Spirit Bliss: Árnyékvilág (Árnyékvilág 1.)

Még bőven a Covid idején szereztem be Spirit Bliss, vagyis Hujder Adrienn Árnyékvilág-sorozatát. Sokáig tartott, mire rávettem magam, annál is inkább, a Molyon ugyanis elég rossz értékeléseket kapott. Kicsit tartottam tőle, hogy nekem sem fog tetszeni, és ez a félelmem be is igazolódott.

[könyvadatlap]

Azt sem tudom, hol kezdjem. Sem a sztori, sem a szereplők nem állták meg a helyüket, arról nem is beszélve, hogy borzasztó a kötet szerkesztése. Lényegében azt mutatja meg, miért is olyan előítéletesek a magyarok a magyar szerzők könyveivel szemben - és sajnos a hazai könyvkiadásról is elég sokat elmond a kötet, hiszen eddig is tudtuk, hogy ha valakinek van elég pénze kiadatni az irományát, akkor semmi más nem fontos.

A regény egy pszichológiai krimiszálakkal átszőtt romantikus történet, de van benne humor, szenvedély, feszültség, akció és erotika is. A történet egy olyan világot próbál bemutatni, amely kívülről csillogónak, izgalmasnak, boldognak tűnik, de valójában árnyék fedi.

A fiatal színész, Adam Swanson egész életében az árnyék közelében élt, de az egyik pillanatról a másikra kebelezte be őt. Az újságok, a rajongói, de még a környezetében élők nagy része sem ismeri igazán. Adam a paparazzik és a rajongók zaklatását is elég nehezen viseli, de ezt még tetézi az is, hogy elkezd furcsa üzeneteket, ajándékokat és telefonhívásokat kapni.

A zűrzavar közepén feltűnik egy lány az életében, Camilla Jones, akinek semmi köze az Árnyékvilághoz, mégis bezárkózva, napfény nélkül éli az életét egy múltbeli sérelem miatt. Egymást segítik ki a világosságra hosszú és nehéz küzdelmek árán, melyek során önmaguk kétségeivel, bizonytalanságával és a külvilág emberi „démonjaival” kell megküzdeniük.

A szöveg nagyon amatőr és kidolgozatlan érzetet keltett bennem. A címek betűtípusa és a szemszögek formázottsága minimális Word-ismeretekről tanúskodik, nagyjából olyan volt, mintha egy tízévest rászabadítottunk volna a szövegszerkesztőre azzal a feladattal, hogy ismerkedjen vele. Zavaró volt, hogy mintha minden kérdőjel elé került volna egy szóköz, ami újra és újra megakasztotta a szememet olvasás közben. A szöveg ezen kívül is telis-tele van helyesírási-, elgépelési- és tördelési hibákkal, üvölt róla, hogy a kiadás előtt hozzáértő nem olvasta át. (Cselekmény szempontjából pedig az volt az érzésem, hogy bétázva sem volt.) A tördelési hibák miatt a párbeszédek extrém figyelmet követelnek, ha valóban követni szeretnénk a történéseket - ez is könnyen kizökkenti az olvasót a szöveg folyamából. Mindehhez társul egy döcögős írói stílus, melynek megfogalmazásai egyáltalán nem természetesek, és kell jónéhány oldal, mire az olvasó belerázódik.

Bevallom, a könyv megvásárlásában nagy szerepe volt a borítónak, melynek azonban túl fantasy-s beütése van. Értem, miért lett ez a választás, a könyv viszont végtelenül messze áll a fantasy műfajától, így ez kissé félrevezető. Aztán emiatt persze az olvasó eleve csalódottan vág neki a történetnek, mely őszintén szólva egy nagy nulla. Régebben rengeteget olvasgattam Wattpad-fanfictionöket, és sajnos néhány ottani írás magasan az Árnyékvilág szintje fölött van. Az írónő által lefestett világ a legkisebb mértékben sem autentikus, így aztán elég nehéz beleélni magunkat.

A cselekmény nagyjából a második fejezet első oldalától válik kiszámíthatóvá - mármint az a kevés, ami van, hiszen nem sok minden történik a könyvben. Érzékelhető konfliktus a történet háromnegyedéig nincs. A főszereplők közötti nézeteltéréseket az egymás mellett való elbeszélés és a kommunikáció hiánya szüli, a fejezetek elején lévő blogbejegyzések és újságkivágások rövid részletei még a maradék izgalmakat is lespoilerezik. A romantikus szál nyálas és teátrális, az erotikus a virágnyelvezetnek köszönhetően nevetséges és teljességgel élvezhetetlen, kriminek pedig még véletlenül sem mondanám, mert gyakorlatilag csupán pár oldalon jelenik meg a szál.

A karakteralkotás borzalmas. A könyv 360 oldalas terjedelme ellenére a két főszereplőn kívül senkit sem ismerhetünk meg, de valójában ők sem ismerik egymást. Az írónő névválasztása is néha kérdéseket vetett fel bennem, fogalmam sincs, honnan szedte például a Jossie vagy Faunia neveket - de van egy olyan érzésem, hogy az internet legmélyebb bugyraiból.

A legtöbb szereplő logikátlanul viselkedik, Adam és Camilla azonban mindent felülmúlt. Párkapcsolati dinamikájuk a legfinomabb kifejezéssel élve is érdekes, prioritási sorrendjük nálam többször nem állta meg a helyét. Nem éreztem köztük a kémiát és egyiküket sem tudtam megkedvelni. Sem a karaktereik, sem a történetük nem valósághű vagy legalább minimálisan hihető.

Adam egy nagyképű, logikátlan, felszínes "férfi", aki 23-24 éves létére hisztis kisfiúként viselkedik. Sablonosnak és kiábrándítónak találom, hogy a múltját és pozícióját figyelembe véve (mint a könyv férfi főszereplője) egy teát vagy pirítóst sem képes önerőből megcsinálni, ellenben amikor sajnálni és sajnáltatnia kell magát, abban kiemelkedő. A többi szereplőhöz - például Connerhez, Peterhöz, vagy Stephanie-hoz - fűződő viszonyát is kiegyensúlyozatlanság és hiszti jellemezte. Adamnek és Camillának egyébként nincs külön hangja a könyvben, nem megkülönböztethető, hogy éppen kinek a szemszögéből szemléljük az eseményeket, mely azt eredményezi, hogy Adam nyálas, nyápic alaknak tűnik a női vonásai miatt.

Camilla elvileg egy Adam korosztálya-beli fiatal lány, mégis úgy viselkedik, mint egy negyvenes anyuka. Öltözködési stílusától kezdve a mindennapjaiig csak a "szerencsétlen" jelzővel tudnám illetni. A kötet elején a reggeli rutinját és az egyik általa elkészített étel egyes lépéseit is olvashatjuk, ami szerintem senkit nem érdekel - az ebbe fektetett erőfeszítést az írónő konvertálhatta volna inkább a lány múltjába, hiszen nincs egyensúlyban az átélt stressz és a később magával vitt trauma. A viselkedése totális ellentétben áll azzal, amit magáról gondol, főleg ha figyelembe vesszük a közte és Conner között lévő dinamikát.