Colleen Houck: A tigris álma (Tigris 5.)

Fülszöveg

Megrekedve egy olyan helyen és időben, ami után sosem vágyott, Kishan Rajaramnak be kell teljesítenie sorsát, és segítenie kell a gyönyörű, ám roppant ingerlékeny Durga istennőt. Ezt a csüggesztő feladatot nem könnyíti meg, hogy szembe kell néznie az igazsággal arról a lányról, akit szeret, és a fivérrel, aki a lányt ellopta tőle.

Amikor a fortélyos sámán, Phet felbukkan, és közli Kishannal, hogy Kelsey-nek szüksége van rá, ő kapva kap az alkalmon, hogy újra láthatja. Megmentésére irányuló erőfeszítései közben Kishan felfedezi, hogy az átok, amiről azt hitte, már a múlté, még csak most kezdődik. Ahogy az idő szálai kibogozódnak körülötte, Kishan megérti, hogy mindazok sorsát tartja a kezében, akik fontosak a számára.

Az istennő hatalma az egyensúlyban rejlik. Kishannak nincs más választása, elképesztő áldozatot kell hoznia, hogy megküzdhessen az általa védelmezni hivatott nő körül kavargó sötét erőkkel. Ám a szeretetnek és a hűségnek megvan a maga mágiája. Vajon el tudja fogadni, hogy sorsa fölött egyszer s mindenkorra neki kell döntenie?

A tigris álma a lélegzetelállító Tigris átka romantikus fantasysorozat befejezése.

Tedd teljessé az élményt!

Véleményem

A minap fejeztem be ezt a könyvet, úgyhogy még friss az élmény, ráadásul jegyzeteket is készítettem, hogy bővebb véleményt írhassak erről a részről, ha már a többi értékelésem rövidke lett.

Kishan szemszögéből játszódik a történet, ami tetszett, és hatalmas reményeket fűztem hozzá. Viszont nem sikerült saját hangot kreálni neki. Ugyanazzal a túlzott részletességgel, nyavalygással, döntésképtelenséggel és határozatlansággal íródott ez a regény is, mint az előzőek. Sokkal rövidebb lenne a sok felesleges önsanyargatás és büntetés nélkül. Elég hamar elegem lett a folyamatosan visszatérő összehasonlítgatásból. Mintha lenne egy etalon, amihez Kishannak az élete minden egyes területét hozzá kéne hasonlítania, majd sajnálkozni, amikor nem egyeznek.

Az időutazósdi egy katyvasz. Paradoxonokat és logikátlanságokat szül, egyáltalán nem olyan átgondoltan lettek megalkotva az idősíkok, mint Az időutazó felesége esetében. A csavarok többsége ezekből a logikátlanságokból ered, így indítóokuk teljességgel érthetetlen volt számomra. Több alkalommal észrevettem, hogy amikor valamit utólag kellene megmagyarázni a regényben, az írónő képtelen rá, így valami elbagatellizált, követhetetlen érezelmi eseménysort ránt elő. Ezek a belemagyarázások általában olyan dologról szólnak, amikről egészen addig a pontig szó sem volt, így a magyarázat természetesen nem állja meg a helyét.

A cselekmény több helyen - nem csak ezekből a hibákból adódóan - önellentmondásos. A korábbi regényekre a lehető legrészletesebben kell emlékezni, hogy a sztori követhető legyen. Ez szintén baromi idegesítő volt, hiszen örülök annak, hogy egyszer túljutottam a sorozaton (négy év alatt), így viszont minden negatív érzésem felelevenítődött.

Kadam ebben a részben kifejezetten unszimpatikussá vált. Úgy viselkedik, mintha mindenható lenne, mindenre tudja a választ, minden nehézséget könnyűszerrel legyőz (hiszen minden létező információnak a birtokában van, ugyebár) - és mindezek mellett nem lehet neki ellentmondani. Ha volt is egy cseppnyi esély az ellentmondásra, azonnal megjelent, és a "megfelelő" irányba terelte a szereplőket, akik így pusztán a bábjai voltak. Éppen emiatt a cselekményben megjelenő nehézségeket szerintem hamar és túl könnyen győzték le - kissé épp úgy, mint az előző kötetekben.

A támadás értelmetlennek tűnt, megindokolva pedig egyáltalán nem volt, csak arra kellett, hogy felnyissa a főszereplők szemét - körülbelül pár oldal hosszára, amikor is megint hajba kapnak. Kishan és Ana indokolatlan cselekedetei még megbocsáthatóak lennének, de minden alkalommal teljesen az ellenkezőjét teszik annak, mint amit a józan ész diktálna. A hab a tortán, hogy túl hamar megbíznak egymásban a szereplők, amikor például az életükről van szó, senkinek nem fordul meg a fejében, hogy mi van, ha megölnek?, szimplán elfogadják a helyzetet és teszik, amit mondanak nekik.

A szerelmi szál teljes tökéletességgel kiszámítható. A jegyzeteim alapján a 166. oldalon megjósoltam a történet végkimenetelét, a várva várt eseményekig viszont többszáz oldalon kell magunkat átvergődni. Persze nincs tiniregény szerelmi háromszög nélkül, ebben a regényben viszont annyira kuszák voltak a szálak, hogy szinte már követhetetlen volt.

Ana felsőbbrendűségi érzete és Kishanhoz való hozzáállása bosszantott mind a nyolcszáz oldalon keresztül. Egyik pillanatról a másikra, minden előjel nélkül vesz száznyolcvan fokos fordulatot a viselkedése több alkalommal is. Szerintem Ana sokkal hisztisebb volt, mint Kelsey, ami azért nagy szó. Ha lenne még egy könyv a történetéről, biztosan nem fogom kézbe venni.

Rendkívül bosszantó, hogy olyan fontos szereplőknek, mint Ana szülei, nincs neve - vagy ha van is, annyiszor nem említették, hogy meg is maradjon. Ha belegondolunk, milyen szerepük volt a cselekmény folyamán, szerintem jogosan merül fel a kérdés, hogy miért maradnak névtelenül.

Úgy gondolom, a regény nyelvezete és a szereplők lelki világa is túl prűd egy ilyen komoly témához, mint a nemi erőszak. A fiatal olvasók semmi tanulságot nem szűrhetnek le belőle azon kívül, hogy ha ezzel dobálóznak, az mindent megold. A valóság az, hogy nem megoldás semmire az, ha a múltunkon kesergünk! Segítséget kell kérdni, adott esetben szakemberhez fordulni, és nem úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

Kishan és Ana kapcsolata e tekintetben is kifejezetetten toxikus. Egyikőjük sem tudja helyén kezelni a múltban történteket, ami újabb és újabb - szerintem esetenként megbocsáthatatlan - összezördüléseket eredményez.

A könyv vége felé a Kishan szemszínével való játszadozás egy túl átlátszó Alkonyat-koppintás, azonban korábban is érzékelhetően merített bestsellerek cselekményéből az írónő - ami nem baj ugyan, ha nem ilyen könnyen felismerhető.

Bár kifejezetten izgalmasra volt szánva az események listájának vége, számomra elmaradt a tetőpont a rengeteg önmarcangolás és filozofálás miatt.

Sajnos nem tudom azt mondani, hogy ez egy jó könyv volt, és megérte elolvasni. Inkább idegesített és bosszantott, mint a korábbi regényekhez adott hozzá. Mindenesetre örülök, hogy túl vagyok rajta, mert ez azt jelenti, hogy többet nem kell a Tigris-sorozattal foglalkoznom. Kicsit sajnálom, mert évekig vártam, hogy kézbe vehessem az első részt, és úgy álltam neki, hogy biztosan tetszeni fog.

Összességében