Fülszöveg
A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek…A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.
Véleményem
SPOILER ALERT
Másodszor álltam neki ennek a könyvnek, mert tizen-X évesen túlságosan csöpögősnek éreztem, és a 400. oldalnál járva becsaptam a könyvet. Bár most nem volt meg bennem a tinikori "túl csöpögős"-érzés, megint körülbelül ugyanott akartam el, mint akkor. A 28. fejezet a történet szempontjából szükséges ugyan, de mélypont, annyira vontatott. Amíg Jane el nem menekül, addig valóban egy sodró szerelmi történetet olvashatunk, utána viszont ellaposodik a cselekmény. Ezekben a fejezetekben Jane sem volt szimpatikus, hiszen elveszti kedves, jámbor jellemét, nagyszájú és beképzelt lesz. Ezt leszámítva irigylésre méltó jellemfejlődésen megy keresztül.
Mr. Rochester egyébként egy rendkívül unszimpatikus szereplő, akit sajnos a történet vége felé sem sikerült megkedvelnem. Többen is írtak előttem negatív tulajdonságairól, így ezt nem ragoznám, kíváncsi lennék viszont egy összehasonlító elemzésre bármelyik kortársával (vajon van benne és Heathcliffben valami közös?). Nem csak ők, minden szereplő jól megformált, bárki gond nélkül leléphetne a könyv lapjairól. A mellékszereplők közül Mrs. Fairfax és a Rivers-lányok voltak a kedvenceim. Utóbbiakban kifejezetten tetszett, hogy autodidakta módon tanulnak, például németül.
Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyit változott a világ a regény születése óta. Főleg Mr. Brocklehurst cseszett fel a nagy kereszténységével, egyszerűen nem bírtam elviselni ezt a mennyiségű szigort. A gyerekkori részletek olvasása az azóta megváltozott gondolkodásmód miatt eléggé nehéz. St. John volt a legidegesítőbb karakter, az ő elvakultsága és gondolkodásmódja teljes mértékben elborzasztott. A Jane-nek tett házassági ajánlata pedig szerintem egyenesen hányingerkeltő.
Kifejezetten zavaró volt a regényben, hogy konkrét helységnevek nincsenek megnevezve, helyette a következőket kapjuk: X. megye, B. város, S., és "...". Így persze még nehezebb térben elhelyezni, mint amúgy - főleg valaki olyannak, mint én, aki Anglián belül Londont és talán Manchestert tudja biztosan belőni egy vaktérképen.
A könyv egyébként egyik legnagyobb pozitívuma számomra, hogy megmutatja, mennyi jó dolgot lehet kihozni egy lehetetlennek vélt helyzetből. Vegyünk csak Jane-t, aki árvaházba kerül, és azt hihetnénk, besavanyodik, egyhangú és értelmetlen életet él, valójában pedig nevelőnőként tevékenykedik és gyökerestől megváltozik az élete. Ezen kívül imádtam a gótikus vonásokat, hiszen felpezsdítették a hangulatot és bizonyos félelmet keltő események felborzolták a kíváncsiságomat (bár tudtam, hogy mi fog történni, hiszen a regény kötelező olvasmány volt az egyetemen - kijegyzeteltem az összefoglalót, a Riverséknél eltöltött időreviszont még így sem emlékeztem).
A regény lezárása nem nyerte el a tetszésemet. megfogalmazódott bennem, hogy miért adták Adèle-t intézetbe, ha simán fogadhattak volna mellé nevelőnőt (ráadásul Jane elvileg nagyon odavolt érte), illetve hogy miért nem költöztek el egy kissé takarosabb, jobb helyen lévő lakásba. Arra pedig végül nem kapunk magyarázatot, hogy Mr. Rochester mitől nyerte vissza a látását.
Nálam ritkaságszámba megy, de el kell ismernem, hogy a fordítás ez esetben nagyon jó volt, semmi hibát, semmi kivetnivalót nem találtam benne. Nem vont le a könyv élvezeti értékéből.
Összességében
***
Ti olvastátok ezt a klasszikust? Hogy tetszett?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése