Fülszöveg
Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.
A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain.
Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni…
Véleményem
Nem volt ez egy rossz könyv, mégis valamivel többet vártam volna tőle. Lehet csak azért nem tudtam teljes mértékben élvezni, mert már nagyon sokat tudtam róla - említettem, hogy erről a könyvről kellett beszélnem a záróvizsgámon. Ettől függetlenül érdemes volt elolvasni a könyvet, hiszen így meg is tapasztaltam mindazt, amit a kölcsönkapott jegyzetből megtanultam.
Szépen volt felépítve a regény, és úgy gondolom, egy elég komoly morális kérdést feszeget. Dorian viselkedése a történet előrehaladtával teljesen megváltozik, és amikor elhatározza, hogy megváltozik, akkor is látjuk az eredményt. Itt felvetődött bennem egy újabb morális kérdés: meg tud változni az ember? Erre most inkább nem válaszolnék, hiszen akárhányszor felém sodorja az élet ezt a kérdést, mindig másképp válaszolnám meg.
Amikor ilyen főhősökkel találkozok, mindig egy kicsit sajnálom, hogy nem tanultam pszichológiát. Vagyis inkább azt, hogy nagyon keveset tanultam. Dorian lelke mindenképp olyan, amit sokáig lehetne boncolgatni, és rengeteget lehetne beszélni róla. Másrészt viszont örülök, hogy nem tudok többet, hiszen valamilyen szinten így is kiszámítható volt a történet. Ami Basillel történt, illetve az utolsó fejezet egyáltalán nem volt meglepetés (pedig nem is emlékeztem rá!).
Ezen kívül a könyvnek két hátulütőjét emelném még ki, és ezek tulajdonképpen kapcsolódnak is egymáshoz. A párbeszédek sokszor nekem túlontúl filozofikusak voltak, néha úgy éreztem, Ádámig és Éváig megyünk vissza, hogy új információt tudjunk meg. Hasonlóképp untam minden alkalmat, amikor a leírás részeként olvashattunk végeérhetetlen gondolatmeneteket.
Összességében
***
Ti olvastátok a könyvet? Mit választanátok: fiatalságot, vagy a lélek épségét?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése