Fülszöveg
A Mr. Mercedes – Aki kapja, marja – Agykontroll trilógia után Stephen King – vagy ahogy rajongói világszerte emlegetik: a Mester – ismét egy hátborzongató thrillerrel hozza rá olvasóira az álmatlanságot.
Az oklahomai kisváros, Flint City egyik parkjában brutálisan megerőszakolt, meggyilkolt és megcsonkított holttestre bukkannak. Az áldozat Frank Peterson, egy fehér fiúgyermek, életkora 11 év. A felfoghatatlan tett elkövetője pedig szemtanúk állítása és több, cáfolhatatlan bizonyíték szerint Terry Maitland gimnáziumi irodalomtanár és baseballedző, azaz T. edző, egy mindenki által ismert, köztiszteletben álló ember, két kislány édesapja.
Ralph Anderson nyomozó letartóztatja az edzőt, méghozzá a lehető legmegalázóbb módon: a Maitland csapata számára kulcsfontosságú meccs közben, a szurkolósereg szeme láttára. Anderson indulata érthető: az ő kamasz fia is T. edző keze alatt tanulta a sportot.
Az igazságszolgáltatás folyamatában azonban fennakadást okoz, hogy Maitlandnek kikezdhetetlen alibije van: szemtanúk, ujjlenyomatok, sőt DNS-minta igazolják, hogy a gyilkosság idején egy másik, távoli városban tartózkodott. Anderson nyomozónak segítőtársaival együtt választ kell találniuk a kérdésre: hogyan lehet ugyanaz az ember egyszerre két helyen?
A rejtély megoldása Kinghez méltóan egyszerre hihetetlen és kétségbevonhatatlan, bármennyire sokkolja is azokat, akik egy texasi barlang mélyén végül szembekerülnek vele.
A kívülálló amellett, hogy a New York Times bestsellerlistájának élére került, a Goodreads-en 2018-ban kategóriájának legjobb könyve lett, és az HBO minisorozatot készít belőle.
Véleményem
SPOILER ALERT
Hosszú idő után végre egy letehetetlen könyv, amit minden szabad percemben próbáltam darálni, vagy ha nem volt rá lehetőségem, gondolkodtam rajta. Igaz, a közepén kicsit elvesztettem mind a fonalat, mind a lendületet, mert pár napig egészen más dolgok foglalkoztattak, nem volt rá időm, vagy egyszerűen csak annyira fáradt voltam munka után, hogy csak néztem ki a fejemből.
Kezdjük is az elején. A borzongató hangulatú borító már legelső pillantásra is megtetszett, és sajnos hajlamos vagyok ez alapján olvasmányokat választani magamnak. Sokáig halogattam - nem is tudom miért -, aztán amikor végre nekiálltam, teljesen beszippantott. King elérte, hogy az olvasó is teljesen biztos legyen abban, hogy valóban T. edző követte el a gyilkosságot, aztán amikor a főszereplők elkezdik felgöngyölíteni az ügyet, jön a teljes zavarodottság, hogy mi is történik valójában. A krimi-szál bonyolítása véleményem szerint a legnagyobbakéhoz hasonlítható - mint például amit Agatha Christie művel a regényeiben. A rendőrség embereit egyébként kezdetben kevertem, valószínűleg azért, mert fogalmam sincs, az egyes beosztásokban milyen kötelezettségei vannak az embereknek. Sablo hadnagy rengeteg mexikói kifejezése kimondottan idegesített is az egész regény folyamán. A végére azonban legtöbbjüket sikerült megkedvelnem, sőt, Holly karaktere szinte azonnal belopta magát a szívembe. Ügyes, és kitűnő munkát végzett, mindamellett szerény, visszahúzódó és valljuk be, néha kissé ügyetlen.
Az entitás elég későn jelenik meg a regényben, ez azonban csak még izgalmasabbá teszi a történéseket, feszültséget kelt az ismeretlensége. A "végső leszámolás" kicsit rövid volt, túl gyors és szerintem lapos - ezt mondjuk már kezdem megszokni Kingtől, az Az utolsó száz oldala is hatalmas csalódás volt számomra ez előtte lévő oldalakhoz képest.
A könyvet a tipikus King-féle szókimondás jellemzi, groteszk témák megjelentetésével (ki várna egy regénytől olyan hatalmas problémafelvetést, mint a nők és a number two?), miközben végig óvatosságra késztet a sötétben.
És akkor pár dolog, ami viszont nem tetszett: a kihallgatásokon szerintem kissé túl sokat beszéltek az emberek felesleges és oda nem illő dolgokról, több alkalommal is más felé kanyarodott el a történet. Persze előfordulhat, hogy a valóságban is így viselkednek az emberek, viszont amikor már több szereplővel történik meg ugyanez egymás után, az már zavaróvá válik.
A terhes rendőrnőről azonnal A nagy pénzrablás Alicia Sierrája jutott eszembe még mielőtt bármit mondott is volna, aztán szerencsére ő a történet vége felé már szinte egyáltalán nem szerepelt. Gilstrap stílusáról pedig Ángel Rubiora asszociáltam.
Sajnos ismét csalódnom kellett Kingben, amikor egy olyan tipikus, sablonos, klisés amerikai fogást vitt a történetbe, mint Ollie lövöldözése. Meghal két nagyon fontos karakter és sokáig semmi értelmét nem látjuk ennek a jelenetnek. Kingtől valami kreatívabbat vártam volna, erről viszont csak a tipikus amerikai tinisorozatok jutottak eszembe.
A fordítás számlájára írom, hogy vannak a könyvben értelmezhetetlen mondatok, amik többszöri nekifutás után sem nyertek értelmet.
Összességében
***
Ti olvastátok a könyvet? Láttátok a sorozatot?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése