Hogyan változnak az olvasási szokásaink?

Az, hogy az olvasási szokásaink idővel változnak, az élet természetes velejárója. Különböző életszakaszokat különbözőképp élünk meg és ez a hobbinkra is nagy hatással lehet. Összeszedtem pár tényezőt, melyek nagy mértékben befolyásolhatják, mikor és mennyit olvasunk.

1. Elfoglaltsági szint

Magától értetődik, hogy ha több elfoglaltságunk van, kevesebb időnk jut olvasni. Amikor az ember sokfelé köteleződik el, a figyelme valószínűleg elmozdul a korábbi fókuszpontról. Az egyetemi éveim alatt biztosan lett volna időm rengeteget olvasni, de fővárosi kolisként eszem ágában sem volt kihagyni egy jó filmet vagy egy izgalmasnak ígérkező estét a barátaimmal. Persze az is előfordult, hogy nemet mondtam egy bulira, és inkább egy könyvvel kuckóztam be a szobámban, de ezeket az alkalmakat egy kezemen meg tudnám számolni.

Magától értetődően minél több elfoglaltságunk van, annál kevesebb energiánk marad másra. Jelenleg a bőrömön tapasztalom, hogy alkalomadtán egy családlátogatós vasárnap fárasztóbb és hosszabb lehet, mint egy sima, munkával töltött hétköznap. A "kötelezők" után fennmaradó energiaszint fogja meghatározni azt, hogy mikor, melyik napszakban, és mennyit olvasunk. Hiszen egy pacsirta lehet felkelne vasárnap egy órával korábban, hogy tudjon olvasni, mielőtt nekiáll főzni, én viszont általában inkább azt választom, hogy az elvégzendő feladatok után veszek könyvet a kezembe, és addig gyűröm, amíg ki nem dőlök. És ez sajna hamar be szokott következni.

2. Felelősség

Jórészt az előző ponthoz kapcsolódik, hogy minél nagyobb felelősség nyomja valaki vállát, annál nagyobb a valószínűsége, hogy könnyebb kikapcsolódás után vágyik majd az illető. Persze megmaradhat a könyvek dimenziójában, viszont lehet, hogy egy sokkal rövidebb és könnyedebb könyvet fog választani. A felelősség agyilag le tudja terhelni az embert, és úgy gondolom, nem megvetendő az sem, ha az ember egy fárasztó nap végén nem nyom le száz oldalakat, hanem csak megnéz akár egy mesefilmet a tévében. 

A túl nagy felelősség lehet időszakos - és ilyenkor nyugtatgathatjuk magunkat, hogy előbb-utóbb elmúlik, és minden visszatér a régi kerékvágásba (például ha egy családtagunk megbetegedik és ápolásra szorul) - vagy lehet állandó, ilyenkor viszont úgy gondolom, mérséklődik az emberre nehezedő felelősség mértéke, mint például egy gyerek születése esetén. Ahogy a csemete növekszik, az iránta való felelősségünk megmarad, viszont egyre kevesebb feladatunk lesz vele, ahogy elkezd önállósodni.

3. Olvasási válság

A nagy mumus. Bárkit, bármikor utolérhet. Lehet, hogy az egyik hónapban oda meg vissza vagyunk a könyvélményeinktől, a következőben pedig még csak rá se akarunk nézni a könyvekre. Leküzdeni elég nehéz, mindenkinek megvannak rá a maga módszerei, de mivel a probléma akár évekig is elhúzódhat, kétségbeejtő lehet a megoldás után kutatni.

Amikor ebben a "könyvmolybetegségben" szenvedtem, egy ideig erőltettem az olvasást, mondván "akkor is menni fog", azonban egy idő után már csak a saját kedvemet vettem el a dologtól. Aztán elengedtem. Mással foglalkoztam, igyekeztem más hobbi után nézni, és végül átlendültem a holtponton.

4. Változó lehetőségek

Sajnos abban a korban élünk - és ezt saját magamon tapasztalom leginkább -, amikor túl sok jó könyvet adnak ki, de egyszerűen a felgyorsult, modern élet mellett nem lehet időnk mindre (tisztelet a kivételnek). Az olyanok, mint én, első adandó alkalommal megveszik a friss megjelenéseket, a régebbi könyveket, tulajdonképpen bármit, ami érdekli őket, majd felteszik a polcra és... talán a következő évi TBR listába bekerülnek. 

Vannak azonban olyanok, akiknek az anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé, és bár hatalmas könyvkukacok, nem tudják megkaparintani azt, ami érdekli őket. Nincs könyvtár a közelben, vagy éppen csak nincs meg nekik az adott cím, nem kapható a könyv e-book formátumban, vagy nincs e-book-olvasójuk, nincs fent a könyv az interneten... Rengeteg időt pocsékolhatunk azzal, hogy megpróbáljuk megtalálni a szívünknek oly' fontos könyvet, és sosem adjuk fel. Néha azonban sokat kell várni, hogy az élet valamilyen formában felénk sodorja.

Még nem tanultam meg teljesen, hogyan ne hasonlítgassam magam másokhoz. Irigykedek azokra, akik munka és egyéb hobbi mellett, vagy éppen munka és egyetem mellett teljesítenek nálam sokkal jobban. Előre félek attól az időszaktól, amikor munka mellett majd újra elkezdek tanulni, hiszen szerencsésnek érezhetem majd magamat, ha havi 2-3 könyvet sikerül elolvasnom. Igyekszem nem versenyként felfogni az olvasást, a legrosszabb viszont az, amikor saját magammal, egy korábbi élethelyzetemmel próbálom felvenni a versenyt. Nem tudtam gimnazistaként, milyen szerencsés voltam, hogy alkalmanként hajnalig tudtam olvasni anélkül, hogy másnap fáradt lettem volna. Azt viszont tudtam, milyen szerencsés vagyok, amikor diákmunkán olyan helyre kerültem, ahol napi akár száz-százötven oldalt is el tudtam olvasni. Nem hiányzik egyébként az a hely, de a rengeteg elolvasott könyv viszont nagyon.

***

Ti hogy vélekedtek erről a témáról?