A Percy Jackson-sorozat kiegészítő kötetét egy kedves barátnőmmel közösen olvastuk. Valószínűleg ha nem közösen olvastuk volna, még egy jó darabig nem vettem volna kézbe, mert többször hangoztattam már, hogy eléggé kinőttem a Riordan-könyvekből, és így persze nem túl sok kedvem volt hozzá. A 12-14 éves korosztálynak továbbra is kedvence lehet az író, és ők biztosan értékelik a humorát is, nekem azonban ez ismét szenvedés volt.
Kezdeném a
pozitívumokkal. Riordan ebben a könyvben olyan hősöket sorakoztat fel a görög mitológiából, akik néhány kivétellel kevésbé ismertek - Atalanté sztorija például nekem is új volt, és egészen tetszett. Kifejezetten nagyra értékelem tehát az edukációs szándékot.
Ki vágta le Medusza fejét? Ki nevelkedett egy nősténymedve mellett? Ki szelídítette meg Pegazust? Ezt csak egy félisten tudhatja, és Percy Jackson részletesen be is számol Perszeusz, Atalanté, Bellerophón meg a többi nagy görög hős merész tetteiről. A Percytől megszokott vagány, pimasz stílusnak köszönhetően (ez szinte már elvárás az olvasók részéről), amit John Rocco vibráló grafikái tesznek teljessé, ez a gyűjtemény hamar a Rick Riordan rajongók népes és odaadó táborának vadonatúj kedvencévé válhat, de mindenkinek szívből ajánljuk, aki igazi hősökre vágyik. Szóval elő a lángoló lándzsákkal! Kanyarítsátok magatokra az oroszlánbőr köpenyeteket! Fényesítsétek ki a pajzsotokat, és töltsétek fel nyilakkal a tegezeteket! Négyezer évet repülünk vissza az időben, hogy szörnyeket nyakazzunk le, megmentsünk néhány királyságot, fenékbe lőjük egy-két istent,megszálljuk az Alvilágot, és gonosz haramiákat raboljunk ki. Hogy aztán, desszert gyanánt, fájdalmas és tragikus halált haljunk. Készen álltok? Zsír! Akkor indulás!
Ezeket a történeteket Percy Jackson narrálásában ismerhetjük meg, akinek a stílusa már olyan borzasztóan erőltetettnek hatott, hogy legszívesebben az arcomat kapartam volna tőle. A gyakran forszírozott humor miatt nem egy történet igen terjengősre sikeredett, Herkulesé például a maga száz oldalával már fájdalmasan hosszú volt. Mindezt ugye tarkítják a sokszor értelmetlen, nulla érdemi információt átadó párbeszédek. Percy stílusához az is hozzájárul, hogy modern referenciákat alkalmaz ókori kontextusban, ami egyszerűen az én fejemben nem áll össze. Mármint, értem, hogy a God of War egy jó játék, nekem is megvan (bár egyelőre még csak a backlogomat bővíti), és gyakorlatilag a könyv és a játék témája nagyjából ugyanaz, de ne emlegessünk már az ókorban játszódó jelenetben egy 2005-ös videójátékot.
Ha valaki egy kicsit jobban ismeri a görög mitológiát, annak biztosan nem sokat ad ez a könyv. A Percy Jackson-sorozathoz biztosan nem tesz hozzá (a többi Félvér Tábor Krónikák-sorozatról nem tudok nyilatkozni), maximum új köntöst ad egy már létező történetnek. A gyors és könnyű olvasást a bonyolult görög nevek sem feltétlenül teszik lehetővé, a Herkules sztorijában lévőkkel például kifejezetten meggyűlt a bajom. Mindezeknek köszönhetően nagyjából a könyv felénél ez nekem egy hate read lett, vagyis "(gyűlöletolvasás) olyan tartalom – könyv, cikk, blog vagy poszt – szándékos elolvasása, amelyet az olvasó kifejezetten nem szeret, rossznak tart, vagy amellyel mélyen egyetért, mégis végigolvassa. Ennek célja a kritizálás, a gúnyolódás vagy a szórakozás a tartalom silányságán." (AI)
Nem tudok elmenni sajnos a könyv
fizikai megjelenése mellett. Kezdjük azzal, hogy mégis mi ez a borító? Ritkán látni valami ennyire undorítót; legutóbb akkor találkoztam hasonlóval, amikor 11-12 évesen a One Direction fanfiction-jeimhez gyártottam a fejlécet. A szövegben egyébként borzasztó szövegtörések vannak, és minősíthetetlen fordítások, mint például egy pár
hajóneve.
Én tényleg adni akartam neki egy esélyt, de nagyon nem szerettem. A hatására még Az Olimposz hősei sorozatot is offolom, pedig évek óta megvan, és nagyon sokáig nagyon izgatottá tett. De úgy döntöttem, inkább nem tenném ki magam még angolul is annak a "cringe-faktornak", ami Riodan stílusát jellemzi.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése