Fülszöveg:
Anna Karenyina bizonyára a legelevenebb a világirodalom valamennyi nőalakja közül: mind újabb filmekben, balettelőadásokban és musicalekben láthatjuk, jöhet bármilyen új hullám az irodalomban, új erkölcsiség a társadalomban, szexuális forradalom és feminizmus, az ő története valamiért nem avul el.
Még egy népszerű orosz rapper is kérleli az egyik trackjében, hogy „minden jó lesz, nem kell a vonat alá ugrani”.
Alakjának titka sokrétű; bizonyára benne van az is, hogy Tolsztoj, aki elementáris erővel és szexuális étvággyal vonzódott a szép nőkhöz (miközben a női szépséget és a szexualitást idővel egyre inkább bűnös dolognak tartotta), minden ízében elragadó hősnőt teremtett – szépsége, flörtölésének bája, gondolkodása, jelleme, tartása, lázadása korának erkölcsei ellen mind-mind jelentékeny, már-már félelmetesen elbűvölő.
Pedig Tolsztoj eredetileg Anna alakján keresztül nevetségessé akarta tenni azokat a „nihilistákat”, akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják. Nem így sikerült, mert a Tolsztojban élő nagy művész nem engedte, hogy regénye tanmese legyen. A bűnös lélek a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya lett, a könyv pedig – Thomas Mann szavaival – minden idők „legnagyobb társadalmi regénye”.
Anna Karenina alakja - egészen mióta olvastam az Időtlen szerelem trilógiát (if you know, you know) - különös varázzsal élt a fejemben. Tavaly, mikor sikerült beszereznem a képen látható kiadást, egyből szerelmes lettem a borítóba. Az idei tervembe végül felvettem a könyvet és izgatottan vártam, hogy olvashassam. Kezdetben azt hittem, új kedvencet avathatok - olyasmi katarzisra számítottam, mint az Elfújta a szél esetében -, a várva-várt érzelmek azonban messze elkerültek.
Mindig is vonzott az orosz kultúra, ez a különös társadalmi berendezkedés, mely a regényben megjelenik. Örömmel töltött el, hogy végre bepillantást nyerhettem, és kezdetben talán pontosan ez volt az, ami képes volt beszippantani. Persze az orosz nevek megakasztottak, egyik-másikat katasztrófa volt kisilabizálni, de még ennek ellenére is élmény volt olvasni a könyvet. Tolsztoj stílusa Gy. Horváth László fordításában egy kifejezetten gördülékenyen olvasható, élvezetes és szép szöveget eredményez. (Avagy végre egy fordítás, ami inkább hozzáad az eredetihez, mintsem korlátozná a lehetőségeket.) Ugyanakkor a rengeteg francia szöveg - főleg a második kötetben - zavaróvá vált, hiába beszélem (elvileg) a nyelvet, ritkább kifejezések szerepelnek a könyvben, és mindig meg kellett állnom megnézni a jelentésüket.
Úgy gondolom, korához képest bátran indít a regény, nem számítottam már az első oldalakon megcsalásra. Végül belátom, hogy Tolsztoj a hűtlenség kérdéskörét szem előtt tartva alkotta meg a művét, a témát ugyanis a lehető legtöbb megközelítésből bejárja. Számomra az egyik legundorítóbb emberi cselekedet, amikor valaki félrelép, így kicsit zavart, hogy itt ekkora szerepet kap. Ugyanakkor a rendkívül összetett férfi-női kapcsolatok implicit és explicit módon tanítanak is és bemutatják, hogy a nemek közti kapcsolat nem mindig fekete vagy fehér.
Azonkívül féltékenykedni annyi, mint megalázni önmagamat, és őt is […]
202. oldal, Európa, Budapest, 2021
1120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635044412 · Fordította: Gy. Horváth László
A címszereplő késleltetett megjelenése kellemes feszültséget eredményez a könyvben. Kezdetben Anna kifejezetten szimpatikus karakter volt számomra, az ötödik könyv második felétől azonban nettó nyavalygásnak éreztem, amit művelt, és amennyire szimpatikus volt eleinte, annyira ellenszenvessé vált végül. Buta, hisztis, és viselkedése is több téren logikátlan. Nem kell elolvasni Claudia Hochbrunn és Andrea Bottlinger könyvét, hogy az ember rájöjjön, milyen toxikus személyiség is ő (de azért nagyon kíváncsi vagyok, mit mondanak róla a pszichiáterek). Végül már egyenesen drukkoltam neki, hogy legyen végre öngyilkos és szabadítsa meg magától a környezetét.
A boldog családok mind egyformák, minden boldogtalan család a maga módján boldogtalan.
7. oldal, Európa, Budapest, 2021
1120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635044412 · Fordította: Gy. Horváth László
Annát leszámítva egyébként nem volt bajom a karakterekkel. Szerencsére a fókusz a könyv nagyjából felén nem Annára, hanem a fontosabb "mellékszereplőkre" helyeződik. Tolsztoj remekül ábrázolta a szereplők jellemeit, ezáltal valósághű figurákat teremtve. Belső vívódásaik is fontos szerepet kaptak, például megcsalás, születés, vagy halál esetén. Mindenki másképp reagált, másképp birkózott meg az érzéseivel, és ez gyönyörű volt így.
Levin és Kitty szála tetszett leginkább, bár ezen a vonalon is akadtak bőven üresjáratok. A gazdálkodás témája és a gazdaság vezetésének apróságai végtelenül untattak, mezőgazdasági ismeretek nélkül elég keveset fogtam fel belőle. Ugyanígy voltam például Oblonszkij vonalán a politizálással is. Az én ízlésemnek ez már túl sok volt, néha csak olvastam a szavakat, anélkül, hogy felfogtam volna a jelentésüket.
A lezárással sem voltam megelégedve. A nyolcadik könyvet teljesen feleslegesnek éreztem, mert bár érdekelt a szereplők életének alakulása, nem a megfelelő témára helyeződött a fókusz, és ami a leginkább érdekelt volna, az nem szerepelt a cselekményben. Ezen felül olyan filozófiai mélységekbe merültünk, melyek engem teljesen hidegen hagynak, így nem tudtam értékelni a szereplők gondolatait.
Összességében
Alig vártam, hogy olvashassam a regényt, azonban sajnos nem ért fel a várakozásaimhoz. Alaptémája érdekelt, de mélyebb jelentést vártam volna tőle, nem szerelmi ármánykodást és folyamatos hisztit. Annát, a címszereplőt sokszor legszívesebben felpofoztam volna; a mellékszereplők sokkal szimpatikusabbak voltak, bár a legtöbb szálon találtam számomra retentően unalmas témákat, és ennek következtében üresjáratokat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése