M. J. Arlidge: Szegény kisfiú (Helen Grace 5.)

Fülszöveg

A város sötét zugaiban mozgalmas éjszakai élet zajlik, ahol az emberek szabadjára ereszthetik vágyaikat, átlépve a határt munka és játék, élvezet és fájdalom között. De most betörnek e menedékbe. Lecsap egy gyilkos. Meghal egy ember.

Abban a világban, ahol kötelező az álca és a diszkréció, a leleplezés tönkretehet egy életet. Senki sem akar előállni azzal, hogy mit látott vagy mit tud – és ez a nyomozást vezető Helen Grace-re is érvényes.

Helen ismerte az áldozatot. És az áldozat is ismerte őt – jobban, mint bárki más. És amikor a gyilkos újra lecsap, Helennek döntenie kell, hány határt kész átlépni, hogy elkapja a sorozatgyilkost.

Véleményem

SPOILER ALERT

Lehet, hogy túl sok skandináv krimit olvastam mostanság, ezért tűnik egyre inkább bagatellnek a Helen Grace sorozat. Nem volt rossz ez a rész sem, az alapkoncepció kifejezetten tetszett, a megvalósítást sok helyen mégis abszurdnak éreztem.

Rögtön a legelején teljesen egyértelmű volt, hogy Jake a halott férfi. Ezután pozitívum volt a feszültség, hogy nem tudhattuk, mikor derül fény Helem S&M múltjára. Emiatt a főszereplő egy időzített bombává válik (érthető, hiszen rengeteg dolog forog neki kockán). Megtette ugyan azt a lépést, ami szerintem is logikus lett volna, előtte azonban rendesen kiidegelt a viselkedésével.

Kicsit úgy éreztem ennél a könyvnél, hogy a sorozat minden kötete kezd ugyanarra a sémára alapozni. Túl korán letartóztatnak valakit; egy, a nyomozás szempontjából fontos személy kórházba kerül; a legváratlanabb pillanatban történik még egy gyilkosság; megtalálják a nyomot, amin haladniuk kellene, mégsem ezt a vonalat követik. (Például: találnak egy elég jó gyanúsítottat, mégis a Snapchat-üzeneteket nézegetik, ami számomra egyet jelent az erőforrás-pazarlással.) További logikátlanságokat is találni a nyomozás során: tisztában vannak vele, hogy Samantha a legbiztosabb pontjuk, mégis ez áll a 179. oldalon: "Egyre valószínűbbnek tűnt, hogy a támadót a BDSM-közösségben kell keresni (...)" Ezen kívül más, apróbb logikátlanságok és figyelmetlenségek is megfigyelhetők a regényben, melyek eddig nem voltak jellemzőek a Helen Grace-könyvekre. A történet vége kifejezetten abszurd fordulatot vett, és nem értem, hogy ha Helen elvileg már a második gyilkosság után sejtette, ki a tettes (amúgy hogyan?), miért nem kezdett el nyomozni utána?

A kiszámíthatósága ellenére egyébként izgalmas a sztori a több szálon való cselekményvezetés miatt, mely egyben szokásosan filmszerűvé is teszi.

A fordítás sok helyen borzasztóra, magyartalanra sikerült, illetve az előző részektől eltérően sok elírást, helyesírási- és szóhasználati hibát találtam.

Összességében