TRIGGER WARNING: halál, állatbántalmazás
Dr. Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával – feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokba új otthonukat… Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára… Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől. Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud – jó, vagy rosszakaratból? – az állattemetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot. Másnap a macska visszatér – de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Gage elszabadul szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé…
A Kedvencek temetőjét korábban Állattemető címen már olvastam. Akkoriban nagy rajongója voltam Kingnek, nem csoda, hogy teljesen odáig voltam a regényért. Most azonban - csakúgy, mint a Carrie esetében - egyáltalán nem kötött le a könyv, és megbántam, hogy újraolvastam.
A szereplők egyikse sem nőtt a szívemhez, sőt, inkább ellenszenvesek voltak mindanyian. Louis kezdetben még talán kedvelhető is lenne, azonban rontja a képet, ahogy saját családjáról gondolkodik már a történet legelején. Rachel viselkedése teljességében észszerűtlen, Ellie eleinte egy hisztis kislány, később felnőttes (egyébként a karakteréhez nem illő) gondolatokkal, Jud pedig egy vén fószer, akit én a való életben biztosan nem tudnék kedvelni az aurája miatt. Borzasztóan zavart, hogy a család rútul bánt a macskával a megváltozása után, főleg Louis, aki indokolatlanul rugdosta - pedig pont ő tehet róla, hogy a macska ilyen lett.
Ha egy kedves állatot elgázolnak az országúton, azt senki gyerek nem felejti el.
Európa, Budapest, 2019
584 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635040094 · Fordította: Szántó Judit
Cselekmény tekintetében a kötet első felét még élveztem is. Pörgős és eseménydús, majd mindez a hangulatteremtés rovására megy. A könyv második felén pedig kifejezetten szenvedtem. Nyúlt, nyúlt, mint a rétestészta és egyszerűen sohasem akart vége lenni. Rengeteg filozofálgatás volt benne, sokszor akár oldalakon keresztül, és mindig ugyanaz a téma tért vissza - röviden rettentő túlírtnak éreztem a cselekmény első feléhez képest.
A lezárás ugyanakkor összecsapott volt. Az addigi merengések egyik pillanatról a másikra megszűntek és minden előjel nélkül bekövetkezett a baj. A fülszöveg egyébként fordulatok tekintetében meglehetősen spoileres, a közel 600 oldalas regény csupán körülbelül utolsó 50 oldalának cselekményét nem tudjuk meg belőle. Így ha nem tudtam volna, mi fog történni, akkor is sejthettem volna.
A kötet alapfeltevése egyébként rendkívül tetszik. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen helyzetben ki hogyan cselekedne. Hallgatnánk vajon a józan észre, vagy hagynánk, hogy a szívünk diktáljon? Biztosan nehéz lenne ellenállni a kísértésnek, de vajon képesek lennénk rá?
Muszáj kitérnem a fordításra, ugyanis valami rettenetes. Szántó Judit "csodálatos" tükörfordítást végzett, így a szöveg teljességében magyartalan és néha ez akadályozza a haladást. Példának okáért itt van az "attack" szó, mely kontextus szerint szívrohamra vonatkozott volna, helyette "attak" került a szövegbe. Vagy például a mondat végi "right?", mely így annyit tesz "rendben?", helyette a szövegben "helyes?" jelenik meg. Használ bárki ember fia ilyen szófordulatokat a magyar nyelvben? Mert szerintem nem igazán...
Összességében
Ismét egy King-könyv, melyet rettentően megbántam, hogy újraolvastam. A szereplők fikarcnyit sem lopták be magukat a szívembe, a cselekményt túlírtnak éreztem, a kötetben megjelenő kisállat bántalmazása pedig egyenesen zavart. Korábban nem vettem észre a fordítás hibáit, most azonban több félresikerült szófordulat is szemet szúrt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése