagy egyenesen röhögnek. Ennek egyébként az SZJG óta van egyfajta negatív visszhangja a fejemben, és ezért is zavar annyira.
Menjünk végig a történeteken és a szereplőkön. Elsőként itt van nekünk Anna, aki kezdetben egy kifejezetten unszimpatikus buta liba volt, közben a hisztijével és a vergődésével mégis valahogy nagyon emberinek tűnt és hihető karaktere volt a történetnek. Egy részem biztos benne, hogy ADHD-s. Soma egy kiemelkedően vicces figura volt, de közben kissé idegesítő is. Jót tudtam rajta nevetni, de őszintén nem bánom, hogy ennél tovább nem kellett elviselni. Annát és a történetét végül egészen megkedveltem, szívesen olvastam volna még tovább.
Másodikként Luca karácsonya szerepel a könyvben, aki elsőre szintén kifejezetten unszimpatikus volt, és Annával egyetemben erősen emlékeztetett egy ismerősömre. Az "én Lucám" valójában egy kolléganőm lánya, akit szintén nem vettek fel az orvosira, így kísérteties volt a párhuzam. Ami érthetetlen volt számomra az ő történetében, az az, hogy folyton bőrdzsekiben mászkált (hogy nem fázott?), illetve ez lépten-nyomon ki is lett hangsúlyozva, ami eléggé idegesített. Ahogy az önsajnálata és a "senki nem ért meg"-hozzállása is az őrületbe tudott volna kergetni, kapásból az első fejezetben, ami nagyjából másról sem szólt. Persze ezek a témák később is visszatértek, de ennyire töményen már szerencsére nem. Luca egyébként egy bunkó paraszt, aki az orránál távolabb szinte egyáltalán nem lát, és csak a saját dolgával van elfoglalva. Bár a történet végére kissé megenyhültem vele szemben, az ő sztoriját egyáltalán nem élveztem annyira, mint Annáét.
A harmadik karakterünk Bogi, aki egy kihasználható, rendkívül szerencsétlen, tipikus "LeinerLaurás" főhős. Az ő története aranyos volt, még ha a csajt annyira nem is bírtam a szerencsétlensége miatt. Családja karácsonyi hagyománya - miszerint nem kötelességet teljesítenek, hanem tényleg azokkal töltenek időt karácsonykor, akik fontosak számukra, így a barátokra is szánnak egy napot - kifejezetten tetszett; ha módomban állna, én is pont így csinálnám, és akkor talán nem utálnám ennyire ezt az egész ünnepet. Leiner Laurának ebbe már egy mélyebb témát is sikerült belevinnie, Bogi családja ugyanis erősen Facebook-függő, rengeteg dolgot kiposztolnak, amit épeszű ember nem biztos, hogy kirakna az internetre. Erről nagyon fontos lenne beszélni, illetve egy mélyebb síkon a visszaigazolásra való vágy mozgatórugóiról is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése