A nagy múltú antológia az elmúlt egy év folyóiratterméséből válogatja ki a legszebb verseket.
Szép verseket 1963 óta jelentet meg a Magvető, 2013 óta Szegő János válogatásában. Bevallom, sosem hallottam még a tradícióról, így eléggé meglepődtem, amikor a könyvtárban a kezembe akadt a könyv és kiderült, hogy rengeteg előde van. Simon Mártontól nemrég olvastam, és mivel az a kötet eléggé elvette a kedvemet a lírai műfajtól, nem szenteltem sok figyelmet ennek sem, aztán mégis belelapoztam, és sikerült meggyőznie, hogy hazahozzam.
A könyv már egészen az elején elnyerte a tetszésemet, sokkal jobban tudtam értékelni, mint a korábban is említett Simon Márton-kötetet. Szívesen vettem kézbe, szívesen olvasgattam, szívesen töltöttem el vele időt aktívan és passzívan egyaránt. Nem tartozom azok táborába, akik összefirkálgatják-ragasztgatják a könyveket, ezzel mégis így jártam, és már a felénél biztos voltam abban, hogy bizony egy maratoni hosszúságú bejegyzést fogok írni róla.
Úgy gondolom, ez a kötet egy szuper válogatás azok számára, akik csak ismerkednek a kortárs magyar költészettel. Nyolcvankét költő művei kerültek beválogatásra, akik sokszínűsége biztosítja az unalommentes perceket. A versek, versrészletek ízelítőt kínálnak, mely alapján bárki el tudja dönteni, hogy kinek a munkásságát érdemes a továbbiakban figyelemmel követni. Bevallom, sokakkal szimpatizáltam, és sokakkal nem - ez azonban nem jelenti azt, hogy egy számomra unszimpatikus költőnek nem tetszhetett meg egy-egy gondolata.
Bár a kötet címe "Szép versek", néhány versre a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy szép - gondolok itt azokra, amelyikben sokat káromkodnak, vagy éppen a "dugásról" van szó. Némely versben szóba került a covid, mely azonnali feszültséget keltett nem csak a vers hangulatában, hanem bennem is, így nem ajánlom azoknak a kötet elolvasását, akiknek különösen nehéz volt ez az időszak.
A művekben rengeteg ingyenreklámot olvashatunk és általánosságban elmondható, hogy újabban nem divat rímeket találni, egy felszínes olvasó csak random egymás után dobált gondolatokkal találkozik számos versben. Néhány mű akár napokig az emberrel marad, némelyik szinte azonnal felejthető.
Nem nagyon szeretek verseket olvasni, nem tudok akármit belemagyarázni más gondolataiba, végső soron mégis örülök, hogy elolvastam a kötetet, és bízom benne, hogy a 2018-as és a 2019-es kiadással is sikerül a közeljövőben megismerkednem.
FIGYELEM! Kényes témájú versek:
Antal Balázs: Rémálomgólya - állatkínzás
Molnár H. Magor: Rúzs - családon belüli erőszak, nők bántalmazása
Ez a két vers kiverte nálam a biztosítékot, pedig elég sok mindent befogad a gyomrom. Más művekben is találkozhatunk kényes témákkal, véleményem szerint azonban ezek voltak a legdurvábbak - egy figyelmeztetést esetleg meg lehetett volna ejteni a kötet elején.
Költők, akik nem fogtak meg a kötet alapján:
Demény Péter - sem a stílus, sem a téma nem tetszett.
Kabai Lóránt - stílusa és formai jellemzői roppantó távol állnak tőlem, ezen felül összefüggéstelennek érzem az írásait.
Karafiáth Orsolya - stílusa számomra túl durva, akár még a családon belüli erőszak témája is ráhúzható a műveire.
Kukorelly Endre - a megformálás nehezen olvashatóvá teszi a verseket.
Markó Béla - összefüggéstelennek éreztem a gondolatokat.
Mohácsi Balázs - nem is tudom mihez hasonlítani a stílusát, lehet rap, lehet slam poetry, de lehet akár zagyvaság is.
Nemes Z. Márió - az ő műve egyrészt nem is vers, másrészt megfogalmazni sem tudom, miről szól, akkora hülyeség az egész.
Parti Nagy Lajos - idegesített a minduntalan visszatérő "ja ne" szófordulat, ezen felül követhetetlennek éreztem a gondolatokat és hálát adtam a sorsnak, hogy beszélek németül, és legalább azokat a sorokat értem. Hátrányban azok, akik egy szót sem beszélnek németül.
Zalán Tibor - az írásjelek hiánya, a randomnak tűnő akár szóközépi enterek nehezen olvashatóvá és követhetetlenné teszik a verseket, alig vártam, hogy túl legyek rajta.
Költők, akiknek a művészete megtetszett:
Grecsó Krisztián - kreatívan használja a groteszket és a paradoxonokat.
Izsó Zita - olyasmit fogalmaz meg, amit korábban még senkinél nem olvastam.
Kállay Eszter - tetszett a stílusa és hogy ilyen groteszk módon tálalta a témákat, kitekerve.
Kustos Júlia - az alapgondolat és a stílus tetszett nagyon.
Locker Dávid - az alapgondolat nagyon tetszett és egyet értek a megfogalmazott gondolatokkal, átérzem a problémát.
Lukács Flóra - üdítőek voltak a nyáridéző hangulatú versei.
Schein Gábor - mindkét verse mély, megnyerő.
Vajna Ádám - egy idilli, mégis groteszk képet jelenít meg, azt, amit én magam is érezni/látni szoktam.
Vörös István - a megjelenített képek, a stílus és a megfogalmazás tetszett meg a verseiben.
Kedvenc verseim a kötetből:
Aczél Géza: árverés
egykor még az egyszerű tárgyak árverése is izgatott persze
[ többnyire én csak filmeken láttam
ahogy emelgetik hangosan a sokféle limlomot beletaszítva
[ azokat valamilyen humorosan üres
szócsatákba melyekben már régen nem volt érdekes mennyi az
[ áru kínált ára csak a sértettség
és a közönség előtti önérzetes küzdelem ki viszi el elégedett
[ dölyffel az elnyűtt karosszéket
mind ezek szomorú mását keserűen figyelgettem
[ ha elkezdődött néhány ismerős halottunknak
fürge kifosztása halk körökben ahol a genetikai mohóságot
[ olykor az érzelmi zsarolás trükkje
is bőven megtalálta merthogy az élet megy tovább és amikor
[ már némileg magasabb mollban
kezdtem fújdogálni a lelki harsonát a művészetek milliós
[ aukcióira is ráéreztem hamar belátva
errefelé nincsen mit tennem maradt a piacra vitt művek
[ portékája bár itt az értékek árnyalatlan
megfogalmazása és egyfajta bandaharc mindig zavart noha
[ ifjonti hevülettel egykor magam se
kerültem ki e harcizajt s most hogy egy rap vénségemre belém
[ is vágott komoran fedeztem fel
benne némi igazságot ám bekapcsolt rezsóra ülve gitárral
[ óbégatni én már sehogyan se tudok
(10-11. oldal)
. . . . .
G. István László: Magyar szuvenír
A parkban ültem egy padon. A pad
faléceit valami buzgó polgármester
piros-fehér-zöld festékkel csíkozta
be. Félig szívott cigaretta lógott
a bal kezemben, alattam korábbi
cigarettázásból tetemes hamu. Turista-
csoportok érkeztek, keletiek, diszkrét
tolakodással jártak körbe. Egyiknek
sem jutott eszébe fényképezni, pedig
több idegenvezető szelfire buzdította
őket. De inkább valami fanyar áhítattal,
amiben gúnynak jele sem volt, egyenként
megálltak mellettem, szemügyre vettek.
Egyikőjük egy sálat tekert körém, a
másik a fél kesztyűjét hagyta ott, egy
harmadik a cipőjét tette le mellém. Rekkenő
nyár, volt rajtam ruha, egy szakadt, átizzadt
ing és egy pecsétes rövidnadrág. Olyan
lett a pad, mint egy kifosztott ruhatár.
Ha még többen jönnek, majd én öltöztetem
őket - egyenként adom vissza, amit
kaptam, saját ajándékaikból vihetnek
haza magyar szuvenírt.
(76. oldal)
. . . . .
Láng Orsolya: Az örökítő
Molnár T. Eszter A korpusz rekonstrukciója című verséhez kapcsolódva
Reggelente jött és kitakart.
Fehér világot gyújtott, hunyorgott a fényben.
Őt osztották mellém, a biztos kezűt.
Nem fájt, bár ébren voltam végig.
Matatott rajtam meleg ujjbegyekkel, miközben
leplezetlen arcát tartotta elém.
A részvétlen összpontosítástól olykor
faragott maszkká álltak vonásai.
Máskor belepirult abba, hogy
gátat szabott időnek, elemeknek.
Nyílásaim betömte: testem
most zárt és hiánytalan, mint egy próbababáé.
Fejfájós restaurátor volt vagy a feltámadás
angyala? Nem jön többé.
Magát túlélni itt hagyott magamra.
(146-147. oldal)
. . . . .
Nyerges Gábor Ádám: mindenáron / minden hiába
A bögrét eltörte (véletlenül),
a neki készített vászontáskát elhagyta.
Mint a viccben a többszörösen amputált
katona, aki "részletekben dezertál", úgy
hagyja el, darabonként, múltjának összes
bizonyítéka. Mintha csak lenne bárminő
feloldozás. Mintha csak egyszeriben
meg nem történtté válhatna bármi.
De bizonyíték híján is marad
az emlékezés viszkető érzése,
akár egy régi arc fájdító kontúrjai
egy készültekor még boldog fotón.
Véletlen igazságszolgáltatás sincs,
ahogy szerencsés véletlen sem, csak
maga a szenvtelen, darabolós gyilkos
véletlen. A dilettáns restaurátor, ahogy rossz
vegyszerrel keni el a festmény színeit.
Ettől még minden épp úgy marad, ahogy
volt, minden hiába. A veszteséget, egykori
boldogságok mementóinak tünedezését
egykedvűen konstatálja hát, kétbalkezes,
gondolja, ennyi, olyan, mint egy menet
közben bohózattá fércelt dráma, még
fájni sem tud rendesen. Persze
botorság is volna direkt még jobban
óvni veszteségei maradványait -
ha már emlék, ha már mindenáron,
kötelezően maradnia kell valaminek
valami helyett, így a legpontosabb:
darabokban vagy hiányában.
Egy így egész találó, frappáns, csettint
nyelvével, már-már szerencsés véletlen.
(197-198. oldal)
. . . . .
Sirokai Mátyás: Szikla
Megérinteni
egy szikla arcát,
teljes testtel az érdes,
hűvös bőrre tapadva.
Válhatok-e annyira
tapintássá, hogy
érezzem a fal mögötti
dobogást.
Földcsuszamlás
egy hajnali tájban,
valahol az övvonal
és az állkapocscsont
között. Ártéri szemek
figyelik, ahogy az égbolt
elönti a falakat.
A kráterben lapulok,
egyre lejjebb csúszva
az ébredés felé.
(230. oldal)
Egyéb gondolatok, amik megfogtak:
[ mindezt józanul elviselni hogy lehet
(12. oldal, Aczél Géza)
[ tizenévesen nem eléggé motivált
a sorok között bujkáló halál […]
(13. oldal, Aczél Géza)
A plázaüveg önmagától
tisztul: eső nyalja végig, akár a strandoló testet,
ha kinn felejtik.
(30. oldal, Csehy Zoltán)
lehessen mindent szó szerint olvasni félre.
(51. oldal, Fehér Renátó)
a sietség lábjegyzete voltam
(65. oldal, Fenyvesi Orsolya)
[…] rovarlábakkal
kapaszkodik az elhasznált idő.
(127. oldal, Krusovszky Dénes)
ma estétől zárva tartom
ajtómat, mert szeretném visszakapni
éjszakám és nappalom: a szemem világát
(ha tetszik: a világot), mint rajtam kívül
létezőt, mint a vágyon kívül ragadtat –
fogalmazom, és ajtókra kiragasztom.
(133. oldal, Kustos Júlia)
[…] hogy egy nap
szárnyalás közben hullik el, és elfelejti, a földet érés mit jelent.
(133. oldal, Kustos Júlia)
mert ki tudja hányféle halálba fulladó fájdalomtól hánykolódsz
(135. oldal, Kürti László)
Fejem a szemöldök-
fába majdnem bevertem,
pedig templomba lépéshez
jó alacsony vagyok.
(150. oldal, László Noémi)
Ma is fél az ember, hogyne, csak szétszórtan […]
(167. oldal, Marno János)
Az egymás mellett eltöltött időt
már úgy észleljük, ha egymás testén tetten érjük.
(185. oldal, Molnár H. Magor)
hány halottnál kezdődik a felfoghatatlanság?
(199. oldal, Parti Nagy Lajos)
Él, élni akar e szent, megunt élet,
Legyen már vége ennek az egésznek.
(224. oldal, Sajó László)
Összességében
Nem szeretem a műfajt, mégis örülök, hogy elolvastam a kötetet, és remélem, lesz alkalmam további válogatásokat kézbe venni. Avattam kedvenc verset, felfigyeltem számomra új költőkre, akadtak azonban olyanok is, akik stílusban, megfogalmazásban távol állnak tőlem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése