Fülszöveg:
Óvakodj az élőktől!
Ne bízz a holtakban!
Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja, és szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a szerelmét.
A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik.
A Kirkus Reviews ezt írta a Hollófiúk-sorozat előző darabjáról (Kék liliom): „Ez a párját ritkító sorozat várhatóan viharos végkifejlettel zárul.” Nos, a vihar megérkezett a virginiai Henriettába a halál, a vágyakozás, a megvilágosodás és egy brutális igazság kíséretében. A Hollókirállyal Maggie Stiefvater felteszi a koronát remekművére.
A legvonzóbb, legérzelmesebb, legelbűvölőbb mágikus világ, amit írói fantázia teremthet.
Különösen a sorozat második része után félve folytattam a Hollófiúk történetének olvasását, a harmadik kötet azonban némi bizakodásra adott okot. Nem tántorított el a csalódás, folytattam az olvasást, és végül a sorozat végére értem!
Persze ebben a könyvben is találtam kivetnivalót. Ahogy már megszokhattuk, cselekmény tekintetében ismét egy új szereplőn van a hangsúly. Bár Henry korábban már említésre került, fontos szerepe eddig nem volt, a befejező kötetben azonban jórészt az ő segítségének köszönhetően halad a cselekmény. Hasonlóképp jelennek meg a Laumonier hármasikrek, akik egyrészt teljesen feleslegesen szerepeltek a kötetben, másrészt Stiefvater annyira egyedivé akarta tenni őket, hogy az már belőlem visszás érzelmeket váltott ki.
A kötet története néha kissé túl sűrű volt, mintha az írónő nagyot akart volna alkotni, csak képtelen lett volna felnőni a feladathoz. Erőltetettnek éreztem néhány jelenetet, és ezek többnyire logikai hibáktól is hemzsegtek. Ha a sorozatot összességében nézem, akkor is igaz a túlírtság - én például a második kötetet szinte teljes egészében kivenném, maximum pár fejezetben fejteném ki jobban Ronan képességét. Ezen felül nagyobb átvezetést igényelnének a karakterek is, ha már minden kötetben más szereplőt tartunk "főgonosznak".
Egy rémálom csak akkor ártalmas, ha bepánikolsz tőle.
163. oldal, Könyvmolyképző, Szeged, 2018
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634570486 · Fordította: Molnár Edit
A Hollókirály - és ezzel az egész sorozat - lezárása már-már tetszett, majd érdekes fordulatot vett, végül olyan mozzanattal zárult, amelyre egyáltalán nem számítottam. A korábbi kötetekhez hasonlóan itt is kapunk kusza, abszurd jeleneteket.
És akkor nézzük a pozitívumokat! A könyv beszippantott és vitt magával, végre nem unatkoztam, még ha nem is mindig értettem, mi történik, vagy miért. Az események többször is releváns fordulatot vettek és több logikát véltem felfedezni ebben a részben az előzőekhez képest. Volt olyan fordulat is, melyre nem számítottam, meglepődni azonban nem tudtam rajta. Talán egy picit elkezdtem megkedvelni Gansey-t. Ezen felül nagyra értékeltem a kötetben, hogy egyre explicitebb módon hívja fel a figyelmet a természet szeretetére és védelmére.
Összességében
A Hollófiúk-sorozat lezáró kötete az előzőeknél sokkal nagyobb mértékben nyerte el a tetszésemet, sőt, a történet vitt magával, a fordulatokat többnyire relevánsnak éreztem, még ha meglepni nem is tudtak. Korábban megválaszolatlanul hagyott kérdéseim egy részére itt most választ kaptam, mégis némi hiányt érzek az olvasás befejeztével.
A sorozat kötetei
>> 4. Maggie Stiefvater: The Raven King – A Hollókirály <<
Megjegyzések
Megjegyzés küldése