„Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a kartáncos kisasszonyok, a balettmamák, a jegyszedőnők, a portások és a ruhatári alkalmazottak túlfűtött képzeletének fura teremtménye.
Bizony hogy létezett, hús-vér ember volt, noha mindent megtett, hogy szakasztott olyan legyen, mint egy igazi fantom, vagyis egy árnyalak.”
Így kezdi világhírű regényért Gaston Leroux, a francia krimi század eleji nagy klasszikusa, aki az „igazi” irodalom olyan nagyságait mondhatta rajongó barátainak, mint Apollinaire vagy Éluard, és akinek hatvan (!) kötetét ma már a posztmodern előképeit is újra felfedező rácsodálkozással szokás emlegetni.
Az operaház fantomjának történetével először musical (2004), majd évekkel később könyvformátumban is találkoztam az egyik könyvszekérnek köszönhetően. Így utólag azt gondolom, rám előbbi sokkal nagyobb hatással volt, sírtam is rajta egy jó kiadósat. Bár mindkét műnek fenomenális a hangulata és végig borsózik az ember hátán a hideg, a könyv sokkal borongósabb és nyilvánvalóan kevésbé grandiózus, mint a musical. Számomra a könyv nyelvezete is eleinte szokatlan volt, később pedig Leroux írásmódja zavart - ugyanis a cselekmény vége felé, a legnagyobb izgalmak közepette képes beiktatni egy szinte szakkönyvi leírást a színházakról.
A kötetnek rendkívül egyedi alapötlete van, mely bebizonyítja, hogy az élet írja a legjobb forgatókönyveket, ugyanis az író egy valós pletykát vett alapul könyve megírásához.
A gótikus, sötét romantikáról szóló történetben valahogy nem zavart a szerelmi háromszög - mely egyébként a legkevésbé kedvelt toposzom a könyvekben - sőt, ez esetben teljesen helyénvalónak éreztem a főhősnő vacillálását a két férfikarakter között. Raoul és Erik annyira kontrasztos figurák, hogy én magam sem tudtam választani (a musical esetében nyilvánvalóan erősen befolyásolt a casting). Míg a musical teljesen letaglózott mindkét páros esetében, a könyvben egyik párosnál sem éreztem mély érzelmeket, és ez rendkívül hiányzott.
Összességében
Örülök, hogy elolvastam a könyvet, hiszen alapműnek számít. Ugyanakkor a musicallel történő összevetésben nagyon elmarad az író néhány mellényúlása miatt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése