Susanna Clarke: Piranesi

Susanna Clarke Piranesije talán Molyon jött velem szembe pár hónapja, a borítóba és a különös címbe pedig egyből beleszerettem. A történetet ismerve aztán már azt is kijelenthetem, hogy az új, fekete borító sokkal jobban áll neki, és az élfestés is illeszkedik a könyv hangulatához, egyébként tovább fokozva a könyv megjelenésének figyelemfelkeltő mivoltát. Miután augusztusban beszereztem egy példányt, nagyon vártam, hogy olvashassam, és hatalmas reményeket fűztem hozzá. Eddig valahogy mégis halogattam, hogy aztán a kötet találhasson rám a lehető legjobb időben - mert pontosan ez kellett most a lelkemnek. 

[könyvadatlap]

A kötetben egy szürreális, többször rendkívül groteszk világot ismerhetünk meg a főszereplő férfi, Piranesi naplóbejegyzésein keresztül. Hangulatában számomra többször a Gormenghast-trilógiát idézte, és hasonlóan furcsán lebilincselő volt, miután túltettem magam a kezdeti nehézségeken. Eleinte ugyanis baromi nehéz volt belerázódni a történetbe és a stílusba egyaránt, nehéz volt elképzelni, és olvasás közben megakasztotta a szemem a rengeteg nagybetű - Piranesi ugyanis Mindennek Nevet ad a Ház Világában. Bevallom, először azt hittem, német mintára minden főnév nagybetűvel fog kezdődni, de hamar rájöttem, hogy nem ez a helyzet. 

A Hollókirály szerzőjének mámorító, hipnotikus új regénye, mely egy álomszerű, alternatív valóságban játszódik. 

Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól. 

Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput. 

Susanna Clarke várva várt második regénye lenyűgöző új világba vezeti az olvasót: egy meglepő képekkel és szürreális szépséggel teli végtelen labirintusba, melyet dagályok és felhők kísértenek.

Miután a stílusba és az alaphelyzetbe sikerült belerázódnom, a hangsúly a cselekményre helyeződött. Ami eleinte érthető módon nem igazán volt. Nagyon lassan, a tervezettnél sokkal lassabban tudtam csak vele haladni, de ennyi idő kellett a Háznak, hogy átadhassa Varázsát. Azonban mikor már épp elkezdtem unni, Susanna Clarke belefogott a történet csavargatásába. A későbbi izgalmakért aztán ezt a meglehetősen rövid üresjáratot megbocsátottam az írnónőnek. Amikor körvonalazódott a cselekmény néhány lenyűgözőbb fordulata, kezdtem sejteni, hogy a végkifejlet brutális lesz, és bár a lezárás egy-két elemét valóban kitaláltam előre, a megvalósítás lenyűgözött.  

Összességében baromi jó az alapötlet, a kivitelezés pedig nem lett feleslegesen elnyújtva, amit kifejezetten nagyra értékeltem, hiszen egy ilyen relatíve korlátozott helyen, korlátozott mennyiségű szereplővel nem sok minden tud történni. A könyv címszereplőjét, Piranesit teljes lényében sikerült megkedvelnem, @Vember_Hawthorne szavaival élve "egy jóindulatú ember, aki tudja, hol találhatja meg a saját békéjét". A Házban fizikai megjelenésének köszönhetően borzasztóan jelentéktelennek érezném magam – ugyanez megjelenik Piranesi gondolataiban is, ő azonban alázatos marad és odaadással szolgálja ezt a különös helyet, mely a modern emberek csak kis hányadáról lehetne elmondható ilyen helyzetben. 

A kíváncsiság természetes dolog.

27. oldal, Agave Könyvek, Budapest, 2025

224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635984206 · Fordította: Molnár Berta Eleonóra

Piranesi életére, ahogy a könyv egészére, leginkább a "magányos és szomorkás" jelzők illenének, mégis egyfajta bensőséges és a Ház megjelenésének köszönhetően lenyűgöző atmoszféra árad a lapokról. A modern kor negatív töltetű magányával szemben áll Piranesi magánya, mely sokkal inkább békességet és az egyén szabadságát jelenti. Ez egy fontos perspektívaváltás, melyet időszakosan volt már részem átérezni, és azt gondolom, mindenkinek meg kellene tapasztalnia egyszer az életben. 

Ha már a rossz fordításokat mindig kiemelem, most egy fantasztikusat szeretnék. Mint korábban említettem, Piranesi mindent elnevez, a rengeteg megjelenő nagybetű miatt pedig úgy gondolom, fordítani és szerkeszteni egyaránt rémálom lehetett a könyvet. Molnár Berta Eleonóra keze nyomán azonban nem véletlenül érdemelt a magyar kiadás Zsoldos Péter-díjat. A szöveg kiemelten gördülékeny és minimálisan sem érződik rajta, hogy más nyelvről került átültetésre magyarra. Mindemellett a fordító képes volt átadni az eredeti szöveg gyönyörű szófordulatait és kifejezéseit, megtartva a szöveg választékosságát és különösségét.