A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá – szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye – három gileadi nő elbeszélésére alapozva – tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…
A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal. A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: „A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv.”
A szolgálólány meséje után hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam a folytatásba, azonban sajnos csalódnom kellett. Az alapkoncepció, miszerint a duológia kötetei közti hézagot a tévésorozat eseményei töltik ki, nagyon tetszett, ugyanakkor az epizódokkal nem haladtam elég gyorsan, ráadásul még véget sem ért a sorozat, ezért úgymond kissé hiányos tudással álltam neki a könyvnek. Éppen ezért csak nehezen jöttem rá, kik is lehetnek a szereplők, és ez a sorozatra nézve spoileres volt.
Az első kötet után magas elvárásokat támasztottam a folytatással szemben, azonban nem tudta megugrani a lécet. Az egész cselekmény valahogy laposnak érződött. Ugyan a közepe táján szerepel egy-két izgalmasabb jelenet, összességében vonzatottnak éreztem a cselekményt és untatott a könyv. Sajnos a tetőpont sem volt átütő. Túl gördülékenyen zajlanak a dolgok a regényben, nem volt meg benne az az igazi kihívás-érzet, mint az első kötetben. Logikátlanságokat is érzékeltem a cselekményben, leginkább Jade szálán. Ezen felül Gileádról sem tudunk meg többet; az írónő abból építkezik, amit az előzményben már közölt az olvasóval.
A könyv hatalmas pozitívuma ugyanakkor, hogy Lydia néni karaktere jobban kibontakozik. Mélységeiben ismerhetjük meg motivációt és gondolkodását, melynek köszönhetően sikerült őt megkedvelnem. Az első kötetet olvasva, vagy a tévésorozat első évadait nézve ezt gondolni sem mertem volna.
A szolgálólány meséjétől eltérően ezt a történetet több szereplő meséli el. A váltott szemszög jó ütköztetési és összehasonlítási pontot biztosít neveltetés szempontjából, ezen felül kihangsúlyozza az egyes világnézetek eltérőségét. A lányok cselekvéseinek köszönhetően fókuszba kerül az alkalmazkodóképesség és az élni akarás fontossága.
Összességében
Az első kötet után magas elvárásokat támasztottam a folytatással szemben, azonban nem tudta megugrani a lécet. Néhány jelenettől eltekintve a cselekmény vontatott volt és untam a könyvet. Pozitívuma azonban, hogy jobban megismerhetjük Lydia nénit, ezen felül olyan témák kerülnek középpontba, melyek a társadalom egészének fontosak lehetnek.
A sorozat kötetei
>> 2. Margaret Atwood: Testamentumok <<
Megjegyzések
Megjegyzés küldése