Kerstin Gier nagy sikerű trilógiájának grandiózus befejező része.
„A sok különböző ajtó és a lágy fény akár derűs és békés hangulatot is teremthetett volna a folyosón, de nem így történt. A síri csendben mintha valaki folyton hallgatózott volna, és képtelenség volt kideríteni, vajon honnan jön a fény. Mégis szerettem ezt a helyet, és a gondolatot, hogy minden ajtó mögött egy másik lélek álmodik éppen, és hogy ez a labirintus az összes embert összeköti a világon. Mágikus hely volt, titokzatos és veszélyes…”
Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.
Először is: hazudott Henrynek.
Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.
Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.
Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…
Merülj el e csodálatos világban!
Hónapokig halogattam ennek a könyvnek az elolvasását, úgyhogy már nagyon vártam, hogy kézbe vehessem. Eleinte nehéz volt újra belerázódni a német szövegbe, de Kerstin Gier stílusa és humora nagy mértékben segített, az utolsó nagyjából 200 oldalt egy nap alatt nyomtam le, ami nálam nagy szó még magyarul is, nemhogy németül.
A kötet egyébként az írónőre oly jellemzően in medias res indul, kapkodjuk a fejünket az eseményeket követve. Viszont szerintem a kelleténél több romantika és kevesebb fantasy szerepel a könyvben.
Nem tetszett a diákcsoportok közti megkülönböztetés, utálat, bullying, ami pont olyan erős, mint a Szent Johanna Gimiben (gondolok itt arra a részbe, amikor Theo Ellis legelőször megjelenik). Túlzásnak éreztem még ezen kívül egy-két inkább amerikai filmre, mint tiniregényre jellemző jelenetet, valamint Arthur hisztijét és sértődésének mértékét. Azt még megértem, hogy Livet, Henryt és Graysont miért utálja ennyire, a többi motivációját viszont inkább kitaláltnak éreztem.
A könyv vége felé olyan érzésem támadt, mintha az írónő csak egy abszurdummal tudta volna megoldani a keletkezett helyzetet. A lezárás véleményem szerint kikövetkeztethető, és nem tartom egy bombabiztos megoldásnak.
Secrecy kilétére is végre fény derül, amit bár lehetett sejteni, mégis tartogat meglepetéseket. Nem értem, hogy ha a főszereplők gyanakodtak valakire, miért nem néztek bele az álmaiba - kissé struccpolitika, amit műveltek a könyvben, de így hatásosabb volt a csattanó. Secrecy legutolsó blogbejegyzése baromi kínos lett, feszengtem közben, és szerintem egyértelmű, ki az új Secrecy.
Sajnos ezzel a résszel nagyon úgy voltam, hogy akit eddig szerettem, az is eltávolodott tőlem. Voltak szereplők, akiket nem tudtam megkedvelni a tetteik miatt (pl. Liv hazugsága kissé idegesítő és érthetetlen volt), illetve voltak, akik annyira keveset szerepeltek a történetben, hogy alkalmam sem volt rá. De legalább senkit nem utáltam meg, ami plusz pont! Egy ilyen Bocker-féle anyóst viszont nem kívánok senkinek, akármilyen jókat lehet is nevetni rajta.
Az esküvőről szóló kiegészítő fejezet elcsépeltre és kissé cringe-re sikeredett, egyszerűen nem tudtam rajta még mosolyogni sem.
Összességében
Nem hozta a várt szintet és sok volt benne a logikátlanság. Kerstin Gier a problémás helyzetek megoldására vagy struccpolitikát alkalmaz, vagy valami rendkívül abszurd dolgot talál ki. Fény derül Secrecy kilétére, mely a sejtéseimmel ellentétben azért tartogat meglepetéseket. Izgalmas könyv, viszont több benne a romantika, mint a fantasy, mellyel kiérdemelte nálam az egy csillag levonást. És ehhez sajnos a bónuszfejezet is hozzájárult.
A sorozat kötetei
>> 3. Kerstin Gier: Az álmok harmadik könyve <<
Megjegyzések
Megjegyzés küldése