A fantasy a kedvenc műfajom, de mivel ízig-vérig bölcsész vagyok (és le sem tudnám tagadni), gyakran veszek kézbe klasszikus olvasmányokat. Igyekszem azokat olvasni, melyek az általános műveltséghez tartoznak, azonban előnyben részesítem azokat, melyek eredetileg angol nyelvűek és korban közelebb állnak hozzám. A 19. századi, elsősorban francia művek filozofikus volta számomra néha rémisztő - gondoljunk csak A nyomorultakra -, mégis úgy gondolom, hogy ezeket is olvasni kell, mert sosem lehet tudni, melyik könyv fogja meg az olvasót.
Bejegyzéssorozatomban olyan klasszikusokat rangsorolok, melyek térben és időben ugyan távol állnak egymástól, az én szívemben mégis egy helyre sorolandók.
Kalózokról, elásott kincsekről sokat olvashat az ember. Ha Stevenson Kincses Szigetét nem olvasta, mégsem tudja, milyen is az igazi kalózregény! Páratlan feszültség, egymást kergető fordulatok jellemzik ezt az izgalmas regényt, a kalandos-romantikus irodalom klasszikus alkotását. Írója, Robert Louis Stevenson, a múlt század végének híres angol regényírója, a fia kedvéért kezdett bele Jim Hawkins és John Silver históriájába – ezért ifjúsági regény a szó szoros értelmében A Kincses Sziget. Ámde ifjúsági azért is, mert megjelenése, 1884 óta nemzedékek olvassák, fiatalok és öregek egyaránt, mindekor izgalommal, örömmel és egyformán fiatalos lelkesedéssel.
- - - - - - - - - -
A kincses sziget hatodikban volt kötelező (vagy nagyon melegen ajánlott) olvasmány - egyébként az utolsó év volt, amikor szívesen olvastam a (kis)gimis kötelezőket. A kötetet nagymamám vásárolta meg nekem az egyik helyi könyvesboltban. Címe és fülszövege alapján feltételeztem, hogy hasonlíthat A kincses bolygó című 2002-es Disney-mesére, és a könyv elolvasása során ez a feltételezés be is igazolódott. A mesével ellentétben nem voltak benne fantasztikus és földön kívüli elemek, ez azonban nem jelentette azt, hogy nem élveztem a könyvet. Mivel rövidke, valószínűleg valamikor újraolvasom.
Cujónak hívják Brett Camber legjobb pajtását, az irdatlan méretű, ám jámbor és barátságos bernáthegyit. Cujo szívesen hajkurássza a vadnyulakat a napsütötte mezőn. Nyúl után szaglászik most is, zsákmánya azonban egy üregbe menekül előle, amelyben veszettséggel fertőzött denevérek tanyáznak. A kutya bedugja busa fejét, és egy denevér megmarja az orrát…
Cujo szörnyű alak- és személyiségváltozása, ámokfutása merő iszonyattá változtatja Castle Rock lakóinak életét. Maga a Gonosz jött el a városkába, hogy minden vétket megtoroljon, s áldozatul esik neki bűnös és ártatlan egyaránt…
Stephen King a tőle megszokott módon, mesterien adagolja-fokozza a feszültséget és a borzalmat – a figyelme egy percig sem lankadhat, Kedves Olvasó!
- - - - - - - - - -
A Cujo az első King-könyvem volt, és mit ne mondjak, tizenöt évesen azért eléggé cidriztem tőle. Mai fejjel már valószínűleg nem találnám annyira félelmetesnek - vagy de, sose lehet tudni. Ezt a kötetet is szeretném újra elolvasni.
Dr. Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával – feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokba új otthonukat… Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára… Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől. Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud – jó, vagy rosszakaratból? – az állattemetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot. Másnap a macska visszatér – de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Gage elszabadul szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé…
- - - - - - - - - -
Az Állattemető is egy borzongató, kellően beteg King-kötet. Amikor olvastam, még csak ismerkedőben voltam a Mesterrel, fogalmam sem volt még, hogy milyen elborult ötletei vannak. Olvasás közben néha undort éreztem, néha pedig azt, hogy nem tudom folytatni a könyvet. Végül mégis befejeztem és még sokáig a hatása alatt tartott. Azóta megjelent a bővített változatú Kedvencek temetője, amit hamar be is szereztem, elolvasnom még viszont nem sikerült.
Felülmúlhatatlanul romantikus Monte Cristo grófjának története: az angyalian tiszta Edmond Dantest rosszakarói If várának börtönébe juttatják, ott élőhalottként teng hosszú évekig, ám egy rabtárs nagylelkűsége kiszabadítja, sőt gazdaggá teszi, ő pedig ördögi bosszút áll a gonoszokon.
A legendás mű 1844-46-ban látott napvilágot folytatásokban. Szerzője elsöprő sikert aratott vele – ezért is nevezte el Monte Cristónak a bevételből 1846-ban Párizs mellett építtetett kastélyát. Az angolparkban minivizesárokkal körülvett neogótikus melléképületet pedig, ahová dolgozni vonult vissza, If váraként emlegette. „J'aime qui m'aime” (Szeretem azt, aki szeret engem), vésette az írópéldaképek portréival díszített épület bejárata fölé. A párizsi művésztársadalom irigységgel vegyes csodálattal élvezte vendégszeretetét. Ő maga paradicsomnak mondta a Monte Cristo-kastélyt, nagy vetélytársa, Balzac őrületnek, melynél kellemesebbet azonban kívánni sem lehet.
A nevezetes kastély 1994 óta az író emlékmúzeuma, a Monte Cristo grófjá-nak diadalútja mindmáig töretlen.
- - - - - - - - - -
Ez az 1001 listán is szereplő kötet 19. századi és francia. Elég elrettentő, mégis elolvastam és sikerült az első bejegyzés második fokára küzdenie magát. Úgyhogy szerintem tud valamit.
Eleinte nehéz volt belerázódni a történetbe, hiszen rengeteg szereplőt ismerhetünk meg, legtöbbjükre pedig nem csak egy néven hivatkozik a szerző. A történet szempontjából azonban fontos, hogy ők milyen néven ismerik egymást. Az olvasó jellemzően többet tud náluk, így egy vicces, ironikus történet bontakozik ki a szeme előtt megtorlásról, bosszúról, pénzről és szerelemről, vagyis úgy általánosságban az életről.
Egy aranyhajú kisfiú bolygóról bolygóra vándorol, rácsodálkozik a felnőttek furcsa világára, és megtanulja, hogy az igazán lényegest csak a szívünkkel láthatjuk.
A francia pilóta-író csodálatos kis remekművét gyerekek és felnőttek milliói olvassák szerte a világban immár több mint hét évtizede. Az énformáló találkozásokkal teli, a gyermekkor csodaváró hitét a felnőttkor kiábrándult józanságával szembeállító történetet olvashatjuk akár szívmelengető, időtlen meseként, akár elgondolkodtató, többrétegű filozofikus példázatként.
Egy biztos: minden életkorban mindenki megtalálja benne a neki szóló üzenetet.
Az „égből” pottyant kisfiú és a pilóta barátságát elbeszélő kis könyv először New York-ban jelent meg 1943-ban, Antoine de Saint-Exupéry amerikai emigrációja idején.
A kis herceg azóta a világirodalom legtöbbet olvasott, legtöbb példányban kiadott, legtöbb nyelvre lefordított művévé vált.
- - - - - - - - - -
Meglepődtünk? A kis herceghez fűződő viszonyom olyan mély és komplex, olyan, egymáshoz szorosan kapcsolódó, mégis ellentétes érzéseket vált ki belőlem, melyeket én magam sem tudok megmagyarázni. Instagram követőim tudhatják, hogy tetoválásom is van, és minden általam beszélt nyelven igyekszem elolvasni - jelenleg épp svédül. Ez az új olvasás segít a történet ismételt feldolgozásában; gőzerővel dolgozom azon, hogy ezeket az érzelmeket és a szimbolikus képek értelmezését közérthetően át tudjam adni az olvasóim számára.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése