avagy a gyermekek keresztes hadjárata
A könyv részben az író személyes emlékén alapul; amerikai hadifogolyként Drezdában élte meg a hírhedt 1945. februári bombázást, amelynek során a város nagy része és 150 000 ember elpusztult. Az író sajátos technikája: az idő felbontása és a háromsíkú cselekménybonyolítás magasabb művészi egységbe foglalja a szerteágazó eseményeket.
Ékes példája a nem nekem íródott könyveknek, ugyanis szinte semmit nem fogtam fel belőle. Nem a komfortzónámon belüli, akkor ugyan minek vettem meg és olvastam el? Egyszerű a válasz: anno, amikor megvettem, imponálni akartam egy srácnak - hát nem csodálom, hogy nem jöttünk össze -, azonban csak évek múlva olvastam el a könyvet és rettenetesnek találtam.
Egyáltalán nem jött át Vonnegut stílusa, az én ízlésemnek túlságosan elvont. A cselekményt a folyamatos időbeli ugrándozás követhetetlenné tette. Számos jelenetet indokolatlannak éreztem; a tralfamadori állatkertes részt pedig egyenesen nem tudtam mire vélni. Mivel nem maradt kapacitásom figyelni rájuk, a szereplőket sem tudtam megkedvelni, nem tudtam velük azonosulni.
Összességében
Számomra egy hatalmas katyvasz, ékes példája az olyan olvasmányoknak, melyeknek nem én vagyok a célközönsége.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése