Felülmúlhatatlanul romantikus Monte Cristo grófjának története: az angyalian tiszta Edmond Dantest rosszakarói If várának börtönébe juttatják, ott élőhalottként teng hosszú évekig, ám egy rabtárs nagylelkűsége kiszabadítja, sőt gazdaggá teszi, ő pedig ördögi bosszút áll a gonoszokon.
A legendás mű 1844-46-ban látott napvilágot folytatásokban. Szerzője elsöprő sikert aratott vele – ezért is nevezte el Monte Cristónak a bevételből 1846-ban Párizs mellett építtetett kastélyát. Az angolparkban minivizesárokkal körülvett neogótikus melléképületet pedig, ahová dolgozni vonult vissza, If váraként emlegette. „J'aime qui m'aime” (Szeretem azt, aki szeret engem), vésette az írópéldaképek portréival díszített épület bejárata fölé. A párizsi művésztársadalom irigységgel vegyes csodálattal élvezte vendégszeretetét. Ő maga paradicsomnak mondta a Monte Cristo-kastélyt, nagy vetélytársa, Balzac őrületnek, melynél kellemesebbet azonban kívánni sem lehet.
A nevezetes kastély 1994 óta az író emlékmúzeuma, a Monte Cristo grófjá-nak diadalútja mindmáig töretlen.
Alexandre Dumas méltán híres klasszikusa 1846-ban jelent meg. Cselekménye megközelítőleg egy emberöltőt ölel fel, tele ármányokkal, szerelemmel és bosszúval, ezért talán nem meglepő a terjedelme sem. Az én példányom háromkötetes, összesen 1224 oldal, azonban a Könyvmolyképző jelentetett meg rövidebb feldolgozást is. Ez azok számára lehet jó választás, akik hamarabb szeretnének megismerkedni a történettel, ugyanakkor sokmindenről lemaradhatnak.
Igazából nagymamámtól hoztam el a könyveket, és régóta szemeztem velük. Nyolcadikban az irodalomtanárunk melegen ajánlott olvasmánynak adta fel a nyári szünetre, akkoriban viszont még eléggé megijedtem a terjedelmétől, és ez az ijedelem sokáig eltartott. Féltem, hogy csak egy újabb unalmas klasszikus lesz, meglepő módon azonban izgalmasnak és fordulatosnak találtam, és alig pár oldal után teljesen beszippantott. Korára jellemzően vannak benne üresjáratok, felesleges epizódok, ahol a cselekmény vontatottá válik - ez az egyetlen negatívuma, ez azonban annyira jelentős számomra, hogy emiatt nem tudok a kedvencemként tekinteki a regényre.
A három testőr olvasása közben azon tűnődtem, hogy talán kár volt ezzel kezdeni, mert elég magasra tette a lécet Dumas más műveivel szemben, és aztán A három testőr történetét már nem is élveztem annyira.
Dumas jellemábrázolása - csakúgy, mint az érzelmek bemutatása - kiváló a regényben, egészen az utolsó mellékszereplőig bárki leléphetne a lapokról. Szintén a kor hozománya, hogy a legtöbb figurának többféle megszólítása is van, attól függően, hogy ki beszél és milyen kontextusban. Bevallom, néha követhetetlen volt, csakúgy, mint a szereplők viszonyai, ezért nagyjából a második kötetnél járva kerestem az interneten egy nagyon jó ábrát, és amikor elbizonytalanodtam, mindig rápillantottam.
Persze Edmond Dantès alakja vált a kedvencemmé. Kitartása sokak számára lehet példaértékű. Bosszúhadjáratának felépítése fondorlatos és szerintem egyszerűen zseniális, bár nem volt szimpatikus, hogy gyakran ártatlanok is bűnhődtek. A sok szereplőnek és az elágazó szálaknak köszönhetően rendkívül összetett a cselekmény, odafigyelést igényel, engem azonban kárpótolt a rengeteg izgalom, amit kaptam tőle.
Összességében
Sokszereplős, bonyolult cselekménnyel rendelkező, emiatt odafigyelést igénylő klasszikus, mely azonban letehetetlen. Bővelkedik az izgalmakban és a váratlan fordulatokban, korának megfelelően viszont vannak benne üresjáratok, így sajnos nem tudott a kedvencemmé válni. Magasra tette a lécet Dumas más műveivel szemben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése