Fülszöveg
A szörny, ahogy a szörnyek szokása, nem sokkal éjfél után jelent meg.
Conor ébren volt, amikor megérkezett.
Rémálomból riadt fel.
Nem egy rémálom volt ez, hanem az a rémálom,
amit annyiszor álmodott mostanában.
Az, amiben sötét van és vihar és sikoltás.
Az, amiben kicsúszik keze szorításából a másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani.
Amelyik mindig úgy végződött, hogy …
De ez a szörny valahogy másmilyen volt, nagyon öreg és vad, és a legveszélyesebb dolgot akarta Conortól.
AZ IGAZSÁGOT.
Conor rákban szenvedő anyjával él. Rémálom gyötri, amiben kicsúszik keze szorításából egy másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Aztán megjelenik egy szörny előtte, de az nem a rémálombeli szörny, nem olyan rémisztő, és három történetet mond el neki. A negyediket Conortól várja, amiben Conornak ki kell mondania az igazságot. Az igazságot, amelyben Conor ki meri és ki tudja mondani, hogy legyen már vége a szenvedésnek, legyen már vége az elhallgatásoknak, a félig kimondott mondatoknak, a vele szemben tanúsított lelkét pusztító kíméletnek.
Véleményem
Tizenkilenc évesen olvastam el először ezt a könyvet, a felét fel sem fogva, meg sem értve. Mégis az egyik kedvencem lett, és úgy hiszem, ez tipikusan egy olyan könyv, amit rétegenként kell felfejteni, és minden olvasás még többet tár fel az olvasó előtt.
Ez a könyv lelkileg nehéz. Nagyon-nagyon nehéz.
A fő téma az elengedés, amivel - sajnos - mindenki találkozik élete folyamán, akár már gyerekként is. Sokat lehet gondolkodni rajta és küszködni vele. Tudjuk, hogy előbb-utóbb muszáj lesz megtennünk ezt a lépést, mégsem tudunk rá teljességgel felkészülni és minden egyes eset más és más módon fáj. Van, amelyik rövidebb, és van, amelyik hosszabb ideig.
De nem csak az elengedésről és a halálról szól. Azt is bemutatja, hogyan nézzünk szembe a félelmeinkkel - már akár gyerekként -, és véleményem szerint nagyon fontos megfigyelni azt is, hogy egy Conor-korabeli "gyerek" már mennyi mindent képes felfogni a világból. Minél több gyerekkönyvet, vagy gyerek szemszögéből íródott könyvet olvasok, annál inkább rájövök, mekkora erő is lakozik a pici emberekben.
Bár már a történet legelejétől nyilvánvaló, mi fog történni, a könyv második felét olvasva hatalmas gombócot éreztem a torkomban, de próbáltam nem sírni. Az utolsó tíz-húsz oldalt viszont használt és még tiszta zsebkendőkkel zsonglőrködve olvastam el.
Persze vetődnek fel kérdések, például hogy mit jelképezhet a szörny. Erre nem sikerült még rájönnöm, talán majd a következő olvasáskor, ha idősebb fejjel ismét előveszem a kötetet. Sokat gondolkodtam éjjel azon is, hogy miért egy fa, és miért pont a tiszafa játsza a központi szerepet a regényben, erre vonatkozólag viszont - azt hiszem - kellő információt kapunk.
Hadd meséljem el, nekem milyen volt elengedni.
Tizenhárom éves voltam, csak egy évvel idősebb, mint a regényben szereplő Conor, mikor meghalt a nagypapám. Rákos volt, tehát szinte végignéztem, ahogy haldoklik. A végstádiumban a szüleim már nem engedtek be hozzá - elköszönni nem tudtam, de nem maradtak meg róla borzasztó képek az emlékeim között. A könyvet olvasva minden egyes sebemet feltéptem, és borzasztóan fáj.
Tavaly nyáron elment a kutyusom. Epilepsziás volt, majd cukorbeteg lett. Utóbbival mindössze négy napot küzdöttünk, de azt kell mondjam, éppen elég kínlódás volt. Figyelni a táplálék legutolsó összetevőjére, az elfogyasztott étel mennyiségére, az inzulin mennyiségére és a beadás időpontjára, a vízfogyasztás mennyiségére, a vércukorszintre, a közérzetére, ráadásul emellett még több gyógyszert is adnom kellett neki - halála után összesen hét (!) fajta gyógyszert adományoztam a helyi menhelynek. Nem akartam, hogy a kutyám úgy menjen el, hogy egyedül van és szenved, de mire meghoztam a döntést, már mindegy volt. Megsirattam, persze. Viszont meg is könnyebbültem, és emiatt a mai napig bűntudatot érzek. Ez az elengedés is borzasztóan fáj.
Patrick Ness és Siobhan Dowd könyve tipikusan egy olyan történet, ami mélyen az ember bensőjébe hatol, kitépi a szívét és megtapossa. Mégis mindenkinek el kellene olvasnia, mert az, amit más halálakor érzünk, mind-mind természetes. Az is, hogy fáj; az is, hogy gyászolunk; és az is, hogy megkönnyebbülünk, amikor a teher lekerül a vállunkról.
Ui.: Nagyon szépek az illusztrációk, részletgazdagok még fekete-fehérben is és nagyon sokat adnak hozzá a könyv spooky hangulatához.
Összességében
Kedvenc idézetem
Nem tudok kiválasztani egyetlen idézetet, ami megfogott, így a számomra fontos gondolatokat emelem ki nektek a könyvből. Az idézetek ebből a kiadásból valók:
Vivandra, 2019
216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638883995 · Fordította: Szabó T. Anna · Illusztrálta: Jim Kay
A történeteknél nem létezik vadabb dolog. A mesék űznek, megmarnak, vadásznak rád.
45. oldal
Tudod jól, hogy éppen az igazság, a te eltitkolt igazságod az, amitől a legjobban félsz.
46. oldal
A mese olyan, mint egy vadállat, mondta a szörny. Ha elengeded, ki tudja, mekkora pusztítást hagy maga után.
61. oldal
Az emberek legtöbbször maguknak hazudnak.
72. oldal
A történetek fontosak, mondta a szörny. Van, amikor fontosabbak mindennél, mert az igazságot hordozzák.
151. oldal
Bármilyen hihetetlen, de az idő a világ számára haladt tovább.
170. oldal
Ha kimondod az igazat, súgta a szörny, akkor képes leszel szembenézni bármivel.
213. oldal
***
Ti olvastátok a könyvet? Hogy tetszett?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése