Böszörményi Gyula: Zsófi és az ősboszorkány (Zsófi-regények 1-3.)

Fülszöveg: 
Botlik ​Zsófi átlagos budapesti lány. Látszólag. Aki azonban ismeri a sámánok, táltosok, vagyis a dob szavával révülő bűbájosok világát, az jól tudja, hogy Botlik Zsófi valójában Farkas Húga, másnéven Büvellő, a Rontásűzők és Szörnyszivatók Árnyjurtájának tanulója. E vaskos kötetben az olvasó mindjárt három történetet talál. Látszólag. Aki azonban elolvassa, az hamar rájön, hogy a fiatal, tapasztalatlan, de nagyon is talpraesett rontásűző lánynak valójában mindhárom kaland során ugyanazzal a rettenetes ellenféllel kell szembenéznie. Ő Lúdvérc, az ősboszorkány, aki még soha nem engedte ki élve a karmai közül azt, akire rontást kívánt szórni. E könyv lapjain pedig Büvellőre veti ki bűvhálóját, hol a csodákkal teli erdélyi Havasokban, hol a rémségekkel zsúfolt Boszorkánypláza sötét folyosóin, hol pedig az ártó és segítő szellemektől nyüzsgő Tetejetlen Fán!
A GERGŐ ÉS AZ ÁLOMFOGÓK c. nagysikerű regénysorozat főhősének húga, Zsófi, akit a Világfán Büvellőként (a lány, aki bűbájjal játszadozik) ismernek önálló kalandjai. Révülj vele Te is a varázslatos Erdélyben, a Boszorkányplázában és a Tetejetlen Fán!


Zsófi és az ősboszorkány címmel jelent meg 2008-ban Böszörményi trilógiája a Könyvmolyképző Kiadónál, melyet még kistiniként a szüleimtől ajándékba kaptam. Nagy kedvencemmé vált a történet, most pedig újra elolvastam, csak amolyan nosztalgiázás gyanánt. Kellemes meglepetés ért a kötettel kapcsolatosan, ugyanis ebben préseltem a négylevelű lóheréimet - csak időközben erről teljesen megfeledkeztem -, így tele van a növényekkel. 

Már gyerekként is éreztem, hogy Zsófi története akár a magyar Harry Potter is lehetne. Az éberek a muglik megfelelői, varázspálca helyett a magyarok bűbájostort használnak, Harrynek és Zsófinak is van segítő állata, ezen felül nagy hasonlóságot mutat az iskola elhelyezkedése és az oda való eljutás módja. Zsófi történetében ráadásul megjelenik egy Idéző Dézsa, mely funkcióját tekintve fokozottan emlékeztet a Harry Potter Merengőjére. Emlékszem, anno a két történetet nagyjából egyidőben olvastam, és persze mindegyik annyira megfogott, hogy elkezdtem írni a saját mesémet, melyben különös módon egy Madeleine névre keresztelt fiatal lány vonattal utazik egy varázslóiskolába. Mondanom sem kell, a meséből nem lett semmi, de jó volt a különös atmoszférájú kötetekkel maradni még egy kicsit.

Böszörményi - akivel egyébként e kötet által ismerkedtem meg - nagy mértékben alkalmazza a magyar mondakör elemeit is a történetében, ezáltal egy sajátos hangulatot teremtve. Különösen az első könyvet belengő légkört kedveltem és cselekmény tekintetében is ez talán a kedvencem. A második könyvnek nem sikerült túlságosan elnyernie a tetszésemet. A hangulat teljesen az első kötet ellentettje. Míg korábban egy jurtában jártunk-keltünk, a helyszín itt egy modern boszi-pláza, mindenféle csilivili dologgal. A történetben betöltött szerepe ellenére belőlem negatív érzelmeket váltott ki az újraolvasás alkalmával. Ezen felül a második kötetben - bár nagy szerepet kapott Zsófi családja, ami pozitívum - rettenetesen zavartak a Dénesre és Bogira történő utalások. Böszörményi szinte csak "cipőpucoló" és "jó füvek barátja" jelzőkkel illette ezt a két szereplőt. A harmadik kötetben már-már visszatérnénk az első könyv által megteremtett légkörhöz, azonban ez nem tart sokáig, és teljesen másfajta kalandok várnak az olvasóra.

Ízig-vérig gyerekkönyv ez. Mindenki számára befogadható tanulsága van - melyet ugyan néha már-már szájbarágósan hangoztat az író -, a szereplők pedig nem halnak meg, még a leggonoszabbak sem, helyette alternatív lezárást kapnak, mely ismét tanítóan hathat a gyerekekre. Ugyanakkor azt gondolom, bármilyen könyv, pláne egy gyerekek számára íródott kötet esetében hajmeresztőek a többnyire 30 oldalas fejezetek. Mindemellett a nyelvezettel is meggyűlhet az olvasó baja. A régies szavak mellett nyakatekert káromkodások is megjelennek, melyeket Böszörményi biztosan viccesnek szánt, egy idő után azonban túl soknak és túl bonyolultnak éreztem őket. 


Összességében
Egyik kedvenc gyerekkori könyvem, melyet végre alkalmam nyílt újraolvasni. A történetet most is élveztem, azonban sokkal több kivetnivalót találtam benne, mint kistiniként. Ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy ha egyszer lesz gyerekem, szeretném, hogy ismerje a történetet.

Megjegyzések