Egy XVIII. századbeli fregatt mai kalandjai Dél-Amerika partjainál és a Csendes-óceánon
Házürítéskor találtam egy példányt Dékány András regényéből, és mivel érdekesnek tűnt, megtartottam a kötetet - más úton valószínűleg sosem tettem volna rá szert. Mivel nagyon szeretem a hajózásról szóló történeteket - és romantizálom is a hajózást - eléggé foglalkoztatott, majd amikor olvastam, a kezdeti nehézségek ellenére rövidesen beszippantott.
Kezdeti nehézségek - a kötet ugyanis egy regényfolyam negyedik részeként látta meg a napvilágot, így aztán a szereplőknek és a korábbi kalandjaiknak ismertnek kellene lenniük, én azonban a korábbi köteteket nem olvastam, és emiatt nyilvánvalóan nehezen vettem fel a fonalat. Ha mindez nem lenne elég, a szereplők sokan is vannak, ráadásul már az első fejezetben rengeteg leírást kapunk.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Daniló bácsi kompániája – immár régi, kedves ismerőseink valamennyien – ezúttal a Csendes-óceánon indulnak új kalandokra. A Jadran sóner Észak-Afrika partjain elpusztul, de a megmaradt legénység kalandvágya, érdeklődése a természet és a tenger iránt még töretlen. S hogy teljes legyen a romantika, a régi sóner helyett most egy díszlethajón – egy valóságos, XVII. századbeli hajónak pontos másán – indul útjára Daniló kapitány. Az útvonal: a brazíliai Porto Alegre kikötőjéből kell a hajót a Horn-fokon át Oaklandbe vezetni. A díszlethajó nagyszerűen állja a Tűzföld viharait, a vitorlás régmúlt idők hajósait és kalózait idézi barátaink elé, s mintha csak megelevenednének a régi idők régi emberei – valóságos kalózokkal kell megvívniuk – 1935-ben. Az eltűnt kalózszigetnek, Roatannak felkutatása, a valóságos kalózokkal folytatott küzdelem, a Csendes-óceán viharai, ezernyi meglepetése – ezek Dékány András új regényének nagyszerű kincsei.
Ahogy beindul a cselekmény, úgy válik egyre érdekesebbé a kötet. Dékány András "mesélős" stílusa könnyedén olvasható és egyszerűen odaképzelhetjük magunkat a hajóra. Rengeteget utal A kincses szigetre, számos párhuzammal operál, aminek kifejezetten örültem, hiszen Stevenson regényét és a Disney animációs filmjét (A kincses bolygó címmel) egyaránt szerettem gyerekként.
A szöveg egy skála két ellentétes végét reprezentálja. Egyrészt kapunk egy izgalmas, letehetetlen, vérbeli kalandregényt, másrészt megjelenik egy viszonylag száraz szaknyelvi és történelmi aspektus. Dékány András néha egészen el tud kalandozni, írásstílusát jellemzik a történet fordulópontjaira történő előreutalgatások, melyeket feleslegesnek és idegesítőnek találtam. Ugyanakkor az is tény, hogy rengeteg természettudományos - elsősorban biológiai és földrajzi - ismeretet ad át többé-kevésbé olvasmányos módon.
Mint említettem, a cselekmény izgalmas és letehetetlen, kiszámítható és váratlan fordulatokat egyaránt tartogat, de olyan módon, hogy még a kiszámíthatóak is lebilincselőek maradnak. Annak ellenére, hogy a szereplők többnyire semlegesek maradtak és nem igazán tudtak mélyebb érzelmeket kiváltani belőlem, drukkoltam nekik a céljaik elérése érdekében. A rettentő egyedi, fordulatos és kreatív lezárásban bizonyították rátermettségüket - plusz pont Dékány András részére, hogy a tetőpont utáni cselekményt nem húzta el, mégis adott teret arra, hogy lecsillapodjon a történet.
Ha tetszett, olvasd el ezeket is:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése