Minden a londoni Kensington Parkban kezdődött. Ide hordták régen a dadák a kisgyerekeket játszani, akik önfeledten futkároztak, kriketteztek, vitorlás hajót úsztattak a Kerek-tavon. Ám amikor esténként bezárult a park ódon nagy kapuja, a sétányokra előmerészkedtek a tündérek, Pán Péter pedig zenélt nekik. Ő az elveszett fiúk vezére, a kalózok rettegett ellensége, a büszke, pimasz, örök gyermek. Éjszaka berepül a nyitott ablakon, és Sohaországba viszi a kicsiket. Így történt ez Wendyvel és két fivérével is, akik hosszú-hosszú időt töltöttek Pán Péter szigetén. A rengeteg kaland, játék és mulatság után azonban hazavágytak, ahogyan egyszer minden gyermek felnő. Egyetlenegyet kivéve. Ő Pán Péter. Gyermekként megismerjük, hogy felnőttként elfelejtsük őt.
A több mint száz évvel ezelőtt keletkezett Pán Péter-történetekből számos filmfeldolgozás készült, részleteit magyar nyelvre is lefordították, sok színesen illusztrált képeskönyv őrzi Pán Péter alakját. Jelen kiadás a mű teljes fordítását tartalmazza: a Pán Péter a Kensington Parkban és a Péter és Wendy című regényeket.
A Pán Péter 1911-ben jelent meg, a Disney pedig 1953-ban készített belőle animációs filmet, mely a legtöbb gyerek szívébe belopta magát. Persze én is így ismerkedtem meg a történettel. A képen is látható kötetet nem sokkal a megjelenése után anyukámtól kaptam meg, azonban írott formában számomra a történet csalódás volt, egyáltalán nem tetszett annyira, amennyire vártam, hogy olvashassam. A mesefilmhez képest unalmasnak és vontatottnak éreztem. J. M. Barrie több helyen elkalandozott és megjegyzéseket tett a cselekményre, ami nálam lerombolta az addig építgetett feszültséget, és kizökkentett a cselekményből.
A könyv szereplői jól kidolgozott karakterek, többnyire érthető motivációkkal. Ugyanakkor a felnőtté válás nehézségeinek bemutatása szomorúvá és lehangolóvá teszi a könyvet, ellentétet teremt a szereplők között, hiszen Pán Péter sosem nő fel, míg a többi gyermek igen. Péter helyzetébe belegondolva végtelenül magányosnak érezném magam, fájna látni, hogy mindenki éli a kis életét és egyedül én nem vagyok képes változni. Emiatt a melankólia miatt én speciel nem olvasnám a gyerekemnek - illetve szerintem gyerekkönyvhöz képest túl sok gyilkolászás van benne. A mesefilm nem ennyire morbid és szomorú, ezért inkább azt részesíteném előnyben.
Összességében
Szomorú, melankolikus történet, mely szerintem nem gyerekeknek való. Barrie írásmódja alkalmanként csapongó, ilyenkor a történet unalmassá és vontatottá válik. Számomra csalódás volt, maradok mesefilm-párti.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése