Még egy 2024-es raktárvásáron vettem meg Leiner Laura Nem egyszerű című könyvét, melyet tökéletesen tudtam igazítani az idei magyar szerzős kihívásomhoz. Sajnos számomra ez már fájdalmasan leinerlaurás volt - vagyis túlírt, túlmagyarázott, és természetesen mindig mindenki röhög benne. Nem olvastam még ilyen unalmas LL-könyvet, vagy talán maximum a 40 nyári napot.
A könyv cselekménye nem egy nagy durranás, Iza, egy könyvkiadónál dolgozó szerkesztő mindennapjait követhetjük nyomon. Költözik, ismerkedik, bontogatja a szárnyait és próbálja megtalálni a helyét a világban, mégis egyszerűen végtelenül unalmasnak éreztem a könyvet. Ugyan néha lekötött, és hatalmas pozitívum, hogy voltak azért olyan jelenetek, amelyeken elmosolyodtam. Ironikus, hogy egy alapvetően szerkesztőkről szóló könyvben tömegével találni tördelési hibákat - elsősorban a párbeszédeknél -, vagy hogy a könyv felhívja a figyelmet a szöveg gondozásának jelentőségére, majd a kedves olvasó szembesül egy olyan jelenettel, ahol a főhősnő estélyiben motorozgat. Ez már önmagában elképzelhetetlen számomra, hiszen a motorra terpeszben kell felülni, de lenne egy további bökkenő is a történetben. Mindegy, hogy milyen sisakot vesz fel az ember lánya, az lenyomja a haját. Én például rendszeresen úgy néztem ki motorozás után, mint akit lenyalt egy boci. Ha ezen még lehet is segíteni, ott van az, hogy nem tudjuk, Iza haja milyen hosszú - azt viszont garantálom, hogy ha kilóg a sisak alól, egy rövid városi motorozás során is össze tud úgy gubancolódni, hogy utána nem akarsz nívós eseményen megjelenni.
A huszonhárom éves Iza szerkesztőként dolgozik egy könyvkiadónál, és a nagy lehetőséget várja, ami váratlanul az ölébe hullik, amikor ráosztják napjaink legnépszerűbb színészének memoárját.
Csakhogy a kézirat még nem készült el, így Izának fejezetenként kell megszereznie az elfoglalt színésztől, miközben az élete éppen minden más területen is kaotikussá válik: a határidővel való versenyzésen túl kénytelen megküzdeni az új albérletében rászakadó pech-szériával, a szülei állandó aggodalmával, valamint a legjobb barátja friss kapcsolatával, ami nem várt érzéseket ébreszt benne. Iza nem tehet mást, mint sodródik az árral, ahol az életművész barátnőjén kívül már csak egy plakátba kapaszkodhat.
Munka, barátság, szerelem és rengeteg könyv Leiner Laura új, huszonévesekről szóló romkomjában.
A szereplőkkel még annyira sem voltam kibékülve, mint a cselekménnyel. Kezdjük a fiúkkal, mert azt talán még rövidre tudom fogni. Csanádot nemes egyszerűséggel szerettem volna képen törölni, nagyjából minden egyes alkalommal, amikor megjelent. Borzasztóan bicskanyitogató a stílusa, illetve nem fér a fejembe, hogy egy színész hogy lehet egyébként ennyire műveletlen és tahó. Értem én, hogy valahogy ki kellett alakítani a rosszfiús imázst, de rosszfiú helyett egy idegesítő kisgyereket kaptunk végül.
A másik fontos férfi szereplő Dávid. Nem vagyok pszichológus, én csak a saját bőrömön tapasztalom a dolgokat, azt viszont biztosan állíthatom, hogy Dávid elkerülő kötődő. Az ilyen emberekre a függetlenségük megtartása jellemző, ami elég egyértelműen ordít a srácról, illetve a saját tapasztalataim alapján az elkerülő kötődőknek problémái vannak az elköteleződéssel, ami Dávid esetében is jelen van. Nem szeretném démonizálni ezeket az embereket, hiszen van oka annak, ha valaki elkerülő kötődésűként nő fel, azt viszont fontosnak tartom kiemelni, hogy az ilyen párkapcsolati dinamikát nem kellene romantizálni. Lehet vele együtt élni; van, akinek egész könnyen elfogadható egy elkerülő életvitele; az én véleményem és eddigi tapasztalataim alapján azonban az emberek jó része nem tud ezzel megküzdeni - akkor főleg, ha egy szorongó kötődőről van szó, hiszen ezek egymás szöges ellentétei, és általában csak triggerelik egymást a párkapcsolatban.
Csak kétféle emberbe szerethetsz bele. Akit már ismersz, vagy akit majd ezután ismersz meg.
198. oldal, Laulin, Budakalász, 2023
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155872181
És akkor térjünk ki a női főhősre, Izára. A csaj egy az egyben életképtelen. Talán senki számára nem spoilerezek, ha elárulom, a történetben egy dohányzóasztal üveglapja eltörik, így az asztal befejezetlen marad. A szereplők többször megpróbálnak rápakolni, mire a tárgyak természetesen leesnek, és italok is többször kiömlenek. Kérdés: miért nem tűnik fel senkinek, hogy nincs ott az üveglap? Értem én, hogy átlátszó, de azért nem láthatatlan. Egyszer még persze, előfordul az emberrel, na de többször? Főleg, ha mint az asztal tulajdonosa, újra és újra megszívod a helyzetet - mégis újra meg újra megismétlődik.
Iza több szempontból is nem követendő példát állít. Kezdve azzal, hogy kávéfüggő, és nem emlékszem, hogy bármikor önszántából fogyasztana a könyvben kólán vagy kávén kívül bármit. Ezentúl ott van az, hogy le van égve - de az elviteles kávé, a péksüti, a kajarendelés, és az új dzseki simán belefér. Bezzeg a bútorai darabokban, mert arra már nem volt pénze és segítséget kérni (vagy elfogadni) is képtelen, pedig nagyon rászorulna. Félreértés ne essék, nem az önállóságot, vagy az önállósodni akarást ítélem el, hanem azt a fajta makacsságot, ami a lányt jellemzi. Az meg már csak a hab a tortán, hogy többször ellóg a munkából, és ennek semmi következménye nem lesz a történetben.
Sajnálom, hogy Leiner Laurával ennyire elfejlődtünk egymás mellett, mert régebben tényleg borzasztóan szerettem a könyveit, és jó lett volna a főhőseivel felnőni. A Nem egyszerű esetében viszont betelt a pohár, ez volt az utolsó olvasásom az írónőtől.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése