Régóta foglalkoztatott már Dickens klasszikusa, főleg, hogy az egyetemen egyébként kötelező olvasmány lett volna a Copperfield Dávid, a szerző kisregényét, a Karácsonyi éneket pedig könyvben és filmsorozatként egyaránt szerettem. Mégis ambivalens érzésekkel zártam az olvasást és nehéznek találom a könyv átfogó értékelését.
Dickens írásmódja a régies stílusa ellenére is
lebilincselő, jellemábrázolása valami fantasztikus - bár éppen ennek köszönhetően néhány szereplő kihozott a sodromból, néhány szereplő egyszerűen csak az agyamra ment. Dickens közvetlen hangvétele és a történet többnyire barátságos - ugyan néhol nyomasztó és komor - hangulata hatásaként a könyv olvastatta magát.
Copperfield Dávid kora gyermekévei békességben és boldogságban telnek. Bár édesapja nem érhette meg fia születését, édesanyja, Clara, és hűséges cselédjük, Pegotty szerető gondoskodással veszik körül. Mikor édesanyja feleségül megy a keményszívű Edward Murdsone-hoz, intézetbe küldik, majd anyja korai halála után Londonba kerül, hogy munkával keresse meg kenyerét. Jósorsa összehozza a kalandos életű, ám jólelkű Mr. Micawber-val és annak szerető feleségével. Csakhogy Mr. Micawber az adósok börtönébe kerül. A magára maradt Dávid nénjének, Betsey Trotwoodnak a házába menekül. Nénikéje jóvoltából megnyílik előtte a világ, és nélkülözésekkel teli élete ismét új fordulatot vesz.
A hányattatott sorsú angol ifjú mára klasszikus történetében a XIX. századi angol realista regényirodalom legjelentősebb alakja, Charles Dickens számos személyes történetet elevenített meg, megmutatva, milyen élmények járultak hozzá a leendő író fejlődéséhez.
A történet egyszerre izgalmas és unalmas, mert bár Dávidnak kalandos élete van, céltalanul él, az egész történet "csak úgy van". Éppen emiatt a könyv cselekménye lassan bontakozik ki, és teljes egészére is érvényes a lassúság, melyet a vontatottabbá váló epizódok és a normális történetmenet váltakozása cifráz. Mindez éles ellentétben áll a gördülékeny stílussal, tovább mélyítve az ambivalens érzelmeimet a kötettel kapcsolatban.
Mint említettem, Dickens karakterformázása kiemelkedő. A szereplők közül természetesen a címadó, Dávid emelkedik ki leginkább, aki a történet kezdetén csupán 8 éves, ennek következtében nagyon naiv. Élete első negatív tapasztalatairól olvasva rettenetesen sajnáltam, hiszen semmi rosszat nem csinált, csak elszenvedője volt a körülményeknek, illetve az emberek rosszindulatának. Felnőttkorára azonban gőgös lett, amit nem igazán értettem, illetve csökkentette az iránta érzett szimpátiámat.
Néhány fontosabb alakja a történetnek Murdstone-ék, akik óriási érzelmi manipulációt végeztek Dávidon és amiatt borzasztóan felidegesítettek engem; Micawber úr, aki a flúgosságával az agyamra ment (és nagyon kíváncsi lennék, milyen mentális betegsége lehet); Steerforth, aki számomra egyáltalán nem lett olyan szimpatikus, mint Dávidnak, sőt, tenyérbemászónak éreztem legtöbbször; Pegotty, aki nem tudott nem a szívemhez nőni; illetve Betsy néni, akinek a karaktere talán a legemberibb az egész kötetben, ugyanakkor mai, női szemmel nézve mulatságos is. Ottlik Géza fordításában olvastam a regényt, aki a legtöbb nevet magyarosította. Ez elsőre furcsának hatott, főleg amikor keveredtek a már magyarosított és a le nem fordítható nevek - például Dávid és James -, azonban ehhez viszonylag könnyen hozzá lehetett szokni.
Lélektani és pszichológiai szempontból különös aranybánya ez a regény, jó lenne egyszer a mélyére ásni. A szereplők közötti dinamikák olyan mintákat hoznak, melyekkel a 21. században is érdemes foglalkozni, és tanulni a viktoriánus kori emberek hibáiból.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése