Tisza Kata kötetére egyértelműen a borító és a hangzatos cím miatt figyeltem fel, rendkívül tetszett a fülszöveg is, ezért aztán amikor az idei magyar szerzős kihívásomra kerestem olvasmányokat, pár másik könyv társaságában megrendeltem. Őszintén hittem, hogy szeretni fogom, de sajnos nem így alakult.
Kit királynővé tettem, most görnyed a korona súlya alatt.
27. oldal, Scolar, Budapest, 2017
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447254
Minden szeretet,amit adsz, kiegészítia hiányát annak, amitnem kaptál.
222. oldal, Scolar, Budapest, 2017
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447254
Izgatottan vetettem bele magamat az olvasásba, de sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy az írónő prózái számomra túlságosan elvontak. A nagy várakozás után ez persze csalódásként ért, majd ezt tetézte az, hogy egyébként egy idő után egyáltalán nem szívesen vettem kézbe a könyvet, és hamarosan arról is letettem, hogy értelmet keressek a szövegeknek, miután első olvasásra nem sikerült. Rengeteg irományt éreztem egymás után szórt tőmondatok egyvelegének, minimális összefüggéssel maguk között. Biztos voltam benne, hogy van mélyebb jelentésük, azonban én ehhez kevésnek éreztem magam, és valószínűleg a tőmondatok által elérni kívánt hatás sem érvényesült nálam.
Az összes reményem reménytelen.
56. oldal, Scolar, Budapest, 2017
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447254
Tisza Kata pszichoprózái (és versei) különös, kagylószerű szövegek. Egyszerre mélyen személyesek, ugyanakkor merítenek a kollektív tudattalanból: mindenki a saját sorsára ismerhet bennük. Olyan vékony mezsgyén járunk, a talajvesztés két iránya, a zuhanás és a repülés közt, hogy nem marad másunk, mint az életösztön egyensúlya. Az Akik nem sírnak rendesen egy érintetlen, sima vízfelszín áttetszőségével mutatja meg az emberi kapcsolatok mögött húzódó fullasztó valóságokat. És az elmúlást. És a halálfélelmet. És a gyászt. Legnemesebb érzelmeink álarca mögül ördögök közönyös arca bámul. Hiába fordítunk hátat, a szembesülés elkerülhetetlen. Egyszerre szívszorító és gyógyító könyv.
Tisza Kata stílusa egyértelműen nem nekem való és a célközönsége is egész biztosan nem én vagyok. Zavart a forma túlzott szabadsága; hogy néha rímelt, néha nem, de ha rímelt is, többnyire a sor közepén, és semmi következetesség nem volt a sorokban (vagy legalábbis én nem találtam meg). A szövegek nagy része mindenféle érzelem nélkül suhant át rajtam, csak nagyon kis hányaduk tudott bennem bármit is elindítani. Szerencsére voltak gondolatok, melyeket ki tudtam ragadni, de összességében egy ilyen kaliberű könyvből sajnos szerintem keveset.
A férfi maga volt a magány. A nőben is volt egyilyen darab magány. A magányok összenéztek,egymásra ismertek, beszélgetni kezdtek. Későbbhazamentek: a nő is haza, a férfi is haza. De a ma-gányok ott maradtak, a teraszon ülnek, virágotlocsolnak, s a barátság szóra definíciót keresnek.
17. oldal, Scolar, Budapest, 2017
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447254
Az írások nagy része egyébként erősen hasonlít egymásra, lényegében ugyanaz a megjelenített helyzet vagy konfliktus, és a változtatások - legalábbis az én oldalamról - nem igazán tudtak az újdonság erejével hatni. Olyan érzésem volt, mintha ugyanazt olvasnám újra és újra, a terápiás közegben zajló prózák pedig egyenesen frusztráltak, Szakállt nagyon nem bírtam. Az egész kötet nagyon depresszív, és ha ez alapján kellene Tisza Katát megítélnem, azt mondanám, kifejezetten pesszimista és befelé forduló ember. Első, és sajnos nagy valószínűség szerint az utolsó olvasmányom volt tőle az Akik nem sírnak rendesen.
A valóság, amit ketten látunk, sosem lehet telje-sen ugyanaz. Hiszen a kezdetektől én téged látlak,te pedig engem látsz. Ha szeretnénk bármit is meg-tudni egymásról, vagyis az adott helyzetben sajátmagunkról, ahhoz olykor helyet kell cserélnünk.
179. oldal, Scolar, Budapest, 2017
226 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447254
Megjegyzések
Megjegyzés küldése