HOGY SZEDD ÖSSZE A SZILÁNKOKAT, HA NINCS RAGASZTÓ, AMI EGYBEN TARTJA?
Morgan Grant és tizenhat éves lánya, Clara, a legkevésbé sem szeretne hasonlítani egymásra.
Morgan elszántan meg akarja óvni a lányát attól, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint ő maga: túl fiatalon teherbe essen és férjhez menjen. Morgannek akkor félre kellett tennie az álmait.
Clara nem akar anyja nyomdokaiba lépni. És az ő kiszámítható anyukájával amúgy sincs bennük semmi közös, fikarcnyi sem.
Harcos természetükkel és egymásnak ellentmondó céljaikkal Morgan és Clara rettentő nehezen tud együtt élni. Csak Chris tud békét hozni a családi otthonba, Morgan férje, Clara apukája, a család oszlopa. De ez a béke darabokra törik, mikor Chris karambolozik – tragikusan és sok kérdést felvetve. A szívet tépő és tartós következmények jóval túlnyúlnak Clarán és Morganen.
Morgan küszködik, hogy megint felépítsen mindent, ami összetört körülöttük, és végül annál talál vigaszra, akitől a legkevésbé várná. Közben Clara egy olyan fiú felé fordul, akitől eltiltották. Minden egyes nap újabb titok, neheztelés, félreértés választja el anyát és lányát. Már-már annyira, hogy talán lehetetlen visszatalálniuk egymáshoz.
A RÉMÁLMOD, AMIT MÉGIS TÚL LEHET ÉLNI? NÉZZ A MÉLYÉRE!
. . . . .
Colleen Hoover, az egész világon hatalmas népszerűségnek örvendő írónő 2019-es megjelenésű regénye a Regretting You, amit Magyarországon 2021-ben dobott piacra a Könyvmolyképző Kiadó. Bevallom, ekkor már én is hallottam Colleen Hooverről - ki ne hallott volna róla -, a hatalmas hype miatt viszont messze elkerültem. Nem szeretem a felkapott dolgokat, én inkább a saját fejem után megyek. Most, amikor elérkezettnek láttam az időt, hogy megismerkedjek az írónővel, szintén nem a csapból is folyó, legfrissebb megjelenésű Minden tökéletesedet választottam - aminek a címét is bénának találom egyébként. Semmiképp sem szerettem volna egy újabb sorozatba belekezdeni, ráadásul a Regretting You értékelése elég jól állt Molyon, és még a helyi könyvtárban is volt egy szabad példány. Nem bántam meg, hogy kimozdultam a komfortzónámból, Colleen Hoovert azonban nem fogom a kedvenceim közé sorolni.
A könyv cselekménye két szálon fut, egyszerre ismerhetjük meg Morgan és Clara, anya és lánya szemszögét. Kapcsolatukat leginkább a kommunikáció hiánya jellemzi, a könyv többnyire erről szól. Idillinek tűnő amerikai életüket azonban tönkrevágja egy autóbaleset, melyben Morgan férje és a húga, élete két legfontosabb szereplője meghal. Hirtelen rengeteg kérdés fogalmazódik meg a szereplőkben és az olvasóban egyaránt: mi lesz ezután? Hogy fog felnőni egy kisgyerek az anyukája nélkül? Képes-e elmondani Morgan a lányának az igazat? Miközben a széthullott család élete legnehezebb szakaszát éli meg, Clarának a főiskolaválasztással és egy új szerelemmel is meg kell küzdenie, miközben az anyja egyik választását sem támogatja.
Az érzelmek furcsa egyvelegét éltem át, miközben ezt a könyvet olvastam. A sztori rendkívül depresszíven indul, ami miatt frusztráltnak éreztem magam, majd közvetlenül ezután bosszankodni kezdtem. Az első fejezetben Morgan fiatalkorát láthatjuk, egészen pontosan azt a napot, amikor megtudja, hogy terhes. Illetve először csak sejti, majd egyik pillanatról a másikra mintha teljesen biztos lenne benne. Emellett bosszantott az is, hogy Morgan és a húga, Jenny között csupán egy év korkülönbség van, az idősebb lány viszont folyamatosan azt ismételgeti, hogy Jenny fiatal még azokhoz a dolgokhoz, amelyeket egyébként ő is csinál - például hogy füvezik és szexelni akar a pasijával. Morgant emiatt rendkívül képmutatónak tartom, és ez a tulajdonság jellemzi tizenhét évvel később is, amikor a tulajdonképpeni cselekmény játszódik.
