Nem telt el sok idő Simon Tamás első kötetének olvasása óta, máris belevetettem magam a második részbe. Az első könyv sikereihez nagyban hozzájárult az, hogy kezdetekor Alfi egy kiscica - a kölyök állatok pedig méltán híresek a bolondozásaikról és a hülyeségekről, amiket elkövetnek. Joggal merül fel az emberben, hogy van-e létjogosultsága a folytatásnak egy már felnőtt macskával a főszerepben, akinek a feje lágya ugyan nem nőtt be, de jóval kevesebb probléma van vele, mint egy kiscicával.
Simon Tamás rendkívül kreatívan próbálta izgalmassá tenni ez a naplóregényt, melyben nem csak Alfi életének alakulását követhetjük nyomon, hanem az övét is. Minden írói igyekezet ellenére azonban egyfajta "természetes állóvízbe" csöppenünk, amely az élet velejárója. Nem lehet minden nap izgalmakkal teli, az új helyzeteket pedig kisebb-rövidebb idő alatt megszokjuk, és visszatérünk a normálishoz - vagy éppen az lesz az új norma. Így aztán ebben a kötetben eléggé leült a sztori, és kissé a humor is.
A Vérmacska visszatér és töketlenül is tökösebb, mint valaha. Tisztában vagyok vele, hogy a második részek, azok mindig szarabbak, mint az elsők. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez most nem így lesz. Már csak azért sem, mert tanultam az első kötet hibáiból (ha voltak egyáltalán hibái) és tanultam abból is, hogy Szőrire nem szabad semmit bízni, mert mindent elszúr. Alfi, ez a két fröccsért vásárolt macskaátok ugyanott folytatja a naplóját, ahol abbahagyta. Elhozza a kurva világot, de ehhez most a világnak is lesz egy-két szava.
Közvetlenül az első rész után olvasva kissé tömény volt, így viszont tisztábban láthattam, ahogy Szőri és Alfi kapcsolata szelídül. Macskanevelés szempontjából több pozitívumot is ki tudnék emelni, a legfontosabbnak azonban Alfi és az idegen macskák összeszoktatását tartom. Kifejezetten rendes dolog Szőritől, hogy az állat lelki világára figyelve próbálja ezt a folyamatot véghez vinni, követendő példa lenne ez minden gazdi számára. Azonban ahogy Alfi és Szőri egyaránt megtalálja a helyét a világban, még inkább ellaposodik a történet, melyből kiderül, hogy a kiadó szorgalmazta az újabb kötet megjelenését. Hogy ez Szőrire milyen hatással volt, és hogy nyomásgyakorlás nélkül megszületett-e volna ez a kötet, azt a könyvből nem tudjuk meg.
Bár számomra az első részhez képest nehezebben követhető volt, és a rengeteg káromkodást is inkább erőltetettnek éreztem, mint humorosnak, könnyed kikapcsolódásnak tökéletes volt, és ennél többet szerintem nem is kell tőle várni.
A sorozat kötetei
>> 2. Simon Tamás: Vérmacska 2. <<
Megjegyzések
Megjegyzés küldése