A tizenhét éves ugrás után pedig elkezdtem unni, olyannyira, hogy a harmadik fejezetnél járva félre akartam tenni a könyvet. Ismét egy idilli amerikai család idilli életének pillanatait láthattuk, és úgy éreztem, nekem nincs szükségem még egy ugyanolyan sztorira, mint az összes többi.
Aztán beindult a könyv és bár nem akartam odáig lenni érte, teljesen beszippantott. Nevettem és majdnem sírtam is rajta, főleg a vége felé hatalmas gombócot éreztem a torkomban olvasás közben.
Annak ellenére, hogy számomra kissé nehezen kezdődött és nem keltette fel az érdeklődésemet, tudom, hogy a szereplőknek kellett ennyi idő, hogy megismerhessük őket és nagyobb hatással legyen ránk, ami ezután történik. De sem az elején, sem a végén nem tudtam megkedvelni a szereplőket. Morgant, mint említettem, képmutatónak tartom, emellett a gyereknevelési stratégiájával sem értek egyet. Tapasztalatból mondom, hogy amit a nő csinál a regényben, az nem válik be; én is és az öcsém is pontosan ugyanazt reagáltuk anno, mint Clara.
A lányt egyébként egy kissé idegesítőnek találtam, mégis magamra ismertem benne, mert egy trauma hatására én is ugyanígy viselkedtem, és ezzel szerintem mindenki így van, akinek nehéz tinédzserkora volt.
Emellett két dolgot találtam még idegesítőnek a szereplőkkel kapcsolatosan. Az egyik az, hogy szerintem a tinik és a harmincasok közötti kapcsolat túl laza. Még ha tényleg ennyire jóban vannak is, kellene lennie egy kis távolságnak, de ez csak az én meglátásom és a saját élettapasztalatom. A másik, ami rendkívül zavart, az az, hogy a fiatal szereplők mennyire képben vannak az élettel és mennyi mindent tudnak a világról. Bár nem tartom magamat egy hülye embernek, ennyi idősen szerintem nem voltam ennyire érett élettapasztalat-ügyileg. Clara és Miller már a legelső együtt töltött napjukon úgy viselkednek, mintha ezer éve ismernék egymást.
Maga a cselekmény egyébként többnyire kárpótolt ezekért a hibákért. Kissé kiszámítható volt, mégis izgalmas és érzelemdús, emellett érdekes volt megfigyelni, hogy az írónő hogy oldja meg a nehéz helyzeteket. Bevallom, a kisfilm alapötlete szerintem elég bugyutára sikeredett, Miller saját filmjét pedig erősen túlzásnak éreztem.
Colleen Hoovernek tényleg olyan lenyűgöző a stílusa, mint mondják. Tetszett, ahogy megtöltötte a lapokat érzelmekkel. Az erotikus részeket is jónak éreztem. Nem voltak elnyújtva, nem voltak túlspilázva, és megfogalmazódtak olyan dolgok, amiket talán mindenki átélt már az ágyban. Ennek ellenére a szóhasználatot egy kissé prűdnek éreztem, mert bár olvashatunk káromkodást és durvább szavakat a könyv során, az aktusok mintha virágnyelvezettel lennének megfogalmazva - amikor muszáj -, egyébként pedig az írónő mintha próbálta volna elkerülni, hogy a nevükön kelljen nevezni a dolgokat.
Voltak benne idegesítő ismétlések, például a fősuli-téma mind Clara, mind Morgan részéről.
És az utolsó dolog, amit mindenképp meg kell említeni, az a fordítás. A könyv elején előforduló "igaziból" egy hatalmas red flag kellett volna legyen - szerintem ezt a szót utálom a világon a legjobban és minden egyes alkalommal borsózik tőle a hátam, úgy felnyomja az agyvizem. De sajnos nem ez volt a legfelháborítóbb. Több tükörfordítás mellett a "hajónév" volt az, ami kiverte a biztosítékot.
Egy jelenetben Clara és Miller arról beszélgetnek, mi lehetne kettejük közös neve. Mint például a Brangelina Brad Pitt és Angelina Jolie esetében. Erre az angolban létezik egy szleng, a "ship name", mely szókapcsolatban a "ship" valószínűleg a "relationship" (=kapcsolat) szó rövidített verziója. Önmagában állva azonban tényleg hajót jelent. Úgyhogy köszönjük szépen, Moldova Júlia, hogy ennyire lemagyarosítottál egy egyébként lassan tíz éve létező, fanfictionökben, közösségi médián, és könyvekben egyaránt jelen lévő kifejezést.
Összességében
Nem kellett csalódnom a könyvben, sőt, kifejezetten örülök, hogy elolvashattam, megtapasztalhattam. Kemény és rázós történet, sajnos kevésbé pozitív szereplőkkel, melyet számomra tovább ront a fordítás minősége.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